Bejegyzések: 16.06.2021

60457
Kína csütörtökön három asztronautát küld az űrállomására
Kína három asztronautát küld fel csütörtökön a kialakítás alatt álló űrállomására - adta hírül a kínai sajtó a Kínai Emberes Űrrepülésért Felelős Ügynökség (China Manned Space Agency, CMSA) szerdai bejelentésére hivatkozva.
23:50 Június 16, 2021
Közélet 1727 1 хвилина
60491
Az okoskaptárok menthetik meg a méheket?
A méhészet az emberiség egyik legrégebbi mestersége, de az utóbbi időben sok veszély fenyegeti. Ezért lehetnek fontosak azok a technológiai fejlesztések, amik segíthetnek megmenteni a méheket, és segíthetnek hatékonyabbá és eredményesebbé tenni a ...
23:22 Június 16, 2021
Közélet 2086 1 хвилина
2285
Több mint 50 éve eltűnt repülőgép kerülhetett elő a kaliforniai aszály miatt kiszáradó tóból
Több mint 50 éve eltűnt repülőgép kerülhetett elő a súlyos kaliforniai szárazság miatt kiszáradó tavak egyikéből - írta a BBC hírportálja.
23:00 Június 16, 2021
Történelem 2386 1 хвилина
2282
Ókori freskókat fedeztek fel egy volt veronai mozi alatt
A Pompejiben feltártakhoz hasonló freskókkal díszített falú ókori helyiséget fedeztek fel egy volt veronai mozi alatt - írták a helyi lapok.
22:45 Június 16, 2021
Történelem 2812 1 хвилина
50572
Autóba rejtett pokolgép robbant egy kolumbiai támaszponton
Autóba rejtett robbanószerkezet lépett működésbe Kolumbiában egy katonai támaszponton, és megsebesített 36 embert.
22:30 Június 16, 2021
Események 1958 1 хвилина
24381
Putyin elmondta, hogy Biden a kemény kijelentései után felhívta
Vlagyimir Putyin orosz elnököt kielégítette az a magyarázat, amelyet amerikai hivatali partnere telefonon adott az őt illető durva kijelentéseire. Joe Biden annak az április 13-i beszélgetésnek az alkalmával tett javaslatot a csúcstalálkozóra is.
22:18 Június 16, 2021
Politika 2272 1 хвилина
Pénzbírságot szabtak ki egy 22 éves rahói fiatalra
3400 hrivnya pénzbírságot és 10 nap letöltendő börtönbüntetést szabtak ki egy 22 éves rahói fiatalemberre, akit a munkácsi határőregység nagybocskói munkatársai tartóztattak le.
22:12 Június 16, 2021
Események 1928 1 хвилина
60539
Június 17-től nem kell karanténba menniük a külföldről hazaérkező ukrán állampolgároknak (videó)
Június 17-től nem kell karanténba menniük a külföldről hazaérkező ukrán állampolgároknak, írta Telegram csatornáján Mihajlo Fedorov, Ukrajna Digitális Átalakulásáért felelős minisztere.
22:00 Június 16, 2021
Közélet 4395 1 хвилина
2291
Június 16.: A nap, ahol 1956 találkozott 1989-cel
„Az ítélet jogerős. A halálos ítéleteket végrehajtották” – tudatták 1958. június 16-án a magyarokkal, akik akkor már második esztendeje szenvedték el a kádári kommunista hatalom megtorlását.
21:48 Június 16, 2021
Történelem 5060 1 хвилина
60439
Adománygyűjtést indít a belső javításokra a Notre-Dame székesegyház
A párizsi katolikus egyházmegye hétfőn közölte, hogy akár hatmillió eurót is igényelne a két évvel ezelőtt hatalmas tűzvészben majdnem megsemmisült Notre-Dame székesegyház belső terének helyreállítására és korszerűsítésére.
21:28 Június 16, 2021
Közélet 1692 1 хвилина
13033
Közel 32 ezerrel nőtt a vállalatok száma egy fél év alatt Ukrajnában
Ukrajnában az év kezdete óta 31 791-gyel nőtt a vállalatok száma. Míg januárban 1 900 012-en szerepeltek a nyilvántartásban, jelenleg 1 931 803-an vannak beregisztrálva.
21:14 Június 16, 2021
Gazdaság 7695 1 хвилина
Letartóztatták egy szerb üzletember meggyilkolásának szervezőjét Kárpátalján
2020 decemberében bejelentés érkezett a kijevi rendőrséghez, miszerint egy szerb üzletember elrablására készülnek. Az áldozat külföldi állampolgár, azonban Ukrajnában folytatott üzleti tevékenységet.
20:52 Június 16, 2021
Események 2904 1 хвилина
50516
Egymillió euróra büntették az IKEA-t az alkalmazottak utáni kémkedésért Franciaországban
Egy francia bíróság kedden 1 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte az IKEA-t francia alkalmazottai után folytatott kémkedés miatt, miután a világ legnagyobb bútoráruházát bűnösnek találták abban, hogy szabálytalanul gyűjtött és tárolt adatok...
20:35 Június 16, 2021
Események 2177 1 хвилина
60527
Magyarország támogatja a kárpátaljai Annácska Zolgensma-kezelését
Újabb hat SMA-betegségben szenvedő gyerek Zolgensma-kezelését támogatja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán közösségi oldalán.
20:20 Június 16, 2021
Közélet 4577 1 хвилина
13080
Májusban 40 éve a legnagyobb mértékben nőtt Japán exportja
Májusban több mint negyven éve a legnagyobb mértékben nőtt a japán export, részben bázishatás, részben a világkereskedelmi forgalom fellendülésének köszönhetően a tokiói pénzügyminisztérium honlapján szerdán publikált jelentés alapján. Májusban Ja...
20:10 Június 16, 2021
Gazdaság 2847 1 хвилина
60464
Felfedezték Szibéria legrégibb örökké fagyott talaját
Felfedezte Szibéria legrégibb permafroszt (örökké fagyott) talaját egy nemzetközi kutatócsoport. Az 50 méter mélyen fekvő talajréteg 650 ezer éve fagyhatott meg - közölte a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet (AWI) kedden.
19:41 Június 16, 2021
Közélet 1669 1 хвилина
60451
47 fokos pokol pusztít az Egyesült Államokban
Napi rekordokat döntögető hőség tikkasztja az Egyesült Államok délnyugati részét, az arizonai Phoenixben 47 Celsius-fok volt kedden, és a hét további napjain még nagyobb lehet a forróság – írja az MTI.
19:31 Június 16, 2021
Közélet 2272 1 хвилина
50509
Afganisztánban agyonlőtték az oltást végző orvosokat
A gyermekbénulás elleni oltást végző orvosokat támadták meg Afganisztán keleti részén, öt ember meghalt.
19:18 Június 16, 2021
Események 2165 1 хвилина
59343
Csak a WHO által szankcionált oltásokat fogadják el az ukrán határátkelőkön
Az ukrán Egészségügyi Minisztérium kijelentette, hogy azoknak a személyeknek, akik megkapták mindkét oltást a koronavírus ellen, nem kell házi karanténba vonulni az Ukrajnába érkezést követően. Leszögezték azonban, hogy a határátkelőn csak a WHO á...
19:07 Június 16, 2021
Közélet 2197 1 хвилина
Mostantól nem kötelező a külföldről visszatérő ukrán állampolgárok számára a karantén – Egészségügyi Minisztérium
Mivel egész Ukrajna zöld övezetes, a kormány megszüntette a külföldről visszatérő ukrán állampolgárok és az Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek számára kötelező negatív koronavírus-teszt felmutatását és a kéthetes házi karant...
18:58 Június 16, 2021
Közélet 15585 1 хвилина
60403
Izrael megnyitotta határait az ukránok előtt
Az utazóknak külön engedélyt kell beszerezniük az országba való belépéshez, PCR-tesztet kell elvégezniük, és karanténba kell vonulniuk, számolt be az izraeli ukrán nagykövetség sajtószolgálata.
18:45 Június 16, 2021
Közélet 3413 1 хвилина
50506
Napi 5 millió euróra bírságolná Csehország Lengyelországot
Minden egyes nap késedelemért 5 millió eurós bírság kiszabására kéri az Európai Unió Bíróságát (CJEU) Csehország Lengyelországgal szemben a turówi szénbánya bezárásról szóló rendelet megsértéséért.
18:28 Június 16, 2021
Események 1583 1 хвилина
50522
Nézőknek okozott sérülést a francia-német meccsre beejtőernyőző zöld aktivista
Több nézőt is kórházban kellett kezelni, miután egy zöld aktivista egy „KICK OUT OIL” feliratú ejtőernyővel ugrott be a francia-német focimeccsre
18:11 Június 16, 2021
Események 1356 1 хвилина
50513
1045 új koronavírus-fertőzöttet vettek nyilvántartásba Ukrajnában az elmúlt nap folyamán
A Közegészségügyi Központ június 16-i adatai szerint az országban 2 226 037 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig. A betegségben 51 847-en vesztették életüket és 2 140 978-en gyógyultak fel a kórból. Az elmúlt nap során 1045 új esetet regisz...
17:50 Június 16, 2021
Események 3387 1 хвилина
58373
Az Egészségügyi Minisztérium a nyár végére napi 220 000 személy beoltását tervezi
Viktor Ljasko egészségügyi miniszter az ICTV tv-csatorna Szólásszabadság című műsorában arról biztosított, hogy ha nem merülnek fel problémák a koronavírus elleni vakcinák ellátásával, Ukrajna a Függetlenség napjáig napi 220 000 személy beoltását ...
17:32 Június 16, 2021
Közélet 3465 1 хвилина
60476
A Beregszászi Rezeda Néptáncegyüttes Palicson és Topolyán
A Beregszászi Rezeda Folkműhely néptáncegyüttese június 11–13. között a szerbiai Palicson és Topolyán vendégszerepelt a Palicsi Magyar Sokadalmon, illetve a X. Közép-Európai Népművészeti Fesztiválon, melyet a nemzeti összetartozás jegyében rendezt...
17:10 Június 16, 2021
Közélet 5285 1 хвилина
60259
Számítógépes ismeretekkel kapcsolatos nemzetközi tanúsítványt vezetnek be Ukrajnába
Ukrajna bevezeti a számítógépes ismeretek nemzetközi tanúsítványát (ICDL – International Computer Driver License). A projekt a Digitális Átalakulási Minisztérium és az Informatikai Szakemberek Ukrán Szövetségének közös programja.
16:51 Június 16, 2021
Közélet 2298 1 хвилина
25671
Mit várható Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök első személyes találkozójától?
Az orosz és az amerikai elnök csúcstalálkozójára június 16-án, a genfi Villa La Grange-ben kerül sor. A találkozó előkészületei már több napja folynak, a Villa Grange körüli park több napja zárva van a látogatók előtt, kerítést építenek köré, júni...
16:39 Június 16, 2021
Politika 3618 1 хвилина
Két illegális bevándorlót tartóztattak le a határőrök az ukrán–szlovák határnál
A kárpátaljai határőrök letartóztattak két külföldi állampolgárt, akik illegálisan akartak átjutni az ukrán–szlovák határátkelőn.
16:04 Június 16, 2021
Események 2289 1 хвилина
25710
Az oroszok Kijev, Odessza, Harkiv elfoglalásának a tervein dolgoznak – Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij elnök szerint Oroszországban Kijev és más ukrán nagyvárosok elfoglalásának a tervein dolgoznak – közölte a Levij Bereg hírportál szerdán az Elnöki Hivatal sajtószolgálatára hivatkozva.
15:50 Június 16, 2021
Politika 6352 1 хвилина
50441
Szörnyű baleset történt Kijevben
Egy személyautó és egy kamion ütközött össze Kijevben június 15-én a M-07-es Kijev–Kovel úton, a Bucsanszkij városrészben. A baleset miatt korlátozták a forgalmat.
15:39 Június 16, 2021
Események 5398 1 хвилина
60499
Ukrajnában a kormány augusztus 31-ig meghosszabbítja a karantént – Smihal
Ukrajnában a kormány 2021. augusztus 31-ig hivatalosan meghosszabbítja a karantént, jóllehet az országban javult a koronavírus terjedésével kapcsolatos helyzet, de készen kell állni minden eshetőségre.
15:22 Június 16, 2021
Közélet 3387 1 хвилина
13061
Érvénybe lépett a külföldi autók kedvezményes vámkezelése
Ukrajnában június 15-től érvénybe lépett a külföldi autók (jevrobljaha) kedvezményes vámkezeléséről aláírt törvény. A határozat azokra a gépkocsikra vonatkozik, melyeket a 2020-as év végéig hoztak be az országba.
15:00 Június 16, 2021
Gazdaság 9137 1 хвилина
25705
Zelenszkij szerint elkerülhetetlen a találkozója Putyinnal
Volodimir Zelenszkij államfő elkerülhetetlennek nevezte a találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, azonban szerinte nem lesz megbeszélés, ha az orosz elnök „nem akar semmit befejezni”.
14:50 Június 16, 2021
Politika 4941 1 хвилина
60448
A vigyázók Kárpátalján (videó)
A huszti Kárpátalja legnagyobb magyar katonai temetője, ahol közel 500-an nyugszanak. Itt a vigyázók 2016-ban kezdték kivágni a hantokat benőtt fákat, bokrokat. Aztán kiszedték az összes keresztet. Valamennyi felújítva kerül vissza a helyére az el...
14:40 Június 16, 2021
Közélet 1880 1 хвилина
13070
Öt évre felfüggeszti a büntetővámokat az EU és az USA
Az Európai Unió és az Egyesült Államok megállapodott, hogy öt évre meghosszabbítják az európai Airbus és az amerikai Boeing repülőgépgyártóknak nyújtott, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által tiltottnak minősített állami támogatások miatt egym...
14:31 Június 16, 2021
Gazdaság 2028 1 хвилина
13021
Koreai vállalat épít gyárat Ukrajnában
A dél-koreai Caris vállalat olyan üzem építését tervezi Ukrajnában, amely újrahasznosított műanyagból gyárt közúti lökhárítókat.
14:24 Június 16, 2021
Gazdaság 6717 1 хвилина
Cigarettacsempészeket tartóztattak le az Ungvári járásban
A csapi határőregység munkatársai sikeresen megakadályozták egy jelentős mennyiségű csempészszállítmány átjuttatását az EU területére.
14:15 Június 16, 2021
Események 4636 1 хвилина
60434
Az Ung partján már virágzik a kaukázusi medvetalp (videó)
Kárpátalja-szerte virít az allergiás reakciókat kiváltó, mérgező növény a medvetalp. Írtásuk jelenleg is folyik az Ung partján. A medvetalp erős allergiás reakciót válthat ki a gyerekek és az arra érzékenyebb felnőttek körében érintkezés során.
14:00 Június 16, 2021
Közélet 4275 1 хвилина
60485
Magyar igazolvánnyal is regisztrálhatnak oltásra a határon túli magyarok
A határon túli magyarok már magyar igazolvánnyal is regisztrálhatnak a koronavírus elleni oltásra – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
13:49 Június 16, 2021
Közélet 3400 1 хвилина
13083
Kuleba: nehéz idők várnak az ukrán gázvezetékrendszerre az Északi Áramlat-2 beindítása után
Veszélybe került az ukrán gázvezetékrendszer az Északi Áramlat-2 (ÉÁ-2) orosz–német földgázvezeték építése miatt, aminek nincs semmi értelme.
13:35 Június 16, 2021
Gazdaság 8357 1 хвилина
24599
Az EU intézkedéseket tervez a jövőbeli járványok elleni fellépés érdekében
Az Európai Bizottság kedden közleményt tett közzé, amelyben tanulságokat fogalmaz meg a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban és arra vonatkozóan, hogy mit kell javítani az esetleges jövőbeli hasonló kihívások kezelése érdekében.
13:10 Június 16, 2021
Politika 2819 1 хвилина
13077
A nyári időszakban automatikusan számítják ki a lakhatási kedvezményeket (videó)
A 2020-2021-es fűtési időszakban lakhatási kedvezményben részesült ukrán állampolgárok 85 százaléka esetében automatikusan határozzák meg a nyári rezsikedvezményt. Ehhez a szociális védelmi osztályok munkatársai a rendelkezésre álló információt ös...
13:00 Június 16, 2021
Gazdaság 3068 1 хвилина
50503
Medve gyilkolt meg egy férfit Szlovákiában
Az erdészek szerint egy erdei fenevad végzett egy 57 éves férfival, akinek a holttestét a liptói Banskô-völgyben találták meg.
12:45 Június 16, 2021
Események 2194 1 хвилина
50471
Tankba illő alkatrészeket próbált meg kicsempészni az országból egy kárpátaljai férfi
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai sikeresen megakadályozták, hogy egy férfi tankba illő alkatrészeket csempésszen ki az országból.
12:23 Június 16, 2021
Események 2425 1 хвилина
60441
Negyvenhat produkció mutatkozott be a „Szól a fülemüle” – VII. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutatón (videó)
Megtartották a „Szól a fülemüle” – VII. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató döntőjét a II. RF KMF aulájában. A tehetségkutatón táncegyüttesek, táncos szólisták, hangszeres együttesek, valamint hangszeres szólisták mérhették össze tudásu...
12:00 Június 16, 2021
Közélet 3416 1 хвилина
25570
Stoltenberg: A NATO többet vár Ukrajnától a tagsága érdekében
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint az Észak-atlanti Szövetség többet követel Ukrajnától a tagsága érdekében, elsősorban a korrupció elleni harc terén.
11:50 Június 16, 2021
Politika 3785 1 хвилина
8275
A Legfelső Tanács pénteken felhívást intéz az USA-hoz, hogy tegye Ukrajnát NATO-n kívüli fő szövetségesévé
Soron kívüli ülést tart pénteken a Legfelső Tanács, amelyen a tervek szerint a képviselők felhívást fogadnak el, amelyben kérik az Amerikai Egyesült Államokat, hogy tegye meg Ukrajnát a NATO-n kívüli fő szövetségesévé.
11:38 Június 16, 2021
Politika 5670 1 хвилина
5768
Hummels öngóljával kikaptak a németek a franciáktól
A világbajnoki címvédő francia válogatott 1-0-ra legyőzte a társházigazda németeket a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság magyarokat is felvonultató F csoportjának keddi összecsapásán, a müncheni Allianz Arénában.
11:28 Június 16, 2021
Sport 1570 1 хвилина
34653
A Katowice–Zaporizsja járat gépe kényszerleszállást hajtott végre Lengyelországban
A Wizz Air Katowice–Zaporizsja járat gépe 153 utassal a fedélzeten technikai problémák miatt kényszerleszállást hajtott végre a Pyzowice repülőtéren. Ezt követően az utasokat a fuvarozó egy másik gépével szállították Ukrajnába, jelentette be Piotr...
11:15 Június 16, 2021
Események 4895 1 хвилина
25587
Miről nyilatkozott Vlagyimir Putyin az amerikai tévécsatornának két nappal a Joe Bidennel való találkozója előtt?
Két nappal az első személyes találkozása előtt Joe Biden amerikai elnökkel (amelyet ma, június 16-ára tartanak a svájci Genfben), Vlagyimir Putyin interjút adott az amerikai NBC News tv-csatornának.
11:00 Június 16, 2021
Politika 4038 1 хвилина
25667
Zelenszkij felmentette hivatalából a gyermek ombudsmant nbsp;
Volodimir Zelenszkij elnök menesztette Mikola Kulebát a gyermekjogi elnöki biztosi posztjáról. Az erre vonatkozó rendeletet (№242/2021) az elnök honlapján tették közzé.
10:55 Június 16, 2021
Politika 4760 1 хвилина
25681
Ukrajna a Kárpátok Eurorégióban - nemzetközi együttműködési fórum Ungváron (videó)
Hosszú idő óta először került sor több európai ország és Ukrajna képviselőinek találkozójára Ungváron az Ukrajna a Kárpátok Eurorégióban nevű nemzetközi fórumon.
10:45 Június 16, 2021
Politika 3423 1 хвилина
60415
Véget ért a járványhelyzet Szlovéniában
Szlovéniában hivatalosan véget ért a járványhelyzet, de amíg a kormány nem dönt a jelenleg is érvényben lévő korlátozások enyhítésről, azok továbbra is fennmaradnak - közölte kedden Franc Vindisar, az egészségügyi minisztérium államtitkára.
10:35 Június 16, 2021
Közélet 1837 1 хвилина
60430
Ljasko: napi 220 ezer oltást kell beadnunk (videó)
Az Egészségügyi Minisztérium illetékesei azt tervezik, hogy Ukrajna függetlenségének napjáig 220 ezer embert fognak beoltani koronavírus elleni vakcinával naponta.
10:20 Június 16, 2021
Közélet 1851 1 хвилина
25684
Nem engedélyezte a Vatikán Bidennek a szentmisén való részvételt
A Vatikán szerint túlságosan nagy hatást gyakorolt volna Biden Ferenc pápa általi megáldoztatása a 16-án induló tárgyalásokra, melyeken a szentatya az abortuszért küzdő politikusok megáldoztatásának kérdéséről is tárgyal majd.
10:06 Június 16, 2021
Politika 2752 1 хвилина
50493
Chicagóban lövöldözésben halt meg négy ember
Kedden egy chicagói lövöldözés következtében legalább négyen meghaltak és négyen kórházba kerületek – jelentette a CNN. Az esettel kapcsolatban annyi biztos, hogy egy családi házban tartott vendégségben történt veszekedés eldurvulása végződött löv...
09:48 Június 16, 2021
Események 2500 1 хвилина
60427
Meghaladta a 30 milliót azok száma, akik mindkét dózist megkapták Nagy-Britanniában
A brit egészségügyi minisztérium kedd este közzétett részletes adatai szerint a nagy-britanniai oltási kampány december 8-i kezdete óta az első oltási adagból eddig 41 831 056-an részesültek. Közülük 30 209 707-en a második dózist is megkapták.
09:27 Június 16, 2021
Közélet 1400 1 хвилина
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
Június
HétfőKeddSzerdaCsütörtökPéntekSzombatVasárnap
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031