Bejegyzések: 06.07.2021

62994
A Windows 11-ben már nem lesz kékhalál
A Microsoft következő operációs rendszeréből eltűnik a legendás kékhalál, a helyét fekete hibaképernyő veszi át.
22:35 Július 6, 2021
Közélet 1485 1 хвилина
3564
Egy apa a fivérével közösen erőszakolta éveken át kiskorú testi és szellemi fogyatékos lányát Szumi megyében
Fivérével közösen erőszakolta éveken át kiskorú testi és szellemi fogyatékos lányát Szumi megyében egy apa, aki a másik lányával és unokahúgával is próbálkozott, jelenleg mindketten őrizetben várják a bírósági tárgyalást.
22:07 Július 6, 2021
Események 2263 1 хвилина
52686
Több ezer indiai lakost sóoldattal oltottak be koronavírus ellen
Becslések szerint legalább 2500 indiai lakost sóoldattal oltottak be koronavírus ellen – írja a CNN a helyi hatóságok közlése alapján.
21:50 Július 6, 2021
Események 2014 1 хвилина
63010
Több mint száz éve nem mértek ilyen meleget Lappföldön
A finnországi Lappföldön több mint száz éve nem mértek olyan meleget, mint vasárnap, az idei június pedig az eddigi legforróbb volt az országban.
21:36 Július 6, 2021
Közélet 2693 1 хвилина
63034
A wisconsini szürke farkasok egyharmadát kiirtották, miután megszűnt a védettségük
A wisconsini szürke farkasok egyharmadát kiirtották az elmúlt vadászszezonban, miután januárban megszűnt a szövetségi törvény által korábban biztosított védettségük - figyelmeztetett egy hétfőn publikált tanulmány.
21:20 Július 6, 2021
Közélet 1832 1 хвилина
63080
Továbbra is szünetel a forgalom a Kaszony-Barabás, illetve a Harangláb-Lónya határátkelőkön (videó)
Továbbra is szünetel a forgalom a Kaszony-Barabás, illetve a Harangláb-Lónya ukrán-magyar határátkelőkön. A határszakasz ukrán oldalán napok óta működésképtelen a számítógépes rendszer.
21:00 Július 6, 2021
Közélet 1904 1 хвилина
63077
Elkezdődött a 74. Cannes-i filmfesztivál
Ma kezdődik a 74. Cannes-i Filmfesztivál. Ez az első seregszemle, amelyet teljesen élőben, az alkotók és a szakmai közönség személyes jelenlétével tartanak meg, de nincs vörös szőnyeg és az afterpartikkal is megvárják a járvány elmúltát.
20:45 Július 6, 2021
Közélet 2422 1 хвилина
62991
Tarantino mozit vásárolt Los Angelesben
Quentin Tarantino amerikai filmrendező bejelentette, hogy megvásárolta a Los Angeles-i Vista filmszínházat - számolt be róla a variety.com hollywoodi hírportál.
20:32 Július 6, 2021
Közélet 2208 1 хвилина
26763
Szlovén miniszterelnök: a migránsok elosztása csakis minden tagállam számára elfogadható módon szabályozható
A menekültek és a migránsok tagállamok közötti elosztása csakis úgy szabályozható, ha az minden tagállam számára elfogadható, így lehet biztosítani a rászorulók áthelyezését a gyakorlatban - jelentette ki Janez Jansa szlovén miniszterelnök Strasbo...
20:20 Július 6, 2021
Politika 1470 1 хвилина
52628
Fia szabadított ki egy idős férfit egy medve karmaiból, de így is súlyos sérüléseket szenvedett
Kis híján belehalt a sérüléseibe az a román állampolgárságú férfi, aki a hétvégén brutális medvetámadást élt át a Hargita megyei Gyergyótölgyesen. A fiú két lövéssel futamította meg a nagyvadat. Apjáért mentőhelikoptert küldtek
20:09 Július 6, 2021
Események 3789 1 хвилина
63052
Ferenc pápa legalább vasárnapig kórházban marad
Sajtójelentések szerint Ferenc pápa a hét utolsó napján térhet vissza a Vatikánba, nem kizárt azonban, hogy a vasárnapi beszédét a római Gemelli kórházban tartja meg, ahol harmadik napja tartózkodik, miután műtétet hajtottak végre rajta.
19:30 Július 6, 2021
Közélet 1660 1 хвилина
63074
Orvostanhallgatókat vonnak be a koronavírus elleni vakcinációba Ukrajnában
Az egészségügyi dolgozók tehermentesítése érdekében bevonják a koronavírus elleni oltási kampányba az orvosegyetemek 4. és 5. évfolyamos hallgatóit Ukrajnában, tanáraik betanítását már elkezdték az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkatársai.
19:20 Július 6, 2021
Közélet 2281 1 хвилина
63027
Horvátországban mindenhol kötelező lesz a digitális Covid-igazolvány, ahol maszkot kell viselni
Az idegenfogalmi idény végével Horvátországban mindenhol kötelező lesz a digitális Covid-igazolvány, ahol maszkot kel viselni, ez vonatkozik minden intézményre, magán és állami vállalatra, de az üzletekre is - írta a Jutarnji List című horvát napi...
19:10 Július 6, 2021
Közélet 2152 1 хвилина
52661
Elítélték Németországban egy pedofil hálózat több tagját
Elítélték kedden Németországban az utóbbi évek egyik legnagyobb szabású pedofil bűncselekmény-sorozatának több elkövetőjét, az ügy fővádlottját a büntetés letöltése után sem engedhetik szabadon.
19:00 Július 6, 2021
Események 2602 1 хвилина
26768
Ukrajna elárulásával vádolta meg Németországot és Franciaországot az RNBO titkára
Ukrajna és Grúzia elárulásáért, valamint területeik elvesztéséért tette felelőssé Németországot és Franciaországot Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a Forbes magazinnak adott interjújában.
18:45 Július 6, 2021
Politika 3832 1 хвилина
52667
Hamis okmányokkal próbálta honfitársait Magyarországra juttatni egy ukrán férfi
Őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását annak az ukrán férfinak, aki hamis okmányok segítségével próbálta meg Ukrajnából Magyarországra átjuttatni tizenöt honfitársát.
18:35 Július 6, 2021
Események 1937 1 хвилина
52659
Késelés történt a düsseldorfi repülőtéren, a támadó szökésben van
A német média az ország szövetségi rendőrségére hivatkozva közölte, hogy a düsseldorfi repülőtér indulási terminálja előtt késes támadás történt kedden, mely során egy személy megsebesült.
18:25 Július 6, 2021
Események 1820 1 хвилина
52655
Heroint akart a testében Magyarországra juttatni egy férfi
Csaknem 860 gramm heroint akart a testében Magyarországra juttatni egy férfi a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a csempészt feltartóztatták.
18:15 Július 6, 2021
Események 1813 1 хвилина
52621
Mintegy ötven migráns fulladt vízbe egy hajótörés miatt
Huszonegy afrikai migráns holttestét emelte ki a tengerből, de ötven társukat élve vette fedélzetre a tunéziai parti őrség a közép-tunéziai Szfáksz magasságában, miután elsüllyedt az őket Európába szállító hajó – közölték hétfőn a tunéziai hatóságok.
17:58 Július 6, 2021
Események 1795 1 хвилина
52648
Éppen életet mentett a vízimentő, amikor kirabolták a román tengerparton
Egy férfi a román tengerparton szemfülesen kihasználta, hogy a vízimentők éppen kimentettek egy fuldokolót a vízből, és ekkor rabolta ki egyiküket.
17:45 Július 6, 2021
Események 1859 1 хвилина
63023
Izraelben meredeken emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma
Meredeken emelkedik, már ismét a márciusi szinten van az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírus-fertőzöttek száma Izraelben.
17:30 Július 6, 2021
Közélet 1599 1 хвилина
63049
„Csak az ügy számít” – Tíz éve hunyt el Soós Kálmán
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán és Szalókán emlékeztek meg a 10 éve fiatalon, mindössze negyvenkilenc éves korában elhunyt dr. Soós Kálmánról, a Rákóczi-főiskola néhai rektoráról, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ)...
17:24 Július 6, 2021
Közélet 9383 1 хвилина
52664
A rendőrség épülete mellett lőttek le egy férfit Sztrij belvárosában
Feltehetően vadászpuskából leadott két lövéssel ismeretlen elkövető megölt egy 41 éves férfit hétfő éjjel a rendőrség épületének közvetlen közelében a Lemberg megyei Sztrij központjában.
17:10 Július 6, 2021
Események 2008 1 хвилина
63000
Koronavírus Ukrajnában: több mint ötszáz új beteget regisztráltak
A hétvége után a megszokott módon ismét felgyorsult valamelyest a koronavírus-járvány terjedése, keddre több mint ötszáz új beteget - az előző napinak több mint a dupláját -, és húsz újabb halálos áldozatot jegyeztek fel.
17:00 Július 6, 2021
Közélet 1256 1 хвилина
63038
„GENIUS” JA: Gitár- és verstábor Kisgejőcön
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) idén második alkalommal rendezi meg július 5. és 9. között „Minden Egész eltörött” (Ady Endre) mottóval gitár- és verstáborát az Egry Ferenc Kisgejőci Oktatási Nevelési Komplexumban.
16:46 Július 6, 2021
Közélet 2655 1 хвилина
52615
Egy Haitin történt magánrepülőgép-szerencsétlenségben mind a hat utas életét vesztette
Egy magánrepülőgép fedélzetén tartózkodó mind a hat ember, köztük két amerikai misszionárius életét vesztette, amikor a gép lezuhant Haitin, a fővárostól, Port-au-Prince-től délnyugatra – jelentette a helyi média.
16:35 Július 6, 2021
Események 1615 1 хвилина
26761
Ha Ukrajna 1991-ben ukrán-angol kétnyelvűségre tér át, ma semmilyen problémája nem lenne, Danilov szerint
Ukrajnának még függetlenné válásakor, 1991-ben ukrán-angol kétnyelvűségre kellett volna áttérnie, és az országnak mostanra minden problémája megszűnt volna – jelentette ki Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy l...
16:25 Július 6, 2021
Politika 4545 1 хвилина
52624
Elkezdődött a Heinz-Christian Strache volt osztrák alkancellár elleni első per
Szerdán elkezdődött Heinz-Christian Strache volt osztrák alkancellár, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) korábbi elnöke elleni első büntetőper, melyben egy ismerőse magánklinikáját érintő jogszabálymódosítás ügyében vádolják azzal, hogy megvesztegették.
16:15 Július 6, 2021
Események 1894 1 хвилина
52610
Egy meggyilkolt homoszexuális fiatal miatt tüntettek Spanyolországban
Ezrek tüntettek Spanyolországban hétfőn, hogy igazságszolgáltatást követeljenek egy hétvégén meggyilkolt homoszexuális fiatal ügyében.
16:00 Július 6, 2021
Események 1318 1 хвилина
26753
Ukrajna 30 – nemzetközi politika (videó)
A külpolitika Ukrajna fejlődésének és felvirágzásának egyik kulcsfontosságú eszköze, jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a Kijevben zajló Ukrajna 30 nemzeti fórum soron következő rendezvényén mondott nyitóbeszédén.
15:50 Július 6, 2021
Politika 2190 1 хвилина
26757
Danilov gyanúja szerint Lengyelország is Ukrajna ellenségévé válhat
Lengyelország csak egy meghatározott pillanatig mutatja magát baráti országnak, ha Ukrajna a gyengeség jelét mutatja, megszűnik részéről a barátság – jelentette ki Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára.
15:40 Július 6, 2021
Politika 3338 1 хвилина
52609
Tengerbe csapódott egy orosz utasszállító repülőgép, megtalálták a roncsait
Eltűnt egy orosz légitársasághoz tartozó, AN–26-os típusú utasszállító repülőgép 28 emberrel a fedélzetén az Oroszország távol-keleti részén található Kamcsatka félsziget felett – közölte kedden az ország katasztrófavédelmi minisztériuma. Néhány ó...
15:29 Július 6, 2021
Események 2808 1 хвилина
62997
3,5 év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy diáklányt az iszlámról írt szatirikus posztja miatt
Marokkóban 3,5 év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy Marseille-ben tanuló orvosi egyetemista lányt, amiért „megsértette az iszlám vallást”.
15:10 Július 6, 2021
Közélet 2132 1 хвилина
63004
Kopriva Nikolett első egyéni tárlata
A Magyarországon élő, de kárpátaljai születésű költő és festőművész, Kopriva Nikolett Átváltozások című első egyéni tárlatára került sor július 5-én a Nagyszőlősi Révész Imre Galériában.
14:46 Július 6, 2021
Közélet 3673 1 хвилина
52604
Szétverték Grúziában a Tbiliszi Pride irodáját, a felvonulás elmaradt (videó)
Erőszakos csoportok hétfőn megrohamozták és feldúlták az LMBT közösség irodáját a georgiai fővárosban, Tbilisziben, egy tervezett büszkeségfelvonulás előtt. A hétfő estére tervezett meleg felvonulást lemondták.
14:23 Július 6, 2021
Események 1509 1 хвилина
26745
Oroszországban 30 külföldi szervezetet tiltottak be az elmúlt hat évben
Oroszországban 2016 óta harminc külföldi szervezet tevékenységét tiltották be, hogy megakadályozzák az orosz belügyekbe való beavatkozásukat - jelentette ki Alekszandr Grebjonkin, az orosz nemzetbiztonsági tanács titkárának helyettese.
14:00 Július 6, 2021
Politika 2032 1 хвилина
62987
"Segíts hogy segíthessek Kárpátalján" – mozgalom a rászorulók megsegítéséért (videó)
Dianna a Segíts hogy segíthessek Kárpátalján nevű mozgalomnak köszönhetően havonta tud rászoruló idős vagy sokgyermekes családokat segíteni
13:45 Július 6, 2021
Közélet 1870 1 хвилина
62158
A minisztérium közzétette az egyes oltások beadásának menetrendjét
Az ukrán Egészségügyi Minisztérium közzétette a koronavírus elleni oltások beadásának menetrendjét.
13:22 Július 6, 2021
Közélet 2856 1 хвилина
62972
Lelkészbeiktatás Beregardóban (videó)
Ünnepi istentiszteleten iktatták be Balázs Antalt a beregardói református gyülekezet új lelkészét. A közösséget a tiszteletes majd 5 éve szolgálta, mint beosztott lelkész, és most a gyülekezet is választott lelkészévé fogadta.
13:00 Július 6, 2021
Közélet 2492 1 хвилина
52596
Lelőttek egy drónt, amely az USA bagdadi nagykövetségét vette célba
Egy amerikai légvédelmi üteg lelőtt keddre virradóra egy drónt, amely az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségét vette célba–közölték biztonsági források.
12:50 Július 6, 2021
Események 1818 1 хвилина
62960
Gyereknap Makkosjánosiban (videó)
Gyereknapi rendezvényt tartott a Makkosjánosi Barna György Stadionban a Beregszászi Kistérség helyi elöljárói körzete.
12:40 Július 6, 2021
Közélet 3461 1 хвилина
52582
Egyre nagyobb a migrációs nyomás a litván–fehérorosz határon
Az észt hatóságok rendőröket küldenek Litvániába a fehérorosz határon zajló, a tavalyi évhez képest a sokszorosára nőtt illegális migráció megfékezése érdekében. A litván határ 1070 kilométeres szakasza egyben schengeni határ is.
12:20 Július 6, 2021
Események 1641 1 хвилина
62984
Ukrajnában még legalább másfél évig kell védekezni a koronavírus ellen – Egészségügyi Minisztérium
Ukrajnában még legalább másfél évig, azaz 2022 végéig be kell tartani a koronavírus-fertőzés elleni védekezés szabályait – jelentette ki Ihor Kuzin országos közegészségügyi főorvos.
12:10 Július 6, 2021
Közélet 2115 1 хвилина
62955
Gitár és versmondó nyári tábor Kisgejőcön (videó)
Minden Egész eltörött címmel gitár, verses, zenés és irodalmi tábor kezdődött a Kisgejőci Egry Ferenc Líceumban. A 8 és 16 év közötti gyermekek képzése a Genius Jótékonysági Alapítvány szervezésében jött létre.
12:00 Július 6, 2021
Közélet 1527 1 хвилина
6054
Fókuszban a tehetség a sport terén (videó)
Negyedik alkalommal szervezte meg a Genius Jótékonysági Alapítvány a „Fókuszban a tehetség a sport terén!” egyhetes sporttáborát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán és a Beregszászi 4. számú Kossuth Lajos Líceumban.
11:45 Július 6, 2021
Sport 2450 1 хвилина
62981
Ukrajnában egy évig lesznek érvényesek az oltási igazolványok – Egészségügyi Minisztérium
A koronavírus elleni védőoltásról szóló védettségi igazolványok egy évig lesznek érvényesek Ukrajnában – közölte Ihor Kuzin országos közegészségügyi főorvos.
11:30 Július 6, 2021
Közélet 2168 1 хвилина
52599
Ukrán cigarettacsempészt fogtak el Záhonynál (videó)
Csempészettel és hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsít egy Záhony közelében elfogott ukrán férfit a magyar ügyészség.
11:20 Július 6, 2021
Események 3448 1 хвилина
62946
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola egykori rektorára emlékeztek Beregszászon és szülőfalujában, Szalókán (videó)
A Rákóczi-főiskola Soós Kálmán emléke előtt tisztelegve, a halálának évfordulóján nagyszabású megemlékezést szervezett. Ennek keretében koszorút helyeztek el mellszobránál a főiskolán, valamint sírjánál szülőfalujában, Szalókán.
11:15 Július 6, 2021
Közélet 2194 1 хвилина
52552
Meghaladta a 184 milliót a koronavírus-fertőzöttek száma a világon
A világon 184 106 914 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 983 705 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint.
11:00 Július 6, 2021
Események 1460 1 хвилина
26741
KMKSZ nyilatkozat: az Ukrajnában élő magyarokat sorolják az őshonos népek közé (videó)
Mint ismeretes a Legfelsőbb Tanács soron kívüli ülésén elfogadta a Volodimir Zelenszkij elnök által kezdeményezett Ukrajna őshonos népeiről szóló törvényt. A jogszabály diszkriminatív, mondja a KMKSZ politikai-kommunikációs titkára. Darcsi Karolin...
10:45 Július 6, 2021
Politika 2101 1 хвилина
52485
A Pfizer vállalat reagált a vinnyicai halálesetet illetően
A társaság részvétét fejezte ki az elhunyt ukrán férfi családjának, és egyúttal kihangsúlyozta, hogy hivatalosan nincs kapcsolat a vakcináció és a férfi halála között.
10:33 Július 6, 2021
Események 2577 1 хвилина
62939
Kárpátaljaiakat oltanak Záhonyban (videó)
Záhonyba egyre többen érkeznek vonattal, hogy felvegyék a vakcinát, ugyanis Magyarország július folyamán ingyenes oltási lehetőséget biztosít minden kárpátaljai lakos számára nemzetiségtől függetlenül.
10:10 Július 6, 2021
Közélet 3957 1 хвилина
13497
Ukrajnában megkezdődtek az online földárverések
A földpiac július 1-jén nyílt meg Ukrajnában. Július 5-én pedig hatályba lépett az online földértékesítésről szóló törvény.
09:53 Július 6, 2021
Gazdaság 3205 1 хвилина
62934
KMKSZ nyilatkozat: induljon újra a forgalom a Kaszony-Barabás, illetve a Harangláb-Lónya határátkelőkön (videó)
A Kaszony-Barabás, illetve a Harangláb-Lónya határátkelők zökkenőmentes működése a magyar és az ukrán fél érdeke egyaránt, mondja Darcsi Karolina, a KMKSZ politikai-kommunikációs titkára. A KMKSZ ezért nyilatkozatban szólítja fel az illetékes szer...
09:30 Július 6, 2021
Közélet 2592 1 хвилина
13480
A bankkártyára való átutalásért 85 ezer UAH bírságot szabhatnak ki
Azok az ukrán állampolgárok, akik szolgáltatásaikért és termékeikért járó fizetséget az egyéni bankkártyájukra utaltatják 85 ezer UAH bírsággal büntethetőek. Ezen kívül, a termékek is elkobozhatóak - közölte az Obozrevatyely.
09:13 Július 6, 2021
Gazdaság 4204 1 хвилина
26737
Az Európai Bizottság új jogszabályt javasol a gyermekek online szexuális zaklatásának felszámolására
Az Európai Bizottság új jogszabályt javasol a gyermekek online szexuális zaklatásának felszámolására még az idén - jelentette be a belügyekért felelős biztos az Európai Parlament hétfői strasbourgi plenáris ülésén.
08:50 Július 6, 2021
Politika 3098 1 хвилина
62796
Egészségügyi Minisztérium: Ukrajnában minden régió a „zöld” zónában van
Ukrajna valamennyi megyéje valamint Kijev városa a „zöld” zónában van. Az megbetegedési arány az országban 21/100 ezer lakos - számolt be az Egészségügyi Minisztérium sajtószolgálata.
08:27 Július 6, 2021
Közélet 2737 1 хвилина
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
Július
HétfőKeddSzerdaCsütörtökPéntekSzombatVasárnap
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930