Bejegyzések: 12.08.2020

Európa-liga: A Sevilla és a Sahtar Donyeck is az elődöntőben
Az ukrán csapat az Interrel, a spanyolok a Manchester Uniteddel találkoznak a legjobb négy között.
22:37 Augusztus 12, 2020
Sport
8765
1 хвилина

Serena és Venus Williams egymás ellen fog játszani Lexingtonban
Venus Williams megnyerte első fordulós mérkőzését, így a nyolcaddöntőben húgával, Serenával csap majd össze a 225 ezer dollár (65,9 millió forint) összdíjazású női keménypályás tenisztornán az egyesület államokbeli Lexingtonban.
22:15 Augusztus 12, 2020
Sport
7729
1 хвилина

Egyre több gazdag vásárol útlevelet, hogy kijátssza a koronavírust
Montenegró és Ciprus a fő célpont, de minden olyan ország szóba jöhet, ahol alacsony a fertőzöttség és jó az orvosi ellátás.
22:00 Augusztus 12, 2020
Közélet
7480
1 хвилина

Mohamedet sértő Facebook-bejegyzés miatt tört ki tömegverekedés
Két ember meghalt, mert tömegverekedés tört ki rendőrök és tiltakozók között a dél-indiai Bengaluruban egy Facebook-bejegyzés miatt kedd este, amely a felháborodott tiltakozók szerint sértette Mohamed prófétát.
21:33 Augusztus 12, 2020
Események
3263
1 хвилина

Emmy-díjra jelölték a donbászi kisfiúról készült dokumentumfilmet
„A kutyák távoli ugatása” című, a harci cselekmények idején Donbaszon élő kisfiúról szóló dokumentumfilmet az amerikai Emmy Televíziós Díjra jelölték.
21:04 Augusztus 12, 2020
Közélet
4956
1 хвилина

Magyarországon sem a megszokott módon indul az egyetemi oktatás
A koronavírus-világjárvány második hullámától tartva eltérő módon készülnek az egyetemek az őszi félévre, több helyen a nagyelőadásokat csak online tartják majd meg.
20:37 Augusztus 12, 2020
Közélet
9312
1 хвилина

Tüzérségi aknára bukkant egy férfi a folyóban egy ungvári park mellett
Augusztus 11-én bejelentés érkezett a tűzoltósághoz, miszerint egy horgász egy gyanús tárgyra bukkant a folyóban Ungváron, a Bozdos park közelében.
20:34 Augusztus 12, 2020
Események
4819
1 хвилина

Legkevesebb egy évig felfüggesztik az Antarktiszon folyó tudományos kutatásokat
Az Antarktiszon legkevesebb egy évre felfüggesztik a kutatómunkákat, hogy megvédjék a tudományos állomások munkatársait a koronavírus-fertőzéstől.
20:15 Augusztus 12, 2020
Közélet
4597
1 хвилина

Peking jóváhagyta a hongkongi választások elhalasztását
Peking jóváhagyta az eredetileg szeptemberben esedékes hongkongi törvényhozási választások egy évvel későbbre halasztását.
19:53 Augusztus 12, 2020
Politika
6083
1 хвилина

Kötelező lesz a tesztelés vagy a karantén a külföldieknek Szerbiában
Szerbiában azt fontolgatják, hogy bizonyos országokból érkezőknek kötelezővé teszik a koronavírustesztet, vagy kéthetes hatósági karanténra kötelezik őket, nehogy a külföldiek újra behurcolják a fertőzést. Míg az országban napról napra csökken, ad...
19:30 Augusztus 12, 2020
Közélet
6695
1 хвилина

Bíróság kötelezi az RMDSZ-t, hogy meghívja a sajtótájékoztatóira az Átlátszó.ro újságíróit
Bírósági ítélet kötelezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), hogy hívja meg az Átlátszó.ro újságíróit a sajtótájékoztatóira.
19:15 Augusztus 12, 2020
Közélet
3969
1 хвилина

Ukrajnában elindult az egyedülálló emberek baráti támogatásának projektje
Ukrajnában az egyedülálló emberek tájékoztatása és a velük való társalgás érdekében indul országos projekt.
18:53 Augusztus 12, 2020
Közélet
4136
1 хвилина

Ukrajnában 400 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma a karantén kezdete óta
Ukrajnában a karantén bevezetése óta összesen 406 ezer személy kapta meg a munkanélküli státuszt.
18:27 Augusztus 12, 2020
Közélet
7192
1 хвилина

Egy több ezer éves tárgyat találtak a ruhásszekrényben (videó)
Házkutatás során egy muzeális értékű, az időszámításunk előtti I-III. századi vaskést találták a magyar rendőrök egy szolnoki férfinél.
18:03 Augusztus 12, 2020
Események
6481
1 хвилина

Krónikus betegségek és allergiák esetében nem javasolt az orosz vakcina
Súlyos krónikus betegségtől és allergiáktól szenvedő emberek esetében nem javasolt a Covid-19 elleni orosz vakcina - jelentette ki Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintéze...
17:50 Augusztus 12, 2020
Közélet
7389
1 хвилина

Az Egészségügyi Minisztérium közzétette, mely megyék állnak készen a korlátozások enyhítésére
A megyékben akkor enyhíthetnek az ott érvényben lévő korlátozásokon, ha a járványhelyzet megfelel az Egészségügyi Minisztérium által megadott mutatóknak.
17:35 Augusztus 12, 2020
Közélet
7011
1 хвилина

Lelőtte 11 éves gyógyíthatatlan beteg lányát egy floridai férfi
Egy floridai apa lelőtte halálos beteg 11 éves lányát, majd maga ellen fordította a fegyverét Davie-i otthonukban, miközben felesége reggelizett - írja a Fox News.
17:17 Augusztus 12, 2020
Események
4577
1 хвилина

Súlyos vonatbaleset Skóciában
Skóciában Aberdeenshire közelében kisiklott egy vonat – írja az ABC News-ra hivatkozva az origo.hu.
16:52 Augusztus 12, 2020
Események
4803
1 хвилина

Elhalasztották az új-zélandi parlament feloszlatását
Elhalasztották szerdán az új-zélandi parlament feloszlatását az új típusú koronavírus ismételt megjelenése miatt, és a miniszterelnök a szeptemberi általános választások elhalasztását sem zárta ki, írja az MTI.
16:40 Augusztus 12, 2020
Politika
4501
1 хвилина

Már több mint egy tucat gyilkosságot bevallott az egykori maffiafőnök
Ítéletet hirdetett a Besztercebányai Járásbíróság Mikuláš Černák egykori szlovák maffiafőnök és régi barátja, Miloš Kaštan ügyében, akik több mint egy tucat embert gyilkoltak meg.
16:26 Augusztus 12, 2020
Események
9744
1 хвилина

Zelenszkij: Az ukránoknak már lehetőségük van 10%-os lakáskölcsön felvételére
Volodimir Zelenszkij elnök kijelentette, az ukránoknak lehetőségük kell hogy legyen megfizethető kamatlábak mellett hitelt felvenniük lakásvásárlására.
16:03 Augusztus 12, 2020
Gazdaság
5068
1 хвилина

Hatalmas lángokkal égett a pesterzsébeti Összetartozás-templom (videó)
Kigyulladt kedden a még építés alatt álló Makovecz Imre tervei által készülő Összetartozás-templom tetőszerkezete Budapesten, de a tűzoltóknak sikerült megmenteniük az épületet.
15:42 Augusztus 12, 2020
Események
7948
1 хвилина

Elhagyta Szlovákiát a három kiutasított orosz diplomata
Elhagyta Szlovákiát a nemkívánatos személynek minősített három orosz diplomata, írja az MTI a pozsonyi orosz nagykövetségre hivatkozva.
15:20 Augusztus 12, 2020
Események
4253
1 хвилина

Több millió forintnyi csempészcigit találtak két kisbuszban
Egy román kisbuszban húsz kiló dohányt, egy ukrán buszban pedig több mint 6000 szál cigarettát találtak a NAV-ellenőrök Ártánd közelében. Az ukrán sofőrt több mint 700 ezer forintra büntették, de azt a helyszínen kifizette.
15:04 Augusztus 12, 2020
Események
3675
1 хвилина

A WHO-nál pozitívan állnak a koronavírus elleni harchoz
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sajtószolgálata Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgatóra hivatkozva kijelentette, hogy felcsillant a remény a világszerte terjedő koronavírus-járvány elleni harcban.
14:42 Augusztus 12, 2020
Közélet
5464
1 хвилина

Kamala Harris kaliforniai szenátort választotta alelnökjelöltjének Joe Biden
A demokraták várható elnökjelöltje kedden közleményben bejelentette, Kamala Harris kaliforniai szenátort választotta alelnökjelöltjének. A demokrata párti politikusok egész sora dicsérte, és történelminek minősítette a döntést.
14:35 Augusztus 12, 2020
Politika
5656
1 хвилина

A németek kételkednek az orosz védőoltás minőségében
Kételyeit fejezte ki a koronavírus elleni új orosz védőoltás minősége, hatékonysága és biztonságossága iránt a német egészségügyi minisztérium kedden, írja az MTI.
14:20 Augusztus 12, 2020
Közélet
5146
1 хвилина

Hagyományőrző gyermekhét Tiszaásványban (videó)
Bábelőadással és kézműves foglalkozással vette kezdetét a hagyományőrző gyermekhét Tiszaásványban. Öt napon keresztül folynak majd a különböző programok, amelyek által a gyerekek jobban megismerkedhetnek magyar történelmünkkel és kultúránkkal.
14:01 Augusztus 12, 2020
Közélet
4508
1 хвилина

Az Egyesült Államok közép-nyugati részén pusztító vihar söpört végig
A szél vezetékeket szakított le, tetőket rongált meg, fákat csavart ki. A hatalmas viharban egy ötéves kisfiú megsérült, és két idős ember pedig életét vesztette.
13:37 Augusztus 12, 2020
Események
3868
1 хвилина

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Kész Barnabás (videó)
Magas rangú magyar állami kitüntetést adtak át Magyarország Beregszászi Konzulátusán. Kész Barnabás történész, néprajzkutató, pedagógus, hagyományőrző vehette át a Magyar Arany Érdemkeresztet.
13:19 Augusztus 12, 2020
Közélet
5294
1 хвилина

1433-mal emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Ukrajnában
A Közegészségügyi Központ augusztus 12-i adatai szerint az országban 84 548 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig.
13:05 Augusztus 12, 2020
Események
3628
1 хвилина

Terrorelhárítási gyakorlat Kárpátalján: megállíthatják a járműveket és ellenőrizhetik az okmányokat
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kárpátaljai kirendeltsége közölte a hírt, miszerint augusztus 19–20-a folyamán tervezett terrorelhárítási gyakorlatra kerül sor a Beregszászi és Munkácsi járás területén.
12:50 Augusztus 12, 2020
Események
5360
1 хвилина

Újra indul a felvételi időszak a Rákóczi-főiskola szakgimnáziumában!
Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának levele értelmében meghosszabbodott a felvételi időszak a szakgimnáziumok számára.
12:27 Augusztus 12, 2020
Közélet
4916
1 хвилина

Minszkben rátámadtak három újságíróra
Civil ruhás emberek támadtak kedden a BBC orosz nyelvű szolgálatának újságíróira a fehérorosz fővárosban, Minszkben.
12:15 Augusztus 12, 2020
Események
3733
1 хвилина

Trump: nagyszerű volt a személyes viszony a kínai elnökkel, de ez mára megváltozott
Donald Trump amerikai elnök kedden a Fox rádió sportcsatornájának adott interjújába kijelentette, hogy korábban "nagyszerű" volt a személyes viszonya Hszi Csin-ping kínai elnökkel, de ez mára már megváltozott.
11:59 Augusztus 12, 2020
Politika
3336
1 хвилина

Zelenszkij aláírta a szerencsejátékok legalizálásáról szóló törvényt
Volodimir Zelenszkij aláírta a szerencsejátékokról szóló törvényt. Erről a Parlament honlapján számoltak be.
11:37 Augusztus 12, 2020
Politika
5541
1 хвилина

Kisplasztikai alkotások Beregszászban
A VII. Kárpátaljai Szobrásztábor művészeinek kisplasztikai kiállításának ünnepélyes megnyitójára augusztus 11-én került sor Magyarország Beregszászi Konzulátusának Munkácsy-termében.
11:23 Augusztus 12, 2020
Közélet
5460
1 хвилина

Szemétfeldolgozó telep ellen tüntettek az Ungvári járásban (videó)
Megyénkben továbbra is nagy gondot jelent a szeméttárolás. Az egész országban, így Kárpátalján is kritikus szintet ért el a környezetszennyezés. Régiónkban évente mintegy 300 tonna hulladék keletkezik, amit már nincs hol tárolni. Ennek következtéb...
11:11 Augusztus 12, 2020
Politika
4775
1 хвилина

Az Európai Bizottság elfogadta az Ukrajna 1,2 milliárd hrivnyára való támogatásáról szóló rendeletet
Az Európai Bizottság jóváhagyott egy makroszintű pénzügyi támogatási programot, melynek célja, hogy csökkentse a koronavírus-járvány okozta gazdasági következményeket. A kedvezményezettek között Ukrajna is helyet kapott, országunk a rendelet értel...
11:00 Augusztus 12, 2020
Gazdaság
11336
1 хвилина

Narkólabort fedeztek fel Volinyban
Narkólabort fedeztek fel néhány volinyi személy otthonában – a hírt a Voliny megyei rendőrség sajtószolgálata közölte.
10:48 Augusztus 12, 2020
Események
4610
1 хвилина

Sikerült megállítani a gázolaj szivárgását a Mauritiuson megfeneklett hajón
Mauritiuson szivattyúzással sikerült megállítani az üzemanyag szivárgását a zátonyra futott japán teherhajóból - közölték szerdán a helyi hatóságok.
10:30 Augusztus 12, 2020
Események
5253
1 хвилина

Öt kárpátaljai magyar iskola részesült robotikai fejlesztésben
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a robotikaoktatás, hiszen amellett, hogy nagyon izgalmas, aktívan hozzájárul olyan kulcsfontosságú készségek fejlesztéséhez, mint az együttműködés és a csapatmunka, a projektszemléletű gondolkodás és a kreatív p...
10:13 Augusztus 12, 2020
Közélet
8027
1 хвилина

Bocskor Andrea: Előrelépésre van szükség a kisebbségi ügyekben (videó)
Előrelépésre van szükség a kisebbségi ügyekben Ukrajnában – mondta Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP kárpátaljai EP-képviselője a TV21 Ungvár, Hétről Hétre című műsorának adott exkluzív interjújában.
10:00 Augusztus 12, 2020
Politika
5161
1 хвилина

Szlovákia három orosz diplomatát utasított ki
Az Acktuality szlovák hírportál szerint Szlovákia három orosz diplomatát utasított ki. A kiadvány szerint az orosz diplomatákat azzal gyanúsítják, hogy diplomáciai védettség alatt az orosz hírszerzésre dolgoztak.
09:55 Augusztus 12, 2020
Események
3715
1 хвилина

Ukrajnában az első félévben 6,5%-ot esett a GDP
Az Ukrán Gazdasági Minisztérium elemzései szerint az országban az első félévben 6,5, ezen belül a második negyedévben pedig 11%-ot esett a GDP.
09:55 Augusztus 12, 2020
Gazdaság
11147
1 хвилина

Határon túli magyar fiataloknak kezdődött vitorlástábor Magyarországon
Megnyílt a Rákóczi Szövetség és a Magyar Vitorlás Szövetség szervezésében a határon túli magyar fiataloknak rendezett vitorlástábor kedden a Baranya megyei Orfűn.
09:39 Augusztus 12, 2020
Közélet
3505
1 хвилина

Az EU 128 millió euró finanszírozást nyújt a koronavírus elleni küzdelemre
A támogatás egyebek mellett a teszteléshez, a kezeléshez és a megelőzéshez szükséges létfontosságú orvosi eszközök és orvostechnikai felszerelések gyors előállítására, orvosi technológiák és digitális eszközök kifejlesztésére összpontosít.
09:20 Augusztus 12, 2020
Gazdaság
7058
1 хвилина

Dr. Kész Barnabás Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült
Magyarország köztársasági elnöke, Áder János Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott dr. Kész Barnabás történésznek, néprajzkutatónak, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárának a kárpátaljai magyarság hagyományainak meg...
09:05 Augusztus 12, 2020
Közélet
8692
1 хвилина

Az eddigi legnagyobb kokainlaboratóriumot számolták fel Hollandiában
Felszámolták Hollandia eddig ismert legnagyobb kokainlaboratóriumát, 17 embert őrizetbe vettek - közölte a holland rendőrség információira hivatkozva a helyi média kedden.
08:45 Augusztus 12, 2020
Események
3865
1 хвилина

Lavrov és Maas elfogadhatatlannak tartják az Északi Áramlat-2 elleni amerikai szankciókat
Egyetértett az Északi Áramlat-2 gázvezeték elleni amerikai szankciók elfogadhatatlanságában Szergej Lavrov orosz és Heiko Maas német külügyminiszter kettőjük keddi moszkvai tárgyalásán.
08:27 Augusztus 12, 2020
Politika
2934
1 хвилина
Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | |||
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |