Bejegyzések: 08.12.2020

38565
600 megapixeles mobilkamerát fejleszt a Samsung
A jelenleginél jóval nagyobb szenzort pakolna a jövő mobiljaiba a Samsung. A projektről egy belső felhasználásra szánt diasor egyik kockája is kiszivárgott.
21:31 December 8, 2020
Közélet 3385 1 хвилина
38571
A földönkívüliek léteznek, és együtt dolgoznak az amerikaiakkal
Az idegenek márpedig léteznek és évek óta kapcsolatban állnak Izraellel, valamint az Amerikai Egyesült Államokkal, de létezésüket egyelőre titokban tartják, mert szerintük az emberiség még nem áll készen rájuk.
21:02 December 8, 2020
Közélet 4313 1 хвилина
38559
Azonosították a Föld körül keringő titokzatos objektumot
Nem aszteroida csak egy 54 éves rakéta a Föld körül ideiglenesen keringő titokzatos objektum – erősítették meg amerikai csillagászok.
20:57 December 8, 2020
Közélet 3178 1 хвилина
15305
Ülésezett az Ungvári Járási Tanács
A VIII. összehívású Ungvári Járási Tanács első alakuló ülésére december 8-án került sor.
20:33 December 8, 2020
Politika 9838 1 хвилина
38595
A WHO ellenzi a COVID-19 elleni kötelező oltást
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a koronavírus elleni „kényszeroltás” ellen szólalt fel. Ellenben a kormányoknak azon kell dolgozniuk, hogy növeljék az oltások iránti bizalmat, nyilatkozta Kate O'Brien, a WHO immunizálási osztályának igazgatója.
20:10 December 8, 2020
Közélet 3717 1 хвилина
32322
FIGYELEM: ÁLHÍR A HATÓSÁGOK SZERINT a beregszászi ivóvízhálózat megmérgezésének sztorija! (hatósági reakció)
„Vanda Miljo, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kárpátaljai megyei kirendeltségének szóvivője a KISZó megkeresésére cáfolta azokat az interneten megjelent információkat, amelyek szerint egy csoport ciánnal tervezte megmérgezni Beregszász ivóvíz...
20:01 December 8, 2020
Események 10533 1 хвилина
15302
Kijev az intézményes kárpátaljai magyar érdekvédelem megszüntetésére készül
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és elnöke, Brenzovics László, valamint a szervezet alapítványai, intézményei ellen az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) által – fegyveres kommandósok demonstratív bevetésével – 2020. november 30-án...
19:40 December 8, 2020
Politika 13180 1 хвилина
32261
10 811 koronavírusos beteget vettek nyilvántartásba az elmúlt nap során Ukrajnában, s 12 860-an gyógyultak fel a kórból
A Közegészségügyi Központ december 8-i adatai szerint az országban 832 758 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig.
19:14 December 8, 2020
Események 5305 1 хвилина
15274
Morawiecki: újabb uniós csúcstalálkozóra lehet szükség a költségvetés ügyében
Újabb uniós csúcstalálkozóra lehet szükség a költségvetés ügyében - jelentette ki keddi varsói sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, megismételve, hogy tartja magát az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen elfogadott budapesti n...
19:05 December 8, 2020
Politika 3257 1 хвилина
38568
Menyasszonyi ruha helyett védőfelszerelés
Teljes védőfelszerelésben rendeztek egy esküvőt Indiában, mert koronavírusos lett a menyasszony.
18:50 December 8, 2020
Közélet 6339 1 хвилина
15247
Új vezetőt kapott a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (ODA)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Anatolij Poloszkovot nevezete ki a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (ODA) élére.
18:18 December 8, 2020
Politika 6397 1 хвилина
15266
Bekérette Peking az amerikai nagykövetség ügyvivőjét a kínai vezetőket sújtó szankciók miatt
Bekérette a kínai külügyminisztérium a Pekingben állomásozó amerikai nagykövetség ügyvivőjét kedden, miután Washington magas rangú kínai politikusok ellen hirdetett szankciókat a hongkongi nemzetbiztonsági törvény miatt.
18:04 December 8, 2020
Politika 5555 1 хвилина
10021
Barta József a megyei ügyészséghez fordult a kárpátaljai magyarságot ért provokációk és megfélemlítések miatt
A kárpátaljai magyar közösség rendkívül aggódik a közelmúltban történt események miatt.
17:48 December 8, 2020
Politika 11220 1 хвилина
8627
25 évesen lett dollármilliárdos egy önvezető technológiának köszönhetően
Az Egyesült Államokban több dollármilliárdos is él, de még így is nagyon ritka, hogy valaki 30 éves kora előtt ekkora vagyonra tegyen szert. Azonban egy 25 éves cégtulajdonos egy önvezető technológiának köszönhetően a világ leggazdagabbjai közé em...
17:47 December 8, 2020
Gazdaság 8966 1 хвилина
15288
Munkában a Beregszászi Járási Tanács
December 8-án került sor a VIII. összehívású Beregszászi Járási Tanács első, alakuló ülésére.
17:32 December 8, 2020
Politika 9385 1 хвилина
38620
Lengyelországban könnyítésekre számíthatnak, akik beoltatják magukat
Lengyelországban a járványügyi rendelkezéseken belüli kedvezményekre számíthatnak majd a beoltott emberek, többek között nem vonatkoznának rájuk a karanténintézkedések.
17:18 December 8, 2020
Közélet 2230 1 хвилина
38609
Sztepanov ismertette a COVID elleni oltások ütemtervét
A koronavírus elleni oltást először a kockázati csoportba tartozóknak kell megkapniuk, közölte Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter egy tájékoztatón.
16:25 December 8, 2020
Közélet 4171 1 хвилина
32307
Kutyaviadalok Magyarországon – 50 kutyát mentettek meg
Egy Nagykőrös környéki tanyán rendszeresek voltak az állatviadalok, amelyet egy összehangolt akció keretén belül a rendőrök számoltak fel. Cegléden fogtak el két tenyésztőt éppen akkor, amikor hazafelé tartottak sérült staffordshire terrier kutyáj...
16:02 December 8, 2020
Események 4349 1 хвилина
38614
3500 tonna lőszer miatt kell tíz évre evakuálni egy svájci várost
Több mint egy évtizedre is otthonuk elhagyására kényszerülhetnek Mitholz svájci település lakói, mert 3500 tonna, a második világháborúból visszamaradt lőszert kell eltávolítani egy hegyoldalba vájt fegyverraktárból.
15:43 December 8, 2020
Közélet 3823 1 хвилина
15258
Orosz Ildikó feljelentette az Ukrán Biztonsági Szolgálatot
Orosz Ildikóval, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnök asszonyával a karpatalja.ma interjút készített a tanító szak akkreditálási folyamatával kapcsolatban, mely eljárásba beavatkozott az SZBU.
15:19 December 8, 2020
Politika 9884 1 хвилина
8635
Kína nem áll meg, már a világ második legnagyobb fegyvergyártója
A fegyvergyártás és -kereskedelem óriási üzlet, hatalmas verseny van az ágazatban tevékenykedő cégek között. Egyik legnagyobb felvásárló piac Afrika, a maga erőskezű államvezetőivel.
15:06 December 8, 2020
Gazdaság 4869 1 хвилина
38584
Metróval a Tádzs Mahallért
Narendra Modi indiai miniszterelnök virtuális eseményen, a Twitteren jelentette be azt a metróépítési projektet, amelynek egyik célja, hogy a jelenleginél jobban védje a Tádzs Mahalt a légszennyezéstől.
14:31 December 8, 2020
Közélet 3125 1 хвилина
32291
Csaknem 11 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt
Keddre az előző napi, kevesebb mint kilencezerről megint csaknem 11 ezerre emelkedett a regisztrált új betegek száma Ukrajnában, viszont ismét többen gyógyultak meg, mint ahányan elkapták a vírust.
14:10 December 8, 2020
Események 2994 1 хвилина
38605
Szociális taxi a fogyatékossággal élő ungváriak számára (videó)
Ungváron érdekes és tiszteletre méltó kezdeményezés indult el, amelynek segítségével a fogyatékossággal élő emberek ingyen vehetik igénybe egy helyi fuvarozó szolgálatait.
14:00 December 8, 2020
Közélet 2475 1 хвилина
15212
Politico: Orbán Viktort Európa negyedik legbefolyásosabb embere
Orbán Viktort, Magyarország kormányfőjét nevezte meg 2020 Európájának negyedik legbefolyásosabb politikusaként a Politico brüsszeli hírportál.
13:39 December 8, 2020
Politika 3567 1 хвилина
6825
Smihal: Idén Ukrajna jelentős előrelépést tett a kistérségek és a régiók fejlesztése terén
2020 folyamán jelentős előrelépés történt a kistérségek és régiók, valamint az egész ország fejlődése feltételeinek megteremtése terén.
13:19 December 8, 2020
Politika 7392 1 хвилина
15244
Rezes Károly lett a Beregszászi Járási Tanács új elnöke
Megtartotta alakuló ülését a Beregszászi Járási Tanács december 8-án, kedden.
13:19 December 8, 2020
Politika 3888 1 хвилина
8612
Amerikai cégek uralják a világ fegyver- és hadfelszerelés-piacának 60 százalékát
2019-ben bő 60 százalékát amerikai cégek uralták a világ fegyver- és hadfelszerelés-piacának, a 25 legjelentősebb vállalat eladásai 361 milliárd dollárt tettek ki, 8,5 százalékkal többet tavalyelőtthöz képest – jelentette a svéd Nemzetközi Békekut...
12:41 December 8, 2020
Gazdaság 3717 1 хвилина
36949
Az előrejelzések szerint a Covid-19 fertőzéses betegek száma Ukrajnában január közepére érheti el a csúcspontot
Ukrajnában a Covid-19 megbetegedések számának több csúcspontja is várható, amelyekre január közepétől–február közepéig lehet számítani.
12:10 December 8, 2020
Közélet 4318 1 хвилина
38515
Csak ülőhelyek – a kormány meghatározta a tömegközlekedés szabályait a szigorú karantén bevezetése esetén
A zárlat idején a tömegközlekedés, amely a járványügyi helyzet romlása esetén bevezetésre kerül januárban, csak jelentős korlátozásokkal működhet.
11:36 December 8, 2020
Közélet 3885 1 хвилина
38484
Három ünnepi járatot indít az Ukrzaliznicja
Az Ukrzaliznicja vasúti vállalat három ünnepi járatot indított el Kijevből Ivano-Frankivszkba és Vorohtába, Poltavából Vorohtába és Kremencsukból Ivano-Frankivszkba.
11:13 December 8, 2020
Közélet 3481 1 хвилина
38602
Megkezdődött az oltási kampány az Egyesült Királyságban
Megkezdődött kedden az új típusú koronavírus elleni tömeges oltási kampány az Egyesült Királyságban.
10:55 December 8, 2020
Közélet 4083 1 хвилина
32241
Letartóztatták a kijevi zenész meggyilkolásával gyanúsított harmadik személyt is
A kijevi hatóságoknak sikerült letartóztatniuk az Olekszandr Derevjanko meggyilkolásával gyanúsított harmadik személyt is.
10:38 December 8, 2020
Események 4428 1 хвилина
15202
Szlovákiában a vészhelyzet ismétlődő meghosszabbítását lehetővé tévő alkotmánytörvényt hagyott jóvá a kormány
A koronavírus-fertőzés terjedésére hivatkozva októberben bevezetett szlovákiai vészhelyzet ismétlődő meghosszabbítását lehetővé tévő alkotmánytörvényt hagyott jóvá Igor Matovic kormánya a kabinet pozsonyi ülésén hétfőn.
10:11 December 8, 2020
Politika 2452 1 хвилина
15205
Erős képviselettel jutott be a román parlamentbe az RMDSZ (videó)
Romániai Magyar Demokrata Szövetsége 6,5 százalékos eredményt ért el a vasárnapi parlamenti választásokon, így biztosan lesz parlamenti képviselete sőt akár a kormánykoalícióba is bekerülhetnek a román parlamentben.
09:56 December 8, 2020
Politika 3530 1 хвилина
32134
Illegális bevándorlókat tartóztattak le az ukrán–lengyel határnál
A határőrszolgálat dolgozói három illegális bevándorlót tartóztattak le Rava-Ruszkánál, az ukrán–lengyel határvonaltól 15 méterre.
09:41 December 8, 2020
Események 8471 1 хвилина
3467
Egymillió euróval támogatja Németország a reformokat Ukrajnában
Megállapodást írt alá december 7-én Rolf Mafael nagykövet, a Német Szövetségi Köztársaság Európa Tanács (ET) mellé delegált állandó képviselője Gabriella Battaini-Dragonival, az ET főtitkárhelyettesével egymillió eurós támogatás nyújtásáról Ukrajn...
09:25 December 8, 2020
Gazdaság 3355 1 хвилина
32268
Rövidhír: Police Control Ukraine: meg akarták mérgezni Beregszász ivóvízhálózatát? (Frissítve – CÁFOLAT!)
A Police Control Ukraine nevű Facebook-oldal szerint fiatalok egy csoportja ciánnal akarta megmérgezni Beregszász ivóvízhálózatát.
09:07 December 8, 2020
Események 29989 1 хвилина
38556
Fellobbant a második láng Beregszász adventi koszorúján (videó)
December 6-án délután advent második gyertyájának lángja is fellobbant Beregszász adventi koszorúján.
08:31 December 8, 2020
Közélet 4837 1 хвилина
8615
Likvidálják Ukrajna Állami Geodéziai Térképészeti és Kataszteri Szolgálatát (Derzsheokadasztr)
Roman Lescsenko, Ukrajna Állami Geodéziai Térképészeti és Kataszteri Szolgálatának (Derzsheokadasztr) vezetője kijelentette, hogy két hónapon belül likvidálni fogják a szolgálat fő hivatalait.
08:06 December 8, 2020
Gazdaság 10618 1 хвилина
15190
Putyin és Merkel Hegyi-Karabahról, Ukrajnáról és a vakcináról tárgyalt
A hegyi-karabahi és az ukrajnai helyzetről, valamint a Covid-19 elleni vakcináról tárgyalt telefonon egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök és Angela Merkel német kancellár - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.
07:54 December 8, 2020
Politika 2322 1 хвилина
32254
Halálos áldozatot követelő medvetámadás Közép-Indiában
A közép-indiai Cshattíszgarh államban egy medve megölt négy embert és megsebesített három másikat.
07:37 December 8, 2020
Események 4143 1 хвилина
38545
Felmérés: a legnagyobb kibocsátók közül egyetlen ország sem tesz meg mindent a klíma védelemében
A globális éghajlatváltozást erősítő gázok legnagyobb kibocsátói közül egyetlen ország sem teszi meg a folyamat megfékezéséhez szükséges valamennyi lépést - mutatta ki a Germanwatch német nemzetközi környezetvédelmi szervezet.
07:27 December 8, 2020
Közélet 2268 1 хвилина
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
December
HétfőKeddSzerdaCsütörtökPéntekSzombatVasárnap
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031