Bejegyzések: 09.02.2021

Építsünk méhecskehotelt, segíthetünk a hasznos rovaroknak
Február végéig érdemes elkészíteni a méhecskehoteleket, amelyekkel a lakosság is sokat tehet a beporzó rovarok védelméért – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) felhívását a Magyar Nemzetben.
20:55 Február 9, 2021
Közélet
2158
1 хвилина

Bejelentés-feljelentés iskoláink ellen
A városi-kistérségi önkormányzathoz a napokban három beregszászi magyar tannyelvű iskola működésével kapcsolatban érkezett bejelentés (vagyis inkább feljelentés) – közölte Darcsi Karolina, a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt tanácsi frakcióvezetője.
20:27 Február 9, 2021
Közélet
11100
1 хвилина

A történelem során először áll majd nő a Kereskedelmi Világszervezet élén és első alkalommal az afrikai kontinens képviselője
A Kereskedelmi Világszervezet (World Trade Organization/WTO) főigazgatói posztjára kiírt pályázat két fő jelöltjének egyike, a dél-koreai kereskedelmi miniszter visszavonta jelöltségét, így a jövőben a szervezetet a nigériai közgazdász, Ngozi Okon...
20:00 Február 9, 2021
Gazdaság
4489
1 хвилина

Francia egészségügyi miniszter: lehet, hogy soha többet nem lesz karantén Franciaországban
Lehet, hogy soha többet nem lesz szükség karanténra - mondta kedden Olivier Véran francia egészségügyi miniszter a France Info hírrádióban.
19:45 Február 9, 2021
Közélet
1970
1 хвилина

Egy új bálnafajt fedeztek fel, amit máris veszélyeztetetté nyilvánítottak
Már most veszélyeztetetteké nyilvánították az Egyesült Államokban a Rice-bálnák, melyeket nemrég fedeztek fel a Mexikói-öbölben.
19:31 Február 9, 2021
Közélet
2831
1 хвилина

EP-képviselők az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének leváltására szólították fel az Európai Bizottság elnökét
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének leváltására szólította fel az Európai Bizottság elnökét az Európai Parlament ötvenöt tagja, akik "megalázónak" nevezték Josep Borrell múlt heti kétnapos moszkvai látogatását.
19:04 Február 9, 2021
Politika
3994
1 хвилина

Orosz hatóság: az Európai Gyógyszerügynökségnél van a Szputnyik V bejegyzési kérelme
Benyújtotta a Covid-19-betegség elleni Szputnyik V vakcina bejegyzésére vonatkozó kérelmet az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).
18:43 Február 9, 2021
Közélet
1880
1 хвилина

Észak-Korea gőzerővel folytatja atomprogramját
Észak-Korea a nemzetközi szankciókat megsértve folytatta atom- és rakétaprogramját 2020-ban – ez áll abban a bizalmas jelentésben, amelyik hétfőn került az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, írja az MTI a Reuters brit hírügynökség alapján.
18:25 Február 9, 2021
Események
2446
1 хвилина

Ukrajna akár havi 10 millió COVID elleni védőoltás elvégzésére is képes – Viktor Ljasko
Ukrajna havonta 5 millió COVID elleni védőoltást tud teljesíteni, de szükség esetén ez a szám 10 millióra is növelhető – jelentette ki Viktor Ljasko egészségügyi miniszterhelyettes.
18:15 Február 9, 2021
Közélet
2950
1 хвилина

Többezer euró értékű márkás árucikket foglaltak le a vámosok Kárpátalján
Az ukrán–magyar határátkelőnél jelentős mennyiségű márkás árucikket próbáltak becsempészni Ukrajna területére.
18:02 Február 9, 2021
Események
5377
1 хвилина

Az Európai Űrügynökség űrhajósokat toboroz
Tizenegy év szünet után új űrhajósokat toboroz az Európai Űrügynökség (ESA). A jelentkezési idő március 31-én kezdődik, a hatlépcsős kiválasztási folyamat 2022 októberében ér véget – közölte hétfőn a szervezet.
17:45 Február 9, 2021
Közélet
3025
1 хвилина

Magyarországon vár börtön egy kárpátaljai csempészre
A beregszászi bíróság pénzbírságot szabott ki arra a férfira, akit az asztélyi határőrség ért tetten egy bűncselekmény elkövetése közben.
17:21 Február 9, 2021
Események
4983
1 хвилина

Ukrajna akár 90 millió dollárnyi kölcsönt is kaphat vakcinációra a Világbanktól
Ukrajna a rizikócsoportba tartozó 10 millió állampolgárának beoltása esetén 30 millió dolláros kölcsönhöz juthat a Világbanktól (WB), de a hiteltámogatás teljes összege elérheti akár a 90 millió dollárt is
16:55 Február 9, 2021
Gazdaság
3589
1 хвилина

Közel 700 doboz cigarettát találtak határőrök egy tehervonaton megyénkben
A csapi határőregység munkatársai sikeresen megakadályozták egy jelentős mennyiségű csempészáru átjuttatását a határ túloldalára.
16:38 Február 9, 2021
Események
3071
1 хвилина

Kínában a holdújév idei ünnepén digitális pénzt osztogatnak
Sajátosan ünnepli idén a holdújévet Kína, ahogy Pekingben mintegy 1,5 millió dollár értékben osztanak szét digitális jüant a lakosság körében – írja a CNBC a kínai főváros önkormányzatának bejelentése alapján.
16:18 Február 9, 2021
Gazdaság
3357
1 хвилина

2656 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt nap folyamán Ukrajnában
A Közegészségügyi Központ február 9-i adatai szerint az országban 1 249 646 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig.
15:49 Február 9, 2021
Események
2745
1 хвилина

Nem tűri a feminizmus kritikáját a Facebook
Megtiltotta egy olyan poszt reklámozását a Facebook, amely a Pontifex University professzor asszonyának, Carrie Gressnek a „mérgező nőiességről” szóló könyvét ajánlotta volna az érdeklődők figyelmébe.
15:11 Február 9, 2021
Közélet
2234
1 хвилина

Zelenszkij a középfokú oktatás fejlesztésével foglalkozó tanács létrehozását helyezte kilátásba
Volodimir Zelenszkij elnök az Ukrajna oktatása 2021: stratégiai célok és prioritások fórumon bejelentette, hogy a középfokú oktatás fejlesztési tanácsának létrehozását tervezi.
14:53 Február 9, 2021
Közélet
3427
1 хвилина

Az USA-ban szintén problémák merültek fel a vakcinációval kapcsolatban
Az Egyesült Államokban az intenzív tájékoztató kampány ellenére oltóanyaghiány merült fel.
14:29 Február 9, 2021
Közélet
2290
1 хвилина

A kínai kereslet is pörgeti a német ipart
Az előző hét hónap növekedése után decemberben stagnált az ipari termelés Németországban, és az idei első negyedévre vonatkozó kilátásokat is rontja a védőoltások vártnál lassúbb terítése – írja a Világgazdaság.
14:06 Február 9, 2021
Gazdaság
2122
1 хвилина

Az egekbe ugrasztotta a Tesla a bitcoin árfolyamát
Hétfőn a bitcoin árfolyama – miután kiderült, a Tesla 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt be a kriptovalutából – új csúcsra ugrott. Ráadásul termékeiért a cég a jövőben bitcoint is elfogadna – jelentették be.
13:32 Február 9, 2021
Gazdaság
3894
1 хвилина

Új könyvek érkeztek a megyei könyvtárba (videó)
Az Ukrán Könyvintézet által indított, A nyilvános könyvtárak tartalmi feltöltése nevű program keretében újabb kiadványok érkeztek a Fegyir Potusnyák Kárpátaljai Megyei Tudományos Univerzális Könyvtárba.
13:01 Február 9, 2021
Közélet
2094
1 хвилина

A NATO és az EU üdvözöli az Új START-szerződés meghosszabbítását
NATO üdvözli, és teljes mértékben támogatja az Egyesült Államok és Oroszország között létrejött, a nukleáris leszerelést célzó Új START-szerződés ötéves meghosszabbításáról szóló megállapodást – közölte az Észak-atlanti Tanács közleményében.
12:40 Február 9, 2021
Politika
2225
1 хвилина

Még két évet kell várni a turisztikai ágazat helyreállására Ukrajnában – kulturális miniszter
A turisztikai ágazat szenvedte meg leginkább a világjárványt, a helyreállásáról aligha lehet 2023-ig szó – jelentette ki Olekszandr Tkacsenko kulturális miniszter.
12:24 Február 9, 2021
Gazdaság
3841
1 хвилина

A mexikói elnök nem kér a maszkhasználatból, miután felépült a koronavírusból
Andres Manuel Lopez Obrador mexikói elnök elutasította azt, hogy maszkot hordjon, miután felépült a koronavírus okozta fertőzéséből.
12:05 Február 9, 2021
Közélet
2718
1 хвилина

Nem nő a távhő és a meleg víz tarifája a fűtési idény végéig – Smihal
A kormány memorandumot írt alá a helyi önkormányzatokkal arról, hogy a fűtési idény végéig nem fogják emelni a távhő és a meleg víz tarifáját – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök.
11:51 Február 9, 2021
Gazdaság
3425
1 хвилина

Smihal: Még idén startol a magánnyugdíjpénztári rendszer Ukrajnában
Ukrajnában már az idei esztendőben elkezdődik a magánnyugdíjpénztári rendszer bevezetése, a kérdésen jelenleg is dolgozik a kormány és a Legfelső Tanács szakbizottsága – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök.
11:50 Február 9, 2021
Gazdaság
3894
1 хвилина

Április-májusig nem lesz karantén-szigorítás – Sztepanov
Április-májusig nem lesz szükség szigorító karantén-korlátozások bevezetésére Ukrajnában – jelentette ki Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter.
11:40 Február 9, 2021
Közélet
2322
1 хвилина

Elkezdődött a munka a Péterfalvai kistérségben (videó)
Elkezdődött a munka a Péterfalvai kistérségben. Megalakult a térség képviselőtestülete is, ahol a legnagyobb frakciót 17 képviselővel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ukrajnai Magyar Párt adja.
11:30 Február 9, 2021
Politika
4668
1 хвилина

A Nagy-Britanniába érkezés után is kötelező lesz a teszt a külföldről beutazóknak
A brit kormány tervei szerint a külföldről Nagy-Britanniába utazóknak érkezésük után is, még a karanténidőszak alatt el kell végeztetniük legalább egy koronavírustesztet.
11:20 Február 9, 2021
Közélet
1607
1 хвилина

Magyar kormánytámogatással korszerűsítik az Ungvári Drámai Színházat (videó)
160 millió forintból újul meg a kárpátaljai megyei drámai színház teljes fény- és hangtechnikája, valamint a megye egyetlen forgószínpada. Ezt a ungvári magyar főkonzul jelentette be a színházban megtartott sajtótájékoztatón.
11:10 Február 9, 2021
Gazdaság
4510
1 хвилина

A közel-keleti biztonsági kérdésekről egyeztetett Netanjahu és Putyin
Izrael miniszterelnöke, Benjámin Netanjahu telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a közel-keleti biztonsági kérdésekről – jelentette hétfőn a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet.
11:00 Február 9, 2021
Politika
4565
1 хвилина

Zelenszkij: Ukrajnában 10 évre szóló felsőoktatás-fejlesztési stratégiát dolgoznak ki
Ukrajnának lesz 10 évre szóló felsőoktatás-fejlesztési stratégiája, a dokumentumot a kormány dolgozza ki – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök.
10:50 Február 9, 2021
Közélet
2385
1 хвилина

Iránnak kell először lépni az atomalku ügyében – Biden
Az USA egyelőre nem szünteti meg az Iránnal szembeni gazdasági szankcióit azért sem, hogy rákényszerítsék Teheránt a tárgyalóasztalhoz való visszatérésre, és megvitassák a 2015-ben kötött atomalku felülvizsgálatát.
10:40 Február 9, 2021
Politika
2176
1 хвилина

AstraZeneca és Novavax vakcinák szállításáról állapodott meg Ukrajna (videó)
Ukrajna megerősítést kapott 12 millió adag koronavírus elleni vakcina szállításáról. Ezek az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem, valamint a Novavax vakcinái – közölte az Elnöki Hivatal.
10:32 Február 9, 2021
Közélet
1791
1 хвилина

Hollandia: március 2-ig marad az éjszakai kijárási tilalom
Hollandiában március 2-ig meghosszabbítják az éjszakai kijárási tilalmat, melyet a koronavírus-járvány miatt vezettek be – jelentette be hétfőn a kormány.
10:22 Február 9, 2021
Események
3822
1 хвилина

Oroszországnak gyűjtött katonai fejlesztésekről titkos adatokat egy mikolajivi lakos, elfogták
Az ukrán nemzetvédelmi hivatal elhárítási főosztályának munkatársai őrizetbe vettek egy mikolajivi lakost, akit azzal gyanúsítanak, hogy beszervezte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
10:14 Február 9, 2021
Események
2615
1 хвилина

Kigyulladt egy covid-klinika Szlovákiában
Ismeretlen tettes tüzet gyújtott a koronavírusos páciensek kezelésére elkülönített covid-részlegen a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban.
10:11 Február 9, 2021
Események
2223
1 хвилина

Kuleba pozitív gesztusnak nevezte Szijjártó Kijevi látogatását (videó)
A külügyminiszter a Radio Szvobodának nyilatkozott február 6-án. A magyar-ukrán viszonnyal kapcsolatban Dmitro Kuleba kiemelte, hogy szerinte két egyszerű szabályt kell betartani.
10:01 Február 9, 2021
Politika
2753
1 хвилина

A cseh kormány a szükségállapot meghosszabbítását kéri a parlamenttől
A szükségállapot meghosszabbítását kéri a parlamenttől a cseh kormány, az erről szóló beadványt hétfőn fogadta el az Andrej Babis miniszterelnök vezette koalíciós kabinet – közölte Jan Hamácek kormányfőhelyettes és belügyminiszter.
09:50 Február 9, 2021
Események
1763
1 хвилина

Zelenszkij megnyitotta az Ukrajna 30 - nemzeti fórumot Kijevben (videó)
Volodimir Zelenszkij hétfőn Kijevben megnyitotta a 30 részesre tervezett Ukrajna 30 - nemzeti fórumot, amelynek a február 8-a és 10-e közötti eszmecserék témája a „Koronavírus: kihívások és válaszok”.
09:36 Február 9, 2021
Politika
3883
1 хвилина

Hogyan keresnek pénzt az emberek szerte a világon a részvényeken, mi a gond az ukrán tőzsdével?
Ma egy civilizált országban bárki bürokratikus korlátozások nélkül vásárolhat a tőzsdén részvényt. Az ukránok kevésbé szerencsések, mert számos jogi korlátozás és eljárás van érvényben.
09:26 Február 9, 2021
Gazdaság
2963
1 хвилина

Az USA a Trump elnöksége alatti „szünet” után ismét tagja lesz az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának
Megfigyelőként visszatér az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába az Egyesült Államok. Az USA a Tanácsból Donald Trump elnöksége alatt lépett ki még 2018-ban – közölték a nyilvánossággal hétfőn.
09:16 Február 9, 2021
Politika
2976
1 хвилина

Németország 13 millió eurós támogatást nyújt Ukrajnának
A német kormány 13,1 millió euró támogatást nyújt Ukrajnának a koronavírus-járvány elleni védekezésre, ezen belül kórházak korszerűsítésére és orvosi eszközök vásárlására - hozta nyilvánosságra hétfőn a megszállt területek reintegrációjáért felelő...
09:00 Február 9, 2021
Gazdaság
3781
1 хвилина

Rekord hideg és 25 centis hó bénította meg az életet Lengyelországban
Németország után megérkezett a hidegfront Közép-Európába is. Hétfőn Lengyelországban és Csehországban is fennakadásokat okozott a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű hó.
08:45 Február 9, 2021
Események
2310
1 хвилина

Megtalálhatták az Iszlám Állam által 2015-ben lefejezett régész holttestét
A szíriai hatóságok úgy vélik, hogy Hálid al-Aszaád szíriai régész holttestét találták meg, akit az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai nyilvánosan lefejeztek 2015-ben, mivel nem volt hajlandó elárulni nekik, hogy hol találhatóak értékes műki...
08:34 Február 9, 2021
Események
1886
1 хвилина

A kárpátaljai medikusokat a Pfizer vakcinával tervezik beoltani a COVID-19 ellen
A február 8-i adatok szerint, Kárpátalján a COVID-19 betegek számára biztosított kórházi ágyak kihasználtsága 56,7% (összesen 1885 ágy van biztosítva), jelentette be Anatolij Psenyicsnij, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal Egészségügyi Főo...
08:20 Február 9, 2021
Közélet
2600
1 хвилина

Megszólalt az állami televízióban mianmari junta vezetője (videó)
A mianmari junta vezetője először szólalt meg az egy héttel ezelőtti katonai puccs óta. A tábornok szerint a tavaly novemberi választást elcsalták és a választási bizottság, illetve a politikusok kudarca miatt volt szükség a katonai hatalomátvétel...
08:05 Február 9, 2021
Politika
3004
1 хвилина

Az USA új támogatást nyújt Ukrajnának az első 117 ezer adag COVID elleni Pfizer-vakcina szétosztásához
Az Egyesült Államok új támogatást nyújt Ukrajnának a következő hetekben megérkező első 117 ezer adag koronavírus elleni vakcina „átvételével és elosztásával kapcsolatos erőfeszítésekhez”.
07:48 Február 9, 2021
Közélet
3179
1 хвилина

A V4-csúcstalálkozón a járvány utáni helyreállítás és az energiabiztonság is terítékre kerül
A visegrádi csoport (V4) megalapítása 30. évfordulójáról emlékeznek meg, valamint a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállításról és az energiabiztonságról is tárgyalnak Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia elnökei kedden ke...
07:31 Február 9, 2021
Politika
2207
1 хвилина
Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | |||
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |