Bejegyzések: 28.05.2021

57981
A szervezők elhalasztották az Oscar-díj átadási ünnepséget
Az Amerikai Filmművészeti Akadémia bejelentette, hogy a 2022-es Oscar-ünnepséget egy hónappal elhalasztották.
23:31 Május 28, 2021
Közélet 1876 1 хвилина
48887
Újabb bizarr kivégzés Észak-Koreában, ezúttal CD-k és USB-k miatt kellett bűnhődni
Április végén végeztek ki nyilvánosan egy férfit az észak-koreai Gangwon tartományban, akinek az volt a bűne, hogy illegálisan kereskedett olyan CD-kkel és USB-kkel, amelyeken dél-koreai filmek, drámák és zenés videóklippek voltak.
23:11 Május 28, 2021
Események 2871 1 хвилина
57967
Most az új indiai techtörvény miatt aggódik a Twitter
Tiltakozott a Twitter a technológiai szektort érintő új indiai szabályozások ellen csütörtökön, és aggályát fejezte ki a helyi rendőrség megfélemlítésen alapuló módszerei miatt – írja a Times of India.
23:01 Május 28, 2021
Közélet 1827 1 хвилина
48937
Legalább 2 ember elhunyt, 10 pedig eltűnt miután felborult egy hajó Florida közelében
Két ember meghalt, 10 másik pedig eltűnt, miután egy Kubából érkező hajó 26 kilométerre a floridai Key West partjaitól csütörtökön felborult – közölte az amerikai parti őrség.
22:45 Május 28, 2021
Események 2089 1 хвилина
24369
Milyen globális következményekkel járhat Fehéroroszország és állampolgárai számára Lukasenka elnök gépeltérítése?
A Ryanair légitársaság gépével történt incidens mindenekelőtt a Belavia-nak, Fehéroroszország nemzeti légitársaságának okoz károkat. Két nap elteltével, május 25-én számos sajtóorgánum arról számolt be, hogy körülbelül 50%-kal csökkentették a társ...
22:25 Május 28, 2021
Politika 2510 1 хвилина
12701
Iránban már áramkimaradásokat okoznak az illegális kriptobányák
Teheránban, de Irán más nagyvárosokban is jelentős áramkimaradásokat okoz az illegális kriptobányászat, amely a szárazság következtében visszaeső villamosenergia-termelés miatt lassan áthidalhatatlan problémákat idéz elő az ország áramellátásában....
22:10 Május 28, 2021
Gazdaság 2199 1 хвилина
58075
Lassul a járvány terjedése Ukrajnában (videó)
Kezd visszatérni a normális élet Ukrajnába, ahol már az összes megye átkerült a járványügyileg jónak számító sárga zónába. A negyvenmilliós országban péntek reggel mindössze 3306 új fertőzöttet jelentettek, az új gyógyultak száma pedig több mint 1...
22:00 Május 28, 2021
Közélet 1526 1 хвилина
58014
A WHO felszólította az országokat, hogy egyszerűsítsék a védőoltások szállítását
A szervezet emlékeztetett arra, hogy minden olyan tranzitproblémát meg kell szüntetni, amely gátolja vagy lassítja a COVID elleni vakcinák szállítását.
21:45 Május 28, 2021
Közélet 1933 1 хвилина
24439
Ukrajna megengedte Magyarországnak főkonzuljainak a váltását Kárpátalján – Tuzsanszkij
Másfél évnyi próbálkozás után Budapest megkapta az engedélyt Ukrajnától főkonzuljainak a cseréjére Kárpátalján, Ungváron Bacskai József, Beregszászban Szalipszki Endre vezeti majd a magyar külképviseleteket – közölte pénteken Dmitro Tuzsanszkij.
21:31 Május 28, 2021
Politika 8199 1 хвилина
58071
Angyalossy Sándor grafikáiból és képeiből nyílt kiállítás Munkácson
Munkácson, a Munkácsy Mihály Magyar Házban május 27-én nyílt kiállítás Angyalossy Sándor grafikáiból és változatos technikákkal készült képeiből. A tárlat július elsejéig megtekinthető a tetőtéri kiállítótérben.
21:14 Május 28, 2021
Közélet 2756 1 хвилина
57946
Már az osztrákok is saját oltási igazolványt készítenek
Elfogadta a védettségi igazolvány bevezetéséről szóló törvényjavaslatot az osztrák parlament. Az igazolvány birtokában éttermekbe, szállodákba és kulturális létesítményekbe látogathatnak el azok az osztrák állampolgárok, akiket beoltottak, koronav...
21:00 Május 28, 2021
Közélet 2238 1 хвилина
48852
TikTok videó miatt vágták ki a 13 éves lány beleinek egy részét
Vakbelét és beleinek egy részét is el kellett távolítani egy 13 éves kamasz lánynak, aki több mágneses golyót is lenyelt. A TikTokon terjed egy videó, azt próbálta meg leutánozni a kislány.
20:50 Május 28, 2021
Események 2114 1 хвилина
48872
Idén négy hónap alatt 126 tizenéves követett el öngyilkosságot Ukrajnában, tavaly összesen 123
Az idei esztendő első négy hónapja során 126 kamasz vetett önkezével véget az életének, miközben tavaly egész évben összesen 123 tizenéves lett öngyilkos.
20:40 Május 28, 2021
Események 4868 1 хвилина
57961
Van, ahol már a háziállatokat oltják Covid-19 ellen
Direkt az állatoknak fejlesztették ki a Cornivac-Cov nevű oltóanyagot Oroszországban, eddig a világon ez az egyetlen vakcina a kisállatoknak koronavírus ellen.
20:22 Május 28, 2021
Közélet 2186 1 хвилина
58061
Szlovákia 600 ezer eurót ad koronavírus elleni vakcina vásárlására Ukrajnának
Szlovákia 600 ezer euró támogatást nyújt Ukrajnának koronavírus elleni vakcina beszerzésére – jelentette be honlapján a kormány.
20:11 Május 28, 2021
Közélet 3100 1 хвилина
24389
11 millió eurós jutalmat tűztek ki Lukasenka letartóztatásáért
Valerij Cepkalo, belorusz ellenzéki politikus, volt elnökjelölt 11 millió euró összeg gyűjtését ajánlotta fel cserébe Alekszandr Lukasenko letartóztatásáért.
20:00 Május 28, 2021
Politika 3260 1 хвилина
57977
Bulgária megváltoztatta az ukránok beutazási feltételeit
2021. június 1-jétől Bulgária módosította az ukrán állampolgárok beutazásának feltételeit - a határátkelőn COVID-19 tesztet vagy oltási igazolást kell bemutatni, számolt be Ukrajna bulgáriai nagykövetségének konzuli osztálya Facebook-on.
19:43 Május 28, 2021
Közélet 2338 1 хвилина
58036
Két melegfelvonulás lesz idén Párizsban, rendeznek bevándorló-Pride-ot is
Párizs június 26-án ad ismét otthont a már évek óta megrendezett Pride genderfelvonulásnak, amelyet a kezdetektől az Inter-LGBT nevű csoport szervez meg. Egy héttel korábban azonban már egy másik Pride felvonulást is rendeznek, mégpedig a bevándor...
19:25 Május 28, 2021
Közélet 1757 1 хвилина
48949
Búvárkodás közben életét vesztette az ukrán Külső Hírszerző Szolgálat volt vezetője Egyiptomban
Búvárkodás közben túl mélyre merült és nagyon gyorsan emelkedett a felszínre a tengerben, emiatt életét vesztette nyaralás közben pénteken Egyiptomban Viktor Gvozgy, a Külső Hírszerző Szolgálat volt vezetője.
19:07 Május 28, 2021
Események 2094 1 хвилина
58058
Mentőautókkal szállítják haza Fehéroroszországból a légi közlekedés leállása miatt ottrekedt ukrán betegeket – Kuleba
Fehároroszországban jelenleg 26 olyan ukrán állampolgár tartózkodik, akiket ott műtöttek, és a két ország közötti légi közlekedés május 26-i leállása után ottrekedtek, őket mentőautókkal szállítják majd haza Ukrajnába.
18:49 Május 28, 2021
Közélet 2956 1 хвилина
12723
Fehéroroszország korlátozza számos árucikk importját Ukrajnából, Kijev szerint a lépés diszkriminatív
Fehéroroszország kormánya elrendelte fél évre számos árucikk Ukrajnából történő importjának külön-külön engedélyeztetését, az intézkedés Kijev szerint megalapozatlan és diszkriminatív.
18:37 Május 28, 2021
Gazdaság 2626 1 хвилина
48895
Matovič hideg zuhanyt kapott, az egyik képviselő egy pohár vízzel locsolta le - VIDEÓ
Miroslav Suja független képviselő egy pohár vizet öntött Igor Matovič arcába a parlament mai ülésén. Grendel Gábor (OĽaNO) parlamenti alelnök ezt követően kénytelen volt Suját kitiltani a teremből és szüneteltetni az ülést.
18:25 Május 28, 2021
Események 1354 1 хвилина
48940
Jogosítványokat hamisító bandát füleltek le Kijevben, az okmányokat postán küldték a megrendelőknek
Gépkocsivezetői jogosítványokat hamisító és árusító bűnszövetkezetet lepleztek le a hatóságok Kijevben, a banda tagjai 220 dollárt kértek egy vezetői engedélyért, amit postán juttattak el a megrendelőnek.
18:18 Május 28, 2021
Események 2273 1 хвилина
12624
Az EBB 7 millió eurós infrastrukturális támogatást nyújt Ukrajnának
Az Európai Beruházási Bank hétmillió euró támogatást nyújt Ukrajnának a társadalmi infrastruktúra rekonstrukciójára. Ezt május 25-én, kedden jelentette be a Közösségi és Területfejlesztési Minisztérium sajtószolgálata.
18:10 Május 28, 2021
Gazdaság 2223 1 хвилина
58028
Elárverezték Nicolae Ceausescu volt román kommunista diktátor egykori repülőgépét és limuzinját
Elárverezték Romániában Nicolae Ceausescu volt kommunista diktátor által használt egykori elnöki repülőgépet, valamint azt az 1974-es Paykan Hillman-Hunter limuzint, amelyet Ceausescu Iránból kapott ajándékba.
17:49 Május 28, 2021
Közélet 4735 1 хвилина
24323
A Hamász palesztin mozgalom elítélte Aljakszandr Lukasenka rendszerét az „elfogadhatatlan módszerek” miatt
Május 26-án ismertté vált, hogy a Hamász palesztin iszlám csoport elítélte a belorusz hatóságokat (mindenekelőtt az ország „elnökét”, Aljakszandr Lukasenkát) a hamis közleményért, miszerint köze van a Ryaniar repülőgépe minszki kényszerleszállásáh...
17:32 Május 28, 2021
Politika 3809 1 хвилина
24365
Macron bocsánatot kért a ruandai népirtás miatt
Emmanuel Macron, Franciaország elnöke csütörtökön Kigaliban a ruandai népirtás emlékművénél közölte: elismeri országának a történtekben játszott szerepét, és reméli, hogy bocsánatot nyer.
17:20 Május 28, 2021
Politika 2949 1 хвилина
48892
Ukrajna szombattól lezárja légterét a fehérorosz repülőgépek előtt
A kormány pénteki soron kívüli ülésén jóváhagyta május 25-én hozott döntését, amelynek értelmében szombattól lezárja az ország légterét a Fehéroroszországban bejegyzett repülőgépek előtt – közölte a liga.net hírportál a kormányportálra hivatkozva.
17:11 Május 28, 2021
Események 2085 1 хвилина
48834
Bíróság elé áll a kárpátaljai férfi, aki nyíltan támogatta megyénk elcsatolását Ukrajnától
Bíróság elé áll egy 42 éves huszti járási lakos, aki nyíltan támogatta és propagálta megyénk elcsatolását Ukrajna területétől.
16:55 Május 28, 2021
Események 3054 1 хвилина
48883
Az FBI is vizsgálatot indított Fehéroroszország ellen
Rolandas Kiskis, Litvánia bűnügyi rendőrségének vezetője megerősítette, hogy Lengyelország és az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) is külön vizsgálatot indítottak a Ryanair-incidens ügyében.
16:41 Május 28, 2021
Események 1864 1 хвилина
Menet közben gyulladt ki egy jármű Kárpátalján
Bejelentés érkezett a tűzoltósághoz, miszerint kigyulladt egy 1986-os kibocsátású Audi-80-as típusú jármű. Az eset a beregszászi járási Tiszaújlakon történt.
16:29 Május 28, 2021
Események 1997 1 хвилина
24396
Kuleba: Fehéroroszország Oroszországhoz való közeledése veszélyezteti Ukrajna nemzetbiztonságát
DmItro Kuleba, Ukrajna külügyminisztere kijelentette, hogy Ukrajna nemzetbiztonságát fenyegeti Fehéroroszország Oroszországhoz való közeledése.
16:15 Május 28, 2021
Politika 2267 1 хвилина
12698
Az EU 25,4 millió euró támogatást nyújt a donbaszi háború károsultjainak
Az Európai Unió 25,4 millió euró támogatást nyújt a kelet-ukrajnai háború károsultjainak, jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-en.
16:15 Május 28, 2021
Gazdaság 2091 1 хвилина
57825
A Belavia fehérororsz légitársaság törli az Ukrajnába, Lettországba és Svédországba induló járatait
A Belavia fehérorosz légitársaság úgy döntött, hogy törli a számos ukrán városba, valamint Riga (Lettország) és Stockholm (Svédország) felé induló repülőjáratait.
16:03 Május 28, 2021
Közélet 2018 1 хвилина
24417
Nyitott Égbolt az USA nélkül
Az amerikai sajtó külügyminisztériumi tisztségviselők közlése alapján csütörtökön az amerikai kormány tájékoztatta Oroszországot is, hogy az Egyesült Államok ezúttal nem csatlakozik a Nyitott Égbolt szerződéshez.
15:47 Május 28, 2021
Politika 2992 1 хвилина
24411
Oroszország megtiltotta a berepülést két, Belaruszt elkerülő európai légitársaságnak
Oroszország válaszcsapást mért az európai légitársaságokra egy másik országgal, Belarusszal szembeni embargók miatt.
15:31 Május 28, 2021
Politika 2083 1 хвилина
48778
Biciklist gázoltak halálra a Nagyszőlősi kistérségben
Gázolásos baleset történt nem messze Nagyszőlőstől, Fancsikán.
15:14 Május 28, 2021
Események 1920 1 хвилина
57949
Vallási sokszínűség: Lerakták Berlinben az első keresztény-zsidó-muszlim imaház alapkövét
Berlinben lerakták csütörtökön a keresztény, a zsidó és a muszlim vallás első közös imaházának alapkövét. A House of One elnevezésű intézmény „a vallási sokszínűség” helye lesz, ahol „megmutatkoznak és érthetővé válnak a különbségek” a vallások kö...
15:00 Május 28, 2021
Közélet 2303 1 хвилина
24414
Negyedik hétéves mandátumát kezdheti meg el-Aszad
A választást csalásnak minősítette mind a szíriai ellenzék, mind több külföldi ország : az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, Törökország és az Európai Unió is.
14:43 Május 28, 2021
Politika 2432 1 хвилина
48855
3306 új koronavírus-fertőzöttet vettek nyilvántartásba Ukrajnában az elmúlt nap folyamán
A Közegészségügyi Központ május 28i adatai szerint az országban 2 196 673 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig.
14:25 Május 28, 2021
Események 1825 1 хвилина
12680
Emelkedik a gáz ára Ukrajnában júniustól
Júniustól több gázszolgáltató is megemeli az árakat a fogyasztók számára Ukrajnában.
14:07 Május 28, 2021
Gazdaság 2501 1 хвилина
57908
Az Európai Parlament jóváhagyta az EU-s állampolgárok oltási tanúsítványáról szóló határozattervezetet
Az Európai Parlament polgári jogi bizottsága jóváhagyta az Európai Unió oltási tanúsítványairól szóló határozattervezetet, számolt be május 26-án az Európai Parlament hírportálja. A digitális tanúsítványok projektjét 52 igen, 13 nem szavazattal fo...
13:52 Május 28, 2021
Közélet 2256 1 хвилина
51694
Ma kerül sor a matematika ZNO-ra
Május 28-án kerül sor Ukrajnában a matematika külső független tesztre (ZNO) Ukrajnában. A hírt az Egészségügyi Minisztérium sajtószolgálata közölte.
13:37 Május 28, 2021
Közélet 2100 1 хвилина
39812
A moszkvai bíróság újból megbírságolja a Twittert a tiltott információk eltávolításának elmulasztása miatt
A moszkvai bíróság 9,5 millió rubel (129 325 ezer amerikai dollár) pénzbírsággal sújtotta a Twitter közösségi hálózatot a tiltott információk törlésének elmulasztása miatt. A bírság összege nem végleges, mivel a bíróságnak még három jegyzőkönyvet ...
13:19 Május 28, 2021
Események 1947 1 хвилина
58003
FRIGY évzáró istentisztelet (videó)
Istentisztelettel zárta a tanévet a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet. Az elmúlt tanév nehézségeiért, örömeiért adtak hálát a Kálvin János Református Szakkollégium udvarán a Rákóczi főiskola diákjai.
13:18 Május 28, 2021
Közélet 1924 1 хвилина
24335
A Miniszteri Kabinet menesztette az egészségügyi miniszter két helyettesét
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter menesztése után a Miniszteri Kabinet úgy döntött, hogy a két helyettest, Szvitlana Satalovát és Ihor Ivascsenkot is elbocsátja.
12:51 Május 28, 2021
Politika 3030 1 хвилина
57904
109 ukrán és más országok állampolgárai tértek vissza a Gázai övezetből
Volodimir Zelenszkij elnök üdvözölte 109 ukrán és más országok polgárainak sikeres evakuálását a Gázai övezetből. Május 27-én reggel szállt le a repülőgép Kijevben 109 ukrán, 13 moldovai és négy bolgár állampolgárral a fedélzetén, számolt be az ál...
12:32 Május 28, 2021
Közélet 2271 1 хвилина
57998
„Diáknapok Light” a KMDFKSZ szervezésében (videó)
Online szabaduló szoba, paintball verseny, műveltségi vetélkedő, táncház és focikupa, idén ezek a KMDFKSZ által szervezett diáknapok programjai.
12:11 Május 28, 2021
Közélet 2071 1 хвилина
57924
Az ukrán kormány támogatta a döntést, mely szerint nem szükséges a beoltott külföldiek számára a PCR-teszt a határátkeléshez
Ukrajna kormánya megszavazta a rendeletet, melynek értelmében eltörli a kötelező PCR-tesztet a határátlépéshez azon külföldiek számára, akik megkapták a koronavírus elleni oltást.
12:00 Május 28, 2021
Közélet 2508 1 хвилина
24343
Szlovákia lezárta a légterét a belorusz légitársaságok előtt
Szlovákia lezárta légterét és repülőtereit a belorusz légitársaságok előtt a Ryanair járatával történt incidenst követően: Minszkben földre kényszerítették a gépet, hogy letartóztassák az ellenzéki bloggert, közölte Ivan Korcsok szlovák külügymini...
11:42 Május 28, 2021
Politika 2042 1 хвилина
24392
A szlovák miniszterelnök ma Ukrajnába látogat
Eduard Heger szlovák miniszterelnök május 28-án látogatást tesz Ukrajnában. Heger Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Dmitro Razumkovval, az ukrán Parlament elnökével találkozik, számolt be a Jevropejszka Pravda.
11:23 Május 28, 2021
Politika 3709 1 хвилина
57991
Díjátadó a beregszászi konzulátuson (videó)
A Beregszászi Magyar Konzulátus Munkácsy Mihály kiállítóterme adott otthont a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány rajzpályázatának kárpátaljai díjátadójának. Az alapítvány még 2020 decemberében hirdetett rajzpályázatot „ A mi k...
11:15 Május 28, 2021
Közélet 2914 1 хвилина
24375
Az Unió elutasítja, hogy Moszkva kiutasította…
Az Európai Unió (EP) elutasítja, hogy az orosz főügyészség nemkívánatosnak minősített három német nem kereskedelmi szervezetet, az eset egy újabb példa arra, hogy az orosz hatóságok figyelmen kívül hagyják a civil társadalmat.
11:04 Május 28, 2021
Politika 2726 1 хвилина
57927
A bukovinai kórházakban bezárják a koronavírus osztályokat
Csernyivci megyében a koronavírus fertőzéses esetek csökkenése miatt bezárnak a Covid osztályok, és a Covid betegek ápolására átalakított egészségügyi intézmények a hagyományos módon működnek tovább, közölte Szvitlana Kovalenko, a Csernyivci Megye...
10:51 Május 28, 2021
Közélet 2744 1 хвилина
57986
Az ártéri hulladék fele újra hasznosítható – kárpátaljai körúton a Műanyag Műhely (videó)
Ungváron a Drugeth Gimnázium udvarán illetve Magyarország főkonzulátusa előtt tartott a Műanyag Műhely foglalkozásokat. Buhajla József főkonzul kiemelte: a kárpátaljai hulladékkezelés szempontjából kulcsfontosságú lenne egy feldolgozó üzem építése...
10:41 Május 28, 2021
Közélet 1657 1 хвилина
24378
Az ENSZ szerint az izraeli hadsereg háborús bűncselekményeket követhetett el Gázában
A háborús bűncselekményeket követhetett el az izraeli hadsereg a Gázai övezet elleni legutóbbi támadásaival, amelyek miatt legalább 242 ember vesztette életét és mintegy 74 ezren kényszerültek elmenekülni otthonaikból – jelentette ki csütörtökön M...
10:31 Május 28, 2021
Politika 1792 1 хвилина
57943
Az EU 100 millió adag oltóanyaggal támogatja az olimpiát
Az Európai Unió (EU) 100 millió adag, Covid elleni védőoltás exportját engedélyezi Japánba, ezzel is segítve a nyári olimpia megrendezését – közölte Ursula von der Leyen.
10:01 Május 28, 2021
Közélet 1813 1 хвилина
48841
Romániai romák százai próbáltak bejutni az USA-ba a mexikói határon
Tutajokon eveztek át a Rio Grandén az Egyesült Államokba. A határőröket meglepte, hogy nem beszélnek spanyolul a menekültek.
09:42 Május 28, 2021
Események 2319 1 хвилина
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
Május
HétfőKeddSzerdaCsütörtökPéntekSzombatVasárnap
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031