Bejegyzések: 30.11.2021

81174
Távolsági és sebességi rekordot döntött meg a NASA napszondája
A Parker Solar Probe új rekordokat állított fel, miután túlélte az immáron tizedik közeli találkozását a Nappal.
21:41 November 30, 2021
Közélet 1187 1 хвилина
81159
Európa is embert küldhet a Holdra
Az Európai Űrügynökség (ESA) vezetője még ebben az évtizedben európai űrhajóst akar a Holdra juttatni. Josef Aschbacher szerint ennek szimbolikus jelentősége lenne. Az ESA vezetője Párizsban arról beszélt: hisz benne, hogy ez a cél elérhető.
21:00 November 30, 2021
Közélet 1370 1 хвилина
48698
Oroszország továbbra is lassítja a Twittert
Oroszország mindaddig lassítja a Twitter sebességét a mobileszközökön, amíg az összes illegálisnak ítélt tartalmat nem törlik – mondta az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) a Reuters hírügynökségnek.
20:40 November 30, 2021
Közélet 1055 1 хвилина
7409
Mesterséges intelligenciával gyorsítja a leshelyzetek felismerését a FIFA
A november 30-án kezdődő Arab Kupán már élesben tesztelik azt az MI-alapú rendszert, amely a stadion tetejére rögzített 10 kamerával figyeli a játékosokat.
20:17 November 30, 2021
Sport 1523 1 хвилина
81232
Koronavírus Ukrajnában (videó)
Mára az eddig azonosított fertőzöttek száma 11 ezerrel 3 438 381-re, az elhunytaké 561-el, 85 975-re nőtt. Az aktív betegek száma eközben 16 ezerrel 406 699-re csökkent. A legfrissebb adatok szerint az oltás mindkét dózisát eddig 10 967 700-an ad...
20:00 November 30, 2021
Közélet 1427 1 хвилина
34593
Minden terhességet regisztrálnának Lengyelországban
A lengyel egészségügyi minisztérium javaslata szerint minden terhességet hivatalosan regisztrálnának Lengyelországban, ami aggodalmakat vetett fel azzal kapcsolatban, hogy a lépés a várandós lengyel nők “megfigyelés alá helyezését” jelentené, és a...
19:50 November 30, 2021
Politika 1308 1 хвилина
68273
Miheil Szaakasvili tagadja az ellene felhozott vádakat
Grúzia fővárosában hétfőn folytatódott Miheil Szaakasvili, az ország egykori elnöke ügyének tárgyalása, amelyen első ízben volt jelen. A vád ­– „hatáskörének túllépése”. Mint ismeretes, a vádlott határozottan kijelentette, hogy „nem ismeri el bűn...
19:34 November 30, 2021
Események 1876 1 хвилина
17370
December 1-től megemelik a pedagógusok bérét
2021. december 1-től megemelkedik az iskolákban dolgozó pedagógusok bérét. A 8,4%-os béremelést a 2021. évi állami költségvetés írja elő.
19:10 November 30, 2021
Gazdaság 5653 1 хвилина
81116
Törvénnyel lepleznék le az online trollokat Ausztráliában
Az ausztrál kormány a hétvégén közölte, hogy a közösségi oldalak üzemeltetőit – a Facebook esetében például a Metát – tennék felelőssé az online trollok azonosításáért egy új jogszabállyal, amit jövőre terveznek elfogadni.
18:46 November 30, 2021
Közélet 1956 1 хвилина
81229
Kárpátaljai Magyar Diáktábor hatodszor
A Kárpátaljai Magyar Diáktábort (KMD) idén hatodik alkalommal rendezték meg a kárpátaljai magyar diákszervezetek: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata (II. RF KMF HÖK), a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kuta...
18:37 November 30, 2021
Közélet 2275 1 хвилина
34647
Putyin: Moszkva hasonló lépéssel válaszolhat a NATO-infrastruktúra közeledésére
Oroszország a "vörös vonal" átlépésének tekintheti a NATO csapásmérő eszközeinek Ukrajnába telepítését és kénytelen lesz erre a fenyegetésre hasonló választ adni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
18:26 November 30, 2021
Politika 1522 1 хвилина
34643
NATO-főtitkár: Oroszország "magas árat" fog fizetni, ha erőszakot alkalmaz Ukrajnával szemben
Oroszország "magas árat" fizethet, ha ismét katonai erőszakot alkalmaz Ukrajna ellen, megsértve az ország függetlenségét és területi egységét - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Rigában, a NATO-tagállamok külügyminisztereinek két...
18:16 November 30, 2021
Politika 1373 1 хвилина
81221
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte a Pro Cultura Subcarpathica
A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet idén ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Az eseményre advent első vasárnapján került sor, s az ünnepélyes gyertyagyújtási ünnepséget követően a magyarországi Misztrál együttes adott konce...
18:05 November 30, 2021
Közélet 2737 1 хвилина
34640
Oroszország áll az előkészületben lévő ukrajnai államcsíny mögött – Smihal
Oroszország áll az ukrajnai államcsíny előkészítése mögött, a puccs célja a nyugatbarát ukrán kormány megdöntése – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök a Reuters hírügynökségnek kedden Brüsszelben.
17:56 November 30, 2021
Politika 3174 1 хвилина
81210
A hősi halottakra emlékeztek Tiszaágteleken és Kisdobronyban
November 28-án a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Tiszaágteleki és Kisdobronyi Alapszervezetének szervezésében emlékeztek meg az első világégés, valamint a sztálini önkény áldozatairól.
17:46 November 30, 2021
Közélet 1939 1 хвилина
68298
Pusztító vihar tombol Törökországban, többen is meghaltak
Hurrikán tombol Isztambulban. Az erős széllökések autókat és kamionokat borítanak fel, reklámtáblákat szakítanak ki a földből, házak tetőit viszik le és fákat döntenek le.
17:33 November 30, 2021
Események 2209 1 хвилина
34637
Lukasenka a Krímbe készül, elismerve a félsziget orosz elcsatolását
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy orosz hivatali partnere, Vlagyimir Putyin meghívására a Krímbe készül hivatalos látogatásra.
17:23 November 30, 2021
Politika 1822 1 хвилина
81201
Hollandiában már rég ott volt az omikron-mutáns, csak letagadták
Hollandiában már a Dél-afrikai Köztársaság bejelentése és az onnan induló járatok érkezése előtt azonosították a koronavírus omikron nevű variánsát - közölte a holland közegészségügyi intézet kedden. Vagyis, ezek szerint tudtak róla, csak nem szól...
17:13 November 30, 2021
Közélet 1863 1 хвилина
81207
KMKSZ ISZ: Csapatépítő és vezetőképző hétvége a Helikon Hotelben
November 26–28. között a Helikon Hotel adott otthont a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének (KMKSZ ISZ) csapatépítő és vezetőképző programjának, amelyen több mint 35 fiatal vett részt.
17:05 November 30, 2021
Közélet 2350 1 хвилина
68283
10 554 új koronavírusos beteget vettek nyilvántartásba Ukrajnában az elmúlt nap folyamán
A Közegészségügyi Központ november 30-i adatai szerint az országban 3 438 381 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig.
16:56 November 30, 2021
Események 1865 1 хвилина
17333
Ukrajna rekordszámú autót importált
Ukrajna rekordokat dönt az autóimport terén. Kilenc hónap alatt közel félmillió autót vámoltak le az országban.
16:45 November 30, 2021
Gazdaság 2802 1 хвилина
34632
Zelenszkij kinevezte az SZBU kémelhárító főosztályának új vezetőjét
Volodimir Zelenszki elnök Olekszandr Pokladot nevezte ki kedden az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kémelhárító főosztályának vezetőjévé az egy napja felmentett Olekszandr Rusznak helyett.
16:33 November 30, 2021
Politika 3979 1 хвилина
17378
Kapkodnak az Omicron után a befektetők
Hatalmas felfordulást okozott a kriptovaluták piacán a koronavírus új variánsa. De nem elsősorban a járványügyi helyzet, hanem a WHO által adott neve miatt. A variáns ugyanis az omikron nevet kapta, de már van egy ilyen nevű kriptovaluta a piacon....
16:22 November 30, 2021
Gazdaság 2847 1 хвилина
80726
A tálibok azt ígérik, iskolát nyitnak a lányok számára
A tálibok azt ígérik, hogy az elkövetkezendő évben iskolákat nyitnak a lányok számára Afganisztánban. A hírt az ua.interfax.com.ua közölte.
16:11 November 30, 2021
Közélet 1777 1 хвилина
81006
Nagy-Britannia módosított a beutazási szabályokon az ukrán állampolgárok számára
Nagy-Britannia új szabályokat vezetett be az országba való belépés terén.
15:55 November 30, 2021
Közélet 1912 1 хвилина
34624
A NATO nem szavatolhatja Ukrajna biztonságát, mert nem tagország – Stoltenberg
A NATO nem szavatolhatja Ukrajna biztonságát, mert az ország nem tagja az Észak-atlanti Szövetségnek, de Kijev azért számíthat politikai és gyakorlati támogatásra – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár sajtótájékoztatóján kedden Rigában.
15:43 November 30, 2021
Politika 2034 1 хвилина
17351
Ópiumgyártásba fognak a gránátalmatermesztők Afganisztánban
A szárazság, a gazdasági nehézségek és a tálib hatalomátvétel árnyékában az afganisztáni Kandahár tartomány gránátalmatermesztői egy másik kultúrától várják a megoldást: az ópiummáktól.
15:33 November 30, 2021
Gazdaság 2369 1 хвилина
17374
Elfogadta a Legfelső Tanács az adóemelésről szóló törvényt, amely a kisvállalkozókat és a közembereket is sújtja
Elfogadta kedden a Legfelső Tanács az adóemelésről szóló törvényt, amely a nagy- és középvállalkozásokon kívül az egyéni vállalkozókat és az egyszerű állampolgárokat is sújtja.
15:20 November 30, 2021
Gazdaság 3732 1 хвилина
17330
Az ENSZ felbecsülte a turizmus COVID-19 okozta veszteségeit
A COVID-19 világjárvány miatt a világ idegenforgalma 2021-ben 2 billió dollár bevételtől eshet el.
15:10 November 30, 2021
Gazdaság 2252 1 хвилина
17346
Az atom lenne a megoldás: Energiaválság fenyegeti Kazahsztánt a kriptobányászok miatt
Miután Kína lecsapott a kriptobányászatra, megindult az adatközpontok vándorlása és ezek közül sok Kazahsztánban kötött ki. Ennek eredményeként a közép-ázsiai ország a világ második legnagyobb bitcoin bányászattal foglalkozó országává vált.
14:51 November 30, 2021
Gazdaság 2055 1 хвилина
34615
Putyin Ukrajna és Oroszország kapcsolatainak a rendezését javasolta
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden egy rendezvényen mondott beszédében kijelentette, hogy rendezni kell Ukrajna és Oroszország kapcsolatait, mert ha ezt sikerül elérni, akkor senki nem érzi majd fenyegetve magát.
14:40 November 30, 2021
Politika 2423 1 хвилина
34610
Ahmetov kihívást intézett Zelenszkij elnök és személyében az ukrán állam ellen – miniszterelnök-helyettes
Rinat Ahmetov oligarcha kihívást intézett Volodimir Zelenszkij elnökhöz, a személyében pedig az egész országhoz – jelentette ki Irina Verescsuk.
14:30 November 30, 2021
Politika 5708 1 хвилина
26504
WHO: A világnak új világjárvány-egyezményre van szüksége
A koronavírus Omicron törzsének megjelenése azt jelzi, hogy a jelenlegi járvány még nem ért véget, jelentette ki a szervezet vezetője.
14:07 November 30, 2021
Közélet 2048 1 хвилина
34584
Christo Grozev: A Kremlnek hosszú „halállistája” van
A Bellingcat főnyomozója, Christo Grozev bolgár újságíró Dmitro Gordonnak adott interjújában közölte, az Orosz Föderációban „állami halálgépezet” működik és hosszú a „halállista”. 
13:44 November 30, 2021
Politika 4286 1 хвилина
81100
Bevezetik az elektronikus útdíjfizetést a horvát autópályákon
Minden horvát autópályán be fogják vezetni az elektronikus útdíjfizetést, és előbb-utóbb el fognak tűnni a fizetőkapuk – írja a horvát közlekedési minisztérium államtitkárának bejelentése alapján a HVG. Az Európai Unió szándéka egyébként, hogy az ...
13:22 November 30, 2021
Közélet 2077 1 хвилина
81129
Miért hal meg évente több mint 60 000 ukrán rákban, és hogyan lehet ezen a helyzeten változtatni?
A közösségi hálókon az a vélemény terjed, hogy Ukrajnában sokkal több a rákbeteg, mint a fejlett országokban. Ez nem igaz. Évente több mint 130 000 ukrán polgárnál diagnosztizálnak rákbetegséget, de az Egyesült Államokban, Japánban és a skandináv ...
13:00 November 30, 2021
Közélet 2566 1 хвилина
17336
A Gyija alkalmazás hét új szociális szolgáltatást indít el
sitámogatás igénylése, nyugdíj igénylése és újraszámítása, a biztosítási és szolgálati időről szóló igazolások nyilvántartásba vétele, jelentette be Mihajlo Fedorov miniszterelnök-helyettes, digitális átalakulásért felelős miniszter.
12:45 November 30, 2021
Gazdaság 1968 1 хвилина
34605
Az SZBU ígéri, hamarosan ismerteti a nyilvánosság előtt a készülő államcsíny részleteit
Ma még korai lenne őrizetbe vételekről, gyanúsítottakról beszélni azzal kapcsolatban hogy egyes ukrán és orosz állampolgárok szerdán meg akarják dönteni az ukrán államhatalmat, de az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) hamarosan közli a részleteket ...
12:36 November 30, 2021
Politika 3164 1 хвилина
80928
Új-Zéland a koronavírus új mutációja ellenére is enyhíti a karanténkorlátozásokat
Új-Zéland a hét folyamán enyhíteni fog a karanténkorlátozásokon, annak ellenére is, hogy elkezdett terjedni a koronavírus-fertőzés új mutációja, az Omicron.
12:26 November 30, 2021
Közélet 2072 1 хвилина
81141
Nincs árvízveszély Kárpátalján (videó)
Az időjárási helyzetet illetően Kárpátalján nincs árvízveszély. Erről Vaszil Manyivcsuk, a megyei hidrometeorológiai központ vezetője beszélt stábunknak. Mint elmondta, az kiadós esőzések ellenére a kialakult árhullám nem jelentős. A legnagyobb ví...
12:12 November 30, 2021
Közélet 1324 1 хвилина
81009
Az omikron variáns egy egész focicsapatot döntött le a lábáról
13 esetben mutatták ki a koronavírus Dél-Afrikában felfedezett variánsát Portugáliában, közölték hétfőn a helyi egészségügyi hatóságok.
12:02 November 30, 2021
Közélet 1759 1 хвилина
34597
Napi ezer hrivnyát kínálnak fejenként az ukrán államhatalom megdöntésében való részvételért – első házelnökhelyettes
Tervben van az emberek Kijevbe szállítása szerdán, december 1-jén, és a megyékben napi ezer hrivnyát kínálnak fejenként az embereknek az államcsínyben való részvételért – jelentette ki Olekszandr Kornyijenko.
11:47 November 30, 2021
Politika 4334 1 хвилина
34587
Olasz napilap: Brüsszel betiltaná a karácsony kifejezés és a keresztény nevek használatát
Az Il Giornale olasz napilap által elsőként közölt uniós belső dokumentáció szerint az Európai Bizottság új kommunikációs irányelveket fogalmaz meg, s ezek a többi között tiltják a karácsony kifejezés, valamint a hagyományos európai keresztény nev...
11:37 November 30, 2021
Politika 1477 1 хвилина
80995
A WHO megnevezte a pandémia visszaszorításának feltételét
A járvánnyal kapcsolatban Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz nyilatkozott egy sajtótájékoztatón.
11:28 November 30, 2021
Közélet 2021 1 хвилина
81097
Dél-Afrikában rekedt a nagybányai rögbicsapat – különjárattal szállítják haza a román állampolgárokat
A román kormány a Tarom légitársaságtól bérelt különgépet indított útnak hétfő hajnalban Dél-Afrikába, hogy az ott rekedt román állampolgárokat hazaszállítsa, miután a legtöbb európai ország felfüggesztette a térségből érkező járatokat a koronavír...
11:13 November 30, 2021
Közélet 2026 1 хвилина
81074
Távozik a Twitter alapító-igazgatója, Jack Dorsey
Azonnali hatállyal lemondott posztjáról a Twitter vezérigazgatója, Jack Dorsey – jelentette be a vállalat. Helyét Parag Agrawal, a vállalat technológiai igazgatója veszi át, Dorsey ugyanakkor legalább jövő évig az igazgatóság tagja marad.
10:54 November 30, 2021
Közélet 2162 1 хвилина
34590
Menesztette az SZBU kémelhárító főosztályának vezetőjét Zelenszkij
Volodimir Zelenszki elnök felmentette tisztségéből Olekszandr Rusznakot, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kémelhárító főosztályának vezetőjét – adta hírül az unn.com.ua hírportál kedden az SZBU honlapjának közlése nyomán.
10:44 November 30, 2021
Politika 5048 1 хвилина
160
Módosítják a gáz szállítási díját
Ukrajnában decembertől átszámolják a gázszállítás díjait. Januártól egyes állampolgároknak kevesebbet, másoknak azonban többet kell fizetniük.
10:34 November 30, 2021
Gazdaság 2914 1 хвилина
81146
Adventi foglalkozás az Egán-centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központjában (videó)
Közös adventi foglalkozást tartottak az Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképző Központjának diákjai, valamint a Tulipán Tanoda növendékei számára. A program célja, hogy a fiatalok megértsék advent üzenetét, valamint közösen hangol...
10:22 November 30, 2021
Közélet 1624 1 хвилина
81113
Emelték a Pfizer lejárati idejét
A PSZ alelnöke szerint a kötelező oltás veszélybe sodorja az érettségire való felkészülést is.
10:12 November 30, 2021
Közélet 1455 1 хвилина
17359
December 1.-től 80 hrivnyával emelik a nyugdíjat (videó)
December elsejétől újraszámolják a nyugdíjakat. Idén ez már a második, terv szerinti nyugdíjemelés lesz. Kárpátalján 258 ezer nyugdíjast érint a kifizetések növekedése, ami 22 millió hrivnyájába fog kerülni az államnak.
10:00 November 30, 2021
Gazdaság 2363 1 хвилина
Török migránsokat fogtak el Kárpátalján
A csapi határőregység munkatársai illegális bevándorlókat tartóztattak le a hegyvidéken, akik törvénytelen úton szerettek volna Szlovákia területére jutni.
09:48 November 30, 2021
Események 2016 1 хвилина
81000
Kötelező a karantén azon ukrán állampolgároknak, akik azokból az országokból érkeznek, ahol kimutatták az Omicron-törzset
Azok az ukrán állampolgárok, akik azokból az országokból érkeznek, ahol kimutatták az Omicron koronavírustörzset, 14 napos kötelező karanténba kell vonulniuk.
09:30 November 30, 2021
Közélet 3539 1 хвилина
34565
Nagy-Albánia létrejöttét szeretnék az albánok
Albánia és Koszovó vezetői közös kormányülést tartottak, a két miniszterelnök pedig kijelentette, hogy országaik egyesülése mellett szavaznának egy esetleges népszavazáson.
09:16 November 30, 2021
Politika 2896 1 хвилина
81136
Katasztrófavédelmi oktató- és népszerűsítő nap Mezőváriban (videó)
A Kárpátaljai Református Egyház az önkéntes katasztrófavédelem népszerűsítése céljából tartott oktatónapot Mezőváriban az Egy Ház a Nemzetért épületében, ahová a helyi tűzoltók mellett várták azokat a fiatalokat is, akik a későbbiek során csatlako...
09:01 November 30, 2021
Közélet 1453 1 хвилина
68253
Tanóra közben szakadt le a mennyezet egy odesszai iskolában
Leszakadt a mennyezet egy odesszai iskolában november 29-én, az osztályban diákok is tartózkodtak. Az információk szerint egy tanuló megsérült.
08:51 November 30, 2021
Események 1842 1 хвилина
34551
Újból miniszterelnökké választották a pár napja lemondani kényszerült svéd kormányfőt
Megint Magdalena Anderssont választotta miniszterelnökké Svédországban a parlament hétfőn, így hivatalosan is ő lehet az első nő a kormány élén az ország történetében.
08:39 November 30, 2021
Politika 1862 1 хвилина
81121
Fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet (videó)
Ünnepélyes keretek között méltatta megalakulásának 10. évfordulóját a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet.
08:24 November 30, 2021
Közélet 2112 1 хвилина
81064
Szalókán és Ungtarnócon tartott táncházat a Csipkés együttes
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében a szalókai és az ungtarnóci református parókián tartott nagyon jó hangulatú táncházat a Csipkés együttes. Az esemény nagy élményt jelentett mindkét településen a gyerekek és a felnőttek számá...
08:15 November 30, 2021
Közélet 2709 1 хвилина
80981
Ljasko: Ukrajnában nem regisztrálták a koronavírus Omikron törzsét
Az Egészségügyi Minisztérium adatai szerint, Ukrajnában eddig nem észlelték a koronavírus Omicron törzsét, jelentette be Viktor Ljasko, a tárca vezetője Facebook-on közvetített tájékoztatóján.
07:37 November 30, 2021
Közélet 1738 1 хвилина
81070
Kína egymilliárd adag vakcinát ajánlott fel Afrikának
Kína egymilliárd adag koronavírus elleni vakcinát ajánlott fel Afrikának a járvány elleni küzdelemhez - derült ki Hszi Csin-ping kínai elnök hétfői beszédéből, amelyet videókapcsolaton keresztül mondott el a Kína és Afrika együttműködéséről Dakarb...
07:27 November 30, 2021
Közélet 1296 1 хвилина
7405
Lionel Messi megkapta a hetedik Aranylabdáját is
Hétfő este kihirdették a 2021-es Aranylabda-szavazás végeredményét. Az aktuális évben a világ legjobb labdarúgójának járó díjat ezúttal is Párizsban adták át a szervezők, a France Football szaklap képviselői. A világjárványra való tekintettel Angl...
23:17 November 29, 2021
Sport 2596 1 хвилина
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
November
HétfőKeddSzerdaCsütörtökPéntekSzombatVasárnap
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031