Bejegyzések: 19.10.2022

Csütörtökön áramkorlátozás lesz egész Ukrajnában, ha lakosság nem takarékoskodik, lekapcsolások jönnek – Elnöki Hivatal
Csütörtökön Ukrajna egész területén áramszolgáltatási korlátozást vezetnek be, és ha a lakosság nem minimalizálja a fogyasztást, ütemezett lekapcsolások lesznek – jelentette be szerda este Kirilo Timosenko.
22:44 Október 19, 2022
Gazdaság
4638
1 хвилина

Love story a fronton
A 31 éves Emerald és párja, Jevhenyij Sztipanyjuk a háború frontvonalának közelében, egy harkivi erdőben tartott szertartáson házasodtak össze.
22:28 Október 19, 2022
Közélet
2705
1 хвилина

Megtalálták a Mikulás sírját
Megtalálták a csaknem 1700 évvel ezelőtt meghalt Szent Miklós sírhelyét egy törökországi templom alatt.
22:05 Október 19, 2022
Történelem
5268
1 хвилина

KataOS: Vadiúj operációs rendszert jelentett be a Google
A Google a napokban egy új, minden korábbinál biztonságosabb operációs rendszer kifejlesztését, illetve kiadását jelentette be hivatalos blogjában.
21:48 Október 19, 2022
Közélet
2381
1 хвилина

Nem mozgósítanak, csak felmérnek Belorusziában
A belorusz védelmi minisztérium közleménye szerint megkezdték az állampolgárok beidézését azért, hogy ellenőrizzék a katonai szolgálatra való alkalmasságukat, de mint írták, nem terveznek mozgósítást.
21:31 Október 19, 2022
Közélet
1717
1 хвилина

Lengyelország fokozatosan korlátozza az ukrán menekülteknek nyújtott segélyt
A lengyel kormány fokozatosan korlátozza a hosszú ideje Lengyelországban tartózkodó, háború elől menekülő ukránok segélyeit. Varsó azt is tervezi, hogy felszámolja a hibákat az ukrajnai háború elől menekülőknek nyújtott pénzeszközök kifizetési ren...
21:17 Október 19, 2022
Közélet
1707
1 хвилина

Kizárták az oroszokat és a fehéroroszokat a kosárlabda-Eb-ről
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) végrehajtó bizottságának friss döntése értelmében Oroszország és Fehéroroszország női válogatottjai nem folytathatják szereplésüket a 2023-as Európa-bajnokság selejtezőjében.
21:00 Október 19, 2022
Sport
2644
1 хвилина

Áramszünetek lehetnek a következő napokban a megrongálódott villamos energetikai rendszer javítása miatt
Ma és holnap Ukrajna különböző régióiban tervezett áramszünetek lehetnek a lerombolt infrastruktúra helyreállításának megkönnyítése érdekében – jelentette be szerdán Olekszandr Harcsenko, Ukrajna energiaügyi miniszterének tanácsadója.
20:44 Október 19, 2022
Események
2405
1 хвилина

Megkezdődött az Ukrajna újjáépítéséről szóló konferencia Hollandiában
A hollandiai Hágában szerdán megkezdte munkáját az Ukrajna háború utáni újjáépítésével és helyreállításával foglalkozó konferencia, amit online formátumban Kirilo Timosenko, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője nyitott megю
20:21 Október 19, 2022
Politika
1710
1 хвилина

Magyar közlekedési terminál segíthet a globális élelmezési válság megoldásában
A fényeslitkei vasúti terminálnak jelentős szerepe lesz a háború miatt megszakadt ukrán gabonaexport folytonosságának biztosításában és ezáltal a világélelmezési válság enyhítésében – emelte ki Szijjártó Péter.
20:00 Október 19, 2022
Gazdaság
4324
1 хвилина

ENSZ: Gyermekek is meghaltak az iráni tüntetéseken
Huszonhárom gyermek is meghalt a több hete folyó iráni tüntetések erőszakos letörésében, sokan megsebesültek, és sok kiskorút őrizetbe vettek − közölte az ENSZ emberi jogi főbiztosa Genfben.
19:43 Október 19, 2022
Események
1559
1 хвилина

Washington agresszív lépésekkel fogja megnehezíteni az iráni drónok eladását
Az Egyesült Államok „agresszív, gyakorlati” lépésekkel fogja megnehezíteni az iráni drónok és rakéták eladását Oroszországnak – közölte kedden Vedant Patel, az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője.
19:20 Október 19, 2022
Politika
1524
1 хвилина

Zelenszkij személyében az ukrán nép kapta idén az Európai Parlament Szaharov-díját
Szaharov-díjas lett Volodimir Zelenszkij elnök személyében az ukrán nép, miután az Európai Parlament az idén az ukránokat részesítette az évente odaítélt elismerésben.
19:00 Október 19, 2022
Politika
2291
1 хвилина

Bocskor Andrea: a közúti infrastruktúra és a határátkelők fejlesztése kiemelt fontosságú (videó)
„Az orosz agresszió miatt több millió ember kényszerült elhagyni szülőföldjét és az elhúzódó háborúval ez a szám egyre növekszik.
18:50 Október 19, 2022
Közélet
1609
1 хвилина

Ukrajna áramellátásának biztonságáról tartott stratégiai tanácskozást szerdán Zelenszkij
Stratégiai értekezletet tartott az energiaellátó létesítmények biztonságáról szerdán Volodimir Zelenszkij elnök, amelynek résztvevői megvitatták a következmények felszámolását az ukrajnai villamos energiarendszer összeomlása esetén.
18:48 Október 19, 2022
Politika
2829
1 хвилина

Sorban állnak az LNG-szállító hajók kontinensünk partjainál
Nincs meg a megfelelő kapacitása ahhoz, hogy kezelni tudja az LNG-szállítmányok megnövekedett mennyiségét Spanyolország. Ha nem sikerül mihamarabb felszámolni a torlódást, félő, hogy a hajók más, Európán kívüli célállomást keresnek.
18:25 Október 19, 2022
Gazdaság
2174
1 хвилина

120-an vettek részt Ungvár nyílt atlétikai kupáján (videó)
Idén Ungvár nyílt atlétikai versenyét beárnyékolta a háború, viszont a következő idényre gondolva és a versenyszellem megőrzése érdekében mégis megrendezték azt.
18:17 Október 19, 2022
Sport
3074
1 хвилина

Potápi a turul ügyről: ha ez Magyarországon történt volna, akkor felelősségre vonták volna az elkövetőket (videó)
„Ha Magyarországon a munkácsi Turul ügyhöz hasonló eset történt volna, akkor azt azonnali bocsánatkérés, valamint a tettesek felelősségre vonása követte volna.” – nyilatkozta a sajtónak Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
18:10 Október 19, 2022
Közélet
2308
1 хвилина

Négy helyi lakost vett őrizetbe az SZBU Vinnica megyében, mert felvételeket küldtek ismerőseiknek a dróncsapásokról
Vinnica megyében az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai négy helyi lakost vettek őrizetbe, akik a kritikus infrastrukturális létesítmények elleni szerdai orosz támadások következményeiről készítettek videofelvételeket és küldték el azokat ismer...
18:00 Október 19, 2022
Események
3317
1 хвилина

Orosz rakétatámadás érte a Burstini Hőerőművet Ivano-Frankivszk megyében, a létesítmény kigyulladt
Az orosz megszállók szerdán rakétatámadást intéztek a Burstini Hőerőmű ellen, amelyben a detonációk után tűz ütött ki.
17:40 Október 19, 2022
Események
3118
1 хвилина

Németország megszigorította a vízumkiadás követelményeit az orosz turisták számára
A németországi utazást tervező orosz állampolgároknak a schengeni vízum igényléséhez egy EU-tagországokban érvényes banki nyilatkozatra van szükségük – olvasható a német VisaMetric vízumkezelő honlapján
17:24 Október 19, 2022
Politika
1607
1 хвилина

Megyei labdarúgó-bajnokság: a Medea legyőzte a csapi Lokomotívot (videó)
A hadiállapot ellenére folytatódik a kárpátaljai labdarúgó-bajnokság. A csapatok lejátszották a 8. forduló mérkőzéseit.
17:17 Október 19, 2022
Sport
2374
1 хвилина

Támogatás a háborúban elesett Varga Sándor családjának (videó)
A munkácsi Varga Sándor a háború nyolcadik magyar nemzetiségű áldozata. A Latorca parti városból származó férfi 2014-ben lett az ukrán hadsereg tagja, a háború február 24-i kirobbanása után pedig azonnal szolgálatra jelentkezett.
17:10 Október 19, 2022
Közélet
2249
1 хвилина

Fiatalkorút rabolt ki Beregszászban egy büntetett előéletű férfi
A beregszászi járási rendőrkapitányság munkatársai letartóztattak egy büntetett előéletű férfit, aki eltulajdonította egy fiatakorú mobiltelefonját.
17:06 Október 19, 2022
Események
1968
1 хвилина

Orvosi szolgálattal bővül a Beregszászi Járási Vöröskereszt (videó)
Az Ukrajnai Vöröskereszt a háború kezdete óta folyamatosan azon dolgozik, hogy a rászorulók megfelelő ellátásban részesüljenek.
17:00 Október 19, 2022
Közélet
2517
1 хвилина

Oroszországi kapcsolatai miatt repült a német kiberfőnök
Nancy Faeser német belügyminiszter felmentette Arne Schönbohmot, az ország kiberbiztonsági ügynökségének (BSI) vezetőjét, miután állítólagos oroszországi kapcsolatai miatt vita alakult ki.
16:50 Október 19, 2022
Események
1440
1 хвилина

Mikola Pihuljak bemutatta a Váratlan kedvezményezett c. kalandregényét (videó)
A Váratlan kedvezményezett Mikola Pihuljak kárpátaljai regényíró ötödik könyve.
16:45 Október 19, 2022
Közélet
2048
1 хвилина

Politico: Az Egyesült Államok szankciókat készít Irán ellen
Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy megszigorítja az Irán elleni szankciókat, mivel segíti Oroszországot. Teherán ballisztikus rakétákat tervez átadni Moszkvának
16:35 Október 19, 2022
Politika
1467
1 хвилина

Az SZBU nyilvánosságra hozta az AN-225 Mrija megsemmisítésével kapcsolatos nyomozás részleteit
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat vizsgálja a Mrija AN-225 repülőgép megsemmisítésének minden körülményét, és legfőképp azt, hogy az Antonov Állami Vállalat vezetése miért nem tett meg minden szükséges intézkedést a repülőgép megőrzésére.
16:13 Október 19, 2022
Események
1941
1 хвилина

Putyin hadiállapotot vezetett be az Ukrajnától elcsatolt területeken
Vlagyimir Putyin hadiállapotot hirdetett az Oroszország által Ukrajnától annektált területeken.
15:58 Október 19, 2022
Politika
1988
1 хвилина

Lavrov szerint nincs értelme, hogy Oroszország fenntartsa a korábbi jelenlétét a nyugati országokban
Oroszországnak nincs értelme fenntartania a nyugati országokban korábbi diplomáciai jelenlétét, mert az orosz diplomaták emberinek alig nevezhető körülmények között kénytelenek ott dolgozni – jelentette ki kedden Szergej Lavrov orosz.
15:42 Október 19, 2022
Politika
1827
1 хвилина

Hogyan támogassuk azokat, akiknek szerettei a fronton vannak? (videó)
Már nyolcadik hónapja tart a háború az országban. Ez idő alatt nagyon sok családot érintettek közvetve vagy közvetlenül a harci cselekmények.
15:31 Október 19, 2022
Közélet
2641
1 хвилина

Az EP bevenné Bulgáriát és Romániát a schengeni övezetbe
Az Európai Parlament (EP) keddi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásában Románia és Bulgária mielőbbi csatlakozását sürgette az Európán belüli szabad mozgást lehetővé tevő schengeni övezethez.
15:20 Október 19, 2022
Politika
1443
1 хвилина

Szándékos gyújtogatás történt Técsőn: leégett egy BMW
A técsői járási rendőrkapitányság munkatársai letartóztattak egy bűnözőt, aki részt vett egy kricsfalui hölgy BMW X5 típusú járművének felgyújtásában.
15:03 Október 19, 2022
Események
1880
1 хвилина

Jogosítványokat „árult” az egyik kárpátaljai autóiskola igazgatója
A beregszászi járási rendőrkapitányság dolgozói letartóztatták az egyik kárpátaljai autóiskola igazgatóját, akit kenőpénz elfogadásán értek.
14:50 Október 19, 2022
Események
2121
1 хвилина

Pákh Imre: a munkácsi turul-ügynek nem csak morális, de jogi aspektusa is van (videó)
A munkácsi turul emlékmű ledöntésének nem csak morális, de jogi aspektusa is van – mondta a Híradónak Pákh Imre New Yorkban élő munkácsi üzletember.
14:40 Október 19, 2022
Közélet
2701
1 хвилина

Olaszország újabb katonai segélycsomagot biztosít Ukrajnának
Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter bejelentette, Olaszország újabb katonai támogatást nyújt Ukrajnának. A segélycsomag tartalmával kapcsolatos részletek egyelőre nem ismertek – közölte a miniszter, egyben hozzátette, hogy az „jelentősen me...
14:37 Október 19, 2022
Politika
1530
1 хвилина

Törökország egy titokban létrehozott ballisztikus rakétát tesztelt
Törökország kedden egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát tesztelt a Fekete-tenger felett. Erről a Bloomberg ügynökség két, az ügyet jól ismerő forrásból értesült – számolt be a Jevropejszka pravda.
14:16 Október 19, 2022
Közélet
2123
1 хвилина

November 1-től drágul a személyi igazolványok és útlevelek gyors kiállításának díja
Az ukrán állampolgárok személyigazolványainak gyors kiállítási költsége 496 hrivnyára, az útleveleké pedig 992 hrivnyára emelkedik november 1-től a kormány október 14-i döntése értelmében.
14:00 Október 19, 2022
Közélet
7556
1 хвилина

Elutasították Navalnij fellebbezését
Egy moszkvai fellebbviteli bíróság elutasította Alekszej Navalnij fellebbezését. A politikai aktivista a sikkasztás és a bíróság megsértése miatt rá kirótt kilencéves börtönbüntetését szerette volna megsemmisíttetni.
13:48 Október 19, 2022
Események
1796
1 хвилина

Az ukrán légvédelem már több mint 200 iráni Shaheed drónt semmisített meg
Az ukrán légvédelemnek 36 nap alatt 223 iráni Shahed-136 kamikaze drónt sikerült megsemmisítenie.
13:24 Október 19, 2022
Események
2791
1 хвилина

A Legfelső Tanács törölte a sorkatonai szolgálatra való behívást a hadiállapot idejére
Október 18-án kedden a parlament elfogadta a törvénytervezetet a sorkatonai szolgálatra való behívás sajátosságairól és a sorkatonai bizottságok tevékenységéről.
13:15 Október 19, 2022
Politika
2348
1 хвилина

Háborús bűncselekménynek nevezte az ukrajnai infrastruktúra elleni orosz támadásokat az Európai Bizottság elnöke
Az ukrajnai energiainfrastruktúra-létesítmények elleni orosz támadások terrorcselekmények, így azok háborús bűncselekmények – jelentette ki szerdán Ursula von der Leyen.
13:03 Október 19, 2022
Politika
1734
1 хвилина

Danilov: Putyin új taktikát és stratégiát alkalmaz a háborúban
Oroszország október 10. óta Ukrajna energetikai létesítményeit támadja — ez nem változtat az ukránok eltökéltségén, hogy legyőzzék az ellenséget. Putyin orosz elnök az Ukrajna elleni háborúban megváltoztatta stratégiáját és taktikáját – jelentette...
12:44 Október 19, 2022
Politika
1752
1 хвилина

Uniós biztos: A válság megszűnéséhez Putyinnak el kell veszítenie a háborút
A jelenlegi válság megszűnéséhez Vlagyimir Putyin orosz elnöknek el kell veszítenie a háborút – jelentette ki kedden Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
12:22 Október 19, 2022
Politika
1931
1 хвилина

Már online is vásárolhatunk tűzifát az DrovaJe alkalmazásban
Ukrajnában leegyszerűsítették a téli tűzifa megvásárlásának módját: létrehoztak egy weboldalt, mely DrovaJe néven fut.
12:08 Október 19, 2022
Közélet
2170
1 хвилина

Október 10-e óta az erőművek 30%-a rongálódott meg
Október 10. óta az erőművek 30%-a megrongálódott: az ukránokat arra kérik, hogy kemény télre készüljenek.
11:54 Október 19, 2022
Gazdaság
2140
1 хвилина

Hőlégballonos baleset Törökországban – két halott, három sérült
Két spanyol turista életét vesztette, hárman pedig megsérült, amikor a hőlégballonuk, kényszerleszállást hajtott végre. A hőlégballon kedden, napkeltekor szállt fel Avanos körzetből.
11:32 Október 19, 2022
Események
1622
1 хвилина

Engedélyezte az ukrán ortodox egyház, hogy a hívek december 25-én ünnepeljék a karácsonyt
Az Ukrán Ortodox Egyház (PCU) Szent Szinódusa (Zsinat) október 18-i ülésén arról döntött, hogy mint kivétel, engedélyezik a karácsony Gergely-naptárhoz igazított december 25-i ünneplését a hívek számára.
11:10 Október 19, 2022
Közélet
2413
1 хвилина

18 millió értékben foglaltak le kendert Kárpátalján
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a határőrség értesített az ellenük indult eljárásról két férfit, akik több száz kendertövet termesztettek megyénkben. Jelenleg mindketten előzetes letartóztatásban vannak.
10:46 Október 19, 2022
Események
2111
1 хвилина

A Külügyminisztérium kijelentette, hogy a külföldi nagykövetségek folytatják munkájukat Ukrajnában
Az ukrán Külügyminisztérium cáfolta a kijevi külföldi diplomáciai képviseletek működésével kapcsolatos orosz vádakat.
10:24 Október 19, 2022
Politika
1742
1 хвилина

Halálos kimenetelű baleset történt Kárpátalján
Halálos kimenetelű baleset történt megyénkben, Felsősáradon, Nagyszőlős közelében. Egy Volkswagen Passat típusú jármű elgázolt egy biciklist.
10:08 Október 19, 2022
Események
1635
1 хвилина

Megkezdte működését Bécsben az Ukrajnával foglalkozó IMF-misszió
A Nemzetközi Valutaalap Ukrajnával foglalkozó missziója megkezdte munkáját Bécsben, az információk szerint október 20-ig tevékenykednek majd.
09:55 Október 19, 2022
Gazdaság
1854
1 хвилина

Nem fogja jóváhagyni ukrán katonák horvátországi kiképzését a horvát elnök
A horvát hadsereg főparancsnokaként nem fogom jóváhagyni, hogy ukrán katonákat képezzenek ki Horvátországban – jelentette ki Zoran Milanovic horvát elnök kedden Zágrábban.
09:39 Október 19, 2022
Politika
2217
1 хвилина

Lezárják a tiszaújlaki hidat
Felújítási munkálatok miatt tegnap, október 18-án ideiglenesen lezárták a Tisza-hidat Tiszaújalkon.
09:17 Október 19, 2022
Közélet
3665
1 хвилина

Ukrajna kétmilliárd eurót kapott az Európai Uniótól
Ukrajna az év végéig további hárommilliárd eurót vár az EU-tól, az Egyesült Államoktól pedig további 4,5 milliárd dollárt.
09:00 Október 19, 2022
Gazdaság
3130
1 хвилина

Terrorista rezsimnek nyilvánította az észt parlament Oroszországot
Az észt parlament, a Riigikogu kedden elítélte Moszkva ukrajnai háborúját és Oroszországot terrorista rezsimnek nyilvánította. A tallini törvényhozók ellenszavazat nélkül ítélték el Moszkva Ukrajna ellen indított területszerző, népirtó háborúját.
08:48 Október 19, 2022
Politika
1448
1 хвилина

Az orosz rakétatámadások során harkovi humanitárius segélyekkel teli raktárok semmisültek meg
Rakétatámadás érte az Ukrzaliznicja egyik infrastrukturális létesítményét Harkivban. Hat rakéta csapódott be, előzetesen S-300-as típusúak. Ennek következtében a vasúti pálya és raktárak rongálódtak meg. A területen nincs katonai létesítményt, a h...
08:27 Október 19, 2022
Események
1703
1 хвилина
Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | |||
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |