Bejegyzések: 16.01.2024

144273
Összeütközött két utasszállító repülőgép Japánban
A Korean Air repülőgépe a Cathay Pacific Airways repülőgépével ütközött kedden Japán északi részén, a Hokkaidó szigetén lévő csitoszei repülőtéren.
21:25 Január 16, 2024
Események 1024 1 хвилина
144174
Halálos kimenetelű buszbaleset Törökországban
A balesetet az okozta, hogy a jármű az alagutak kijáratánál egy sorompónak ütközött.
21:07 Január 16, 2024
Események 1171 1 хвилина
100827
Zelenszkij Davosban rámutatott a Nyugat nyilvánvaló gyengeségeire az Oroszország elleni szankciókat illetően
Oroszország megkerüli a nemzetközi szankciókat, és folytatja a rakétagyártást, ezért a Nyugatnak erősítenie kell a korlátozó intézkedéseket, elsősorban az agresszor ország nukleáris iparára vonatkozóan – jelentette ki kedden Volodimir Zelenszkij.
20:50 Január 16, 2024
Politika 2167 1 хвилина
100809
Ursula von der Leyen Davosban „erőteljesebb ellenállásra” buzdította az Ukrajnát támogató országokat
Az Európai Bizottság elnöke Ursula von der Leyen kedden a Világgazdasági Fórum (WEF) éves ülésén Davosban tartott beszédében több fegyveres és pénzügyi támogatást sürgetett Ukrajna számára, és arra kérte az ország támogatóit, hogy „tartsanak ki”.
20:38 Január 16, 2024
Politika 869 1 хвилина
175468
Csökken a felsőoktatási intézmények száma Ukrajnában a jelentkezők számának csökkenése miatt
A végzős diákok számának csökkenése miatt a felsőoktatási intézmények számának csökkennie kell.
20:10 Január 16, 2024
Közélet 1719 1 хвилина
175465
Hét új iskolabuszt adtak át megyénkben
A megye vezetői, Viktor Mikita és Roman Szaraj Ungváron átadták az Isuzu típusú iskolabuszokhoz a szertifikátokat és a kulcsokat az oktatási intézmények vezetőinek.
20:00 Január 16, 2024
Közélet 1656 1 хвилина
100804
A belga külügyminiszternél is Ukrajna katonai támogatása abszolút prioritást élvez
Ukrajna katonai támogatása abszolút prioritás, a nem szűnő orosz támadások intenzitásának erősödése miatt az uniós szolidaritás fokozása szükséges – jelentette ki Hadja Lahbib belga külügyminiszter Strasbourgban kedden.
19:47 Január 16, 2024
Politika 800 1 хвилина
144177
A katonai szolgálat alól való kibúvás miatt áll bíróság elé a Kijevi Városi Tanács három képviselője
Három fővárosi képviselő és a kijevi városi tanács egy helyettese nem jelentkezett katonai szolgálatra az év során. Ugyanakkor anyagi támogatást kaptak attól a katonai kirendeltségtől, ahol a szolgálati napokat számolták fel számukra.
19:25 Január 16, 2024
Események 1484 1 хвилина
175374
Az ukrán Wikipédia a 14. helyen áll a cikkek számában
2023 végére az ukrán Wikipédia cikkeinek száma meghaladta az 1,3 milliót, ami a 14. legjobb mutató a világon.
19:07 Január 16, 2024
Közélet 2209 1 хвилина
144212
Lövöldözés volt Izrael és Egyiptom határán
Január 15-én, hétfőn este lövöldözés volt fegyveresek és az izraeli hadsereg között Izrael és Egyiptom határán.
18:59 Január 16, 2024
Események 1244 1 хвилина
144257
Kisiklott egy tehervonat, megbénult a közlekedés Romániában
Romániában ismét kisiklott egy tehervonat kedd hajnalban az ország déli részén, és eltorlaszolta a Bukarestet Temesvárral összekötő 100-as jelzésű fővonalat, ezért az állami vasúttársaság (CFR) több személyszállító járatát törölték, más szerelvény...
18:48 Január 16, 2024
Események 863 1 хвилина
144126
Az év kezdete óta a munkácsi határőregység dolgozói 16 hamis okmányt fedeztek fel
A nevetlenfalui határátkelőnél a tegnapi nap folyamán egy 20 éves román állampolgár akart átkelni hamis okmányokkal. A dokumentumok szerint a jármű az ő tulajdona volt, azonban az ellenőrzés során kiderült, hogy az okmány hamis. A gépkocsit lefogl...
18:34 Január 16, 2024
Események 1488 1 хвилина
100820
A davosi Világgazdasági Fórum szerint az ukrajnai háború a következő években több szakaszban folytatódhat
A következő két évben az ukrajnai háborúnak több fejlődési szakasza is lehet, ami a világ pénzügyi és politikai stabilitását egyaránt befolyásolhatja.
18:21 Január 16, 2024
Politika 1107 1 хвилина
44959
Ukrajna a termőföld 19,3%-át veszítette el háború miatt
Ukrajnában több mint 5000 ezer hektár szántóföld nincs kihasználva az Oroszországgal vívott háború miatt.
18:16 Január 16, 2024
Gazdaság 1618 1 хвилина
100812
Zelenszkij Putyin orosz diktátort tette felelőssé davosi beszédében a világ minden bajáért
Volodimir Zelenszkij elnök kedden különleges beszédet mondott szerdán Svájcban, a davosi Világgazdasági Fórumon, Vlagyimir Putyin orosz diktátort nevezve a világban folyó összes konfliktus és háború egyetlen okának.
18:00 Január 16, 2024
Politika 1196 1 хвилина
100817
Zelenszkij Davosban az ukrán jogszabályok átvilágításáról tárgyalt az Európai Bizottság vezetőjével
Volodimir Zelenszkij elnök kedden Davosban megbeszélést folytatott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság vezetőjével, akivel megállapodtak az ukrán jogszabályok átvilágításának megkezdéséről.
17:50 Január 16, 2024
Politika 1513 1 хвилина
100771
A román kormány megállapodott azokkal a gazdákkal, akik lezárták az ukrajnai határt
A román mezőgazdasági minisztérium és a nagyobb mezőgazdasági szervezetek képviselői hétfőn megállapodtak, amely kielégítette a hat napja tiltakozó és az ukrajnai határt lezáró gazdálkodók több követelését.
17:45 Január 16, 2024
Politika 1122 1 хвилина
175541
Ukrajna és Nagy-Britannia hivatalosan is elindította az Egyesült Királyság–Ukrajna TechBridge technológiai hidat – Fedorov
Ukrajna Nagy-Britanniával közösen fejleszti az ukrán IT szektort, hivatalosan is elindult az Egyesült Királyság–Ukrajna TechBridge technológiai híd.
17:27 Január 16, 2024
Közélet 1790 1 хвилина
175533
1,5 millió ukrán hazatérésére számít idén a kormány
2024-ben akár 1,5 millió ukrán is hazatérhet, feltéve, ha javul a biztonság – mondta Julija Szviridenko gazdasági miniszter – írja az UNN.
17:08 Január 16, 2024
Közélet 1280 1 хвилина
175589
A magyarságot érintő kérdések voltak terítéken Beregszászon (videó)
A nagycsaládosok határátlépése, nemzeti szimbólumok használata, kistérségek helyzete vagy éppen a legújabb kérdés, mint a határszakasz 5 kilométeres körzetében élők jogai és kötelességei, többek között ezek a témák is felvetődtek a Mathias Corvinu...
16:58 Január 16, 2024
Közélet 1609 1 хвилина
175426
Saját autójában szülte meg 11. gyerekét egy nő Rivne megyében
Rivne megyében saját autójában hozta világra 11. gyermekét egy nőt. A hírt a sürgősségi mentőszolgálat közölte.
16:35 Január 16, 2024
Közélet 1513 1 хвилина
175581
Ünnepi koncert a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában (videó)
Közös ünnepi koncerttel lépett színpadra Ungváron a Kárpátaljai Megyei Érdemes Akadémiai Népi Kórus és a közelmúltban újraszerveződött Borzsava Népi Kórus.
16:20 Január 16, 2024
Közélet 1680 1 хвилина
175530
Körülbelül egymillió tüzérségi lövedéket adhatott át Észak-Korea Oroszországnak
Észak-Korea egész ősszel lőszert szállíthatott az Oroszországi Föderációnak, az ukrán hírszerzés szerint körülbelül egymillió tüzérségi lövedékről van szó – közölte az RBC Ukrajna.
16:12 Január 16, 2024
Közélet 977 1 хвилина
144204
A kereckei tanácsülésen történt robbantásnak már két halálos áldozata is van
A megyei ügyészség vezetésével továbbra is folyik a nyomozás a kereckei tanácsülésen történt robbantás ügyében, mely 2023. december 15-én történt.
16:00 Január 16, 2024
Események 1423 1 хвилина
100795
Alkotmány rögzíti Phenjanban, hogy Dél-Korea az ország főellensége
Kim Dzsongun észak-koreai vezető alkotmánymódosítást rendelt el, hogy Dél-Koreát visszavonhatatlanul is „főellenségként” határozzák meg, és kodifikálják a dél-koreai terület teljes megszállására vonatkozó kötelezettségvállalást az esetleges háború...
15:48 Január 16, 2024
Politika 867 1 хвилина
45052
A lengyel fuvarozók beleegyeztek az ukrán határ blokádjának feloldásába
A lengyel kamionosok, akik november eleje óta blokkolnak egyes átkelőhelyeket az ukrán határon, megállapodtak a kormányukkal „bizonyos feltételekről”, és szerdán kijevi idő 13:00 órakor felfüggesztik a tiltakozásukat.
15:24 Január 16, 2024
Gazdaság 1282 1 хвилина
144233
Óriási pusztítást végzett egy ciklon Mauritiuson (videó)
Mauritiuson a legmagasabb fokú riadókészültséget rendelték el kedden a Belal ciklon miatt, amely végigsöpört a kis indiai-óceáni országon, széles körű károkat okozva, egy ember életét vesztette.
15:05 Január 16, 2024
Események 1193 1 хвилина
100785
Belga kormányfő szerint Európának segítenie kell Izraelt és Ukrajnát egyaránt
Európának segítenie kell Izraelt a túszok kiszabadításáért folytatott és a Hamász terrorszervezet elleni jogos harcában – jelentette ki Alexander De Croo belga miniszterelnök Strasbourgban kedden.
14:47 Január 16, 2024
Politika 1100 1 хвилина
175573
Tüzetesebben vizsgálják a férfiak iratait a határokon (videó)
A Kárpátaljai Határőrség munkatársai egyre több olyan esettel találkoznak, amikor az állampolgárok hamis vagy érvénytelen okmányokkal próbálják meg elhagyni Ukrajnát.
14:30 Január 16, 2024
Közélet 1477 1 хвилина
91619
Biden azt üzeni Zelenszkijnek Davosba, hogy változtasson stratégiát a háborúban, és menjen át védekezésbe – Bloomberg
A Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan Davosban, a Világgazdasái Fórumon átadja Volodimir Zelenszkij államfőnek Joe Biden amerikai elnök üzenetét, hogy váltson stratégiát az Oroszország elleni háborúban, és támadás helyett menjen ...
14:21 Január 16, 2024
Politika 1335 1 хвилина
175568
Több kiállítótermet is felújítottak a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeumban (videó)
Azokat, akik rég nem jártak az ungvári vár kiállító termeiben, számos újdonság várja.
14:10 Január 16, 2024
Közélet 1372 1 хвилина
144224
Hatalmas robbanás volt egy szerb gyárban, egy ember meghalt
Egy ember meghalt, további négy megsérült, amikor kedden robbanás történt egy ipari robbanószereket és autóalkatrészeket gyártó üzemben a dél-szerbiai Krusevacon – közölte a szerbiai belügyminisztérium.
14:00 Január 16, 2024
Események 1025 1 хвилина
144215
Legkevesebb száz emberrel a fedélzetén fölborult egy hajó
Fölborult egy legalább száz utast szállító hajó a közép-nigériai Niger államban – közölte egy helyi tisztségviselő kedden.
13:46 Január 16, 2024
Események 731 1 хвилина
100106
A világ ne az orosz dezinformációnak, hanem Ukrajnának higgyen – Kuleba
Hiábavalónak bizonyult az oroszok minden kísérlete, hogy valamilyen módon kompromittálják az Ukrajnának nyújtott katonai támogatásokat – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter ABC News amerikai televíziónak nyilatkozva.
13:25 Január 16, 2024
Politika 1083 1 хвилина
100776
Zelenszkij Davosban találkozott a NATO-főtitkárral
Volodimir Zelenszkij elnök ismételten megerősítette országa NATO-csatlakozási szándékát a szervezet főtitkárával, Jens Stoltenberggel folytatott megbeszélésén Davosban kedden – közölte az Elnöki Hivatal.
13:04 Január 16, 2024
Politika 1016 1 хвилина
144189
Nem létező felszereléseket adott el katonáknak egy nő Lembergben, csalásért áll bíróság elé
Egy Lembergi lakos törvénytelen haszonszerzés céljából csaláshoz folyamodott oly módon, hogy nem létező felszerelést adott el katonáknak.
12:44 Január 16, 2024
Események 1388 1 хвилина
100764
Kuleba: ha kifogyunk a fegyverekből, lapáttal fogunk tovább harcolni
Az Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatások növelése a jövőben lehetővé teszi a NATO és Oroszország közötti közvetlen konfrontációt, amelybe az amerikai csapatok kénytelenek lennének beavatkozni – jelentette ki Dmitro Kuleba.
12:24 Január 16, 2024
Politika 1386 1 хвилина
44993
Oroszország továbbra is megkapja Finnországtól a védelmi iparhoz szükséges alkatrészeket és felszereléseket
Az Yle közszolgálati műsorszolgáltató nyomozói megállapították, hogy a védelmi iparban használt alkatrészek és berendezések továbbra is Finnországból érkeznek Oroszországba, köszönhetően a „nem figyelemre méltó” finnországi cégeknek – ezek egy rés...
12:08 Január 16, 2024
Gazdaság 1451 1 хвилина
42170
Több uniós ország is sürgeti az ukrán árukra kivetett vámok visszaállítását
Az Ukrajnával határos uniós országok levelet küldtek az Európai Bizottságnak, amelyben a posztszovjet köztársaságból származó „legérzékenyebb” mezőgazdasági termékek behozatalára kivetett vámok visszaállítását kérik.
11:53 Január 16, 2024
Gazdaság 767 1 хвилина
144167
Folytatódtak Romániában a gazdák és fuvarozók forgalomlassító tüntetései
Folytatódtak hétfőn és a megyék mintegy felére kiterjedtek Romániában a gazdák és fuvarozók forgalomlassító tüntetései, közben a rendőrség bejelentette, hogy bűnvádi eljárást indított az erőszakra bujtogatók ellen.
11:32 Január 16, 2024
Események 883 1 хвилина
44996
Több mint 96 000 embernek van munkanélküli státusza Ukrajnában – Foglalkoztatási Szolgálat
Ukrajnában január 1-jén 96 100 embernek volt munkanélküli státusza, ami a fele az egy évvel korábbi adatoknak.
11:10 Január 16, 2024
Gazdaság 1186 1 хвилина
100756
Kereskedelmi és vízummentességi megállapodást írt alá Kína és Svájc
Kína és Svájc megállapodást írt alá a két ország közötti kereskedelmi szerződés kiterjesztéséről, Kína pedig ezentúl egyoldalú vízummentességet biztosít Svájcnak – közölte a svájci kormány és a kínai állami média hétfőn.
10:44 Január 16, 2024
Politika 1300 1 хвилина
175453
Rendszeresen kapnak kábítószereket és a pszichotróp anyagokat az orosz katonák
Ezek a szerek eufóriához vezetnek és tompítják a fájdalmat. Azok a katonák, akik használják őket, könnyebben beleegyeznek a támadásba, anélkül, hogy félnének sérüléstől vagy haláltól.
10:27 Január 16, 2024
Közélet 1572 1 хвилина
175520
Több mint háromezer ukrán beteget szállítottak át európai kórházakba a háború kezdete óta
Az Oroszország által Ukrajna ellen 2022. február 24-én indított háború kezdete óta uniós koordináció mellett több mint háromezer ukrán beteget szállítottak át európai kórházakba, hogy ott részesüljenek szakorvosi ellátásban – közölte az Európai Bi...
10:05 Január 16, 2024
Közélet 1784 1 хвилина
144164
Két orosz katonai repülőgépet lőtt le az ukrán légvédelem
Két stratégiai fontosságú orosz katonai repülőgépet lőtt le az ukrán légvédelem – közölte Jurij Miszjahin, az ukrán parlament nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának alelnöke hétfőn a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson.
09:50 Január 16, 2024
Események 1040 1 хвилина
143931
Az orosz hadsereg az invázió kezdete óta 626 alkalommal használt vegyi fegyvert Ukrajnában
Az agresszor Oroszország 626 vegyi támadást hajtott végre Ukrajnában a nagyszabású háború kezdete óta. Naponta legfeljebb 10 kémiai fegyverhasználati esetet rögzítenek.
09:34 Január 16, 2024
Események 1736 1 хвилина
144141
Észak-Korea szilárd hajtóanyagú rakétát tesztelt
Az Al Jazeera értesülései szerint Észak-Korea ezúttal azt közölte, hogy egy új, hiperszonikus robbanófejjel felszerelt szilárd hajtóanyagú rakétát tesztelt. Az újabb tiltott kilövésre vasárnap délután került sor, miközben Csö Szon Hui külügyminisz...
09:05 Január 16, 2024
Események 1178 1 хвилина
100753
Globális békekonferenciát rendeznek Svájcban
Ukrajnával foglalkozó, magas szintű globális békekonferenciát fognak tartani Svájcban – jelentette be hétfőn Bernben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Viola Amherd svájci államfő.
08:47 Január 16, 2024
Politika 1162 1 хвилина
100728
Sunak bejelentette, a brit légierő a számára kijelölt összes jemeni célpontot megsemmisítette
A brit királyi légierő a jemeni húszi lázadók állásai ellen végrehajtott múlt heti műveletben a számára kijelölt tizenhárom célpont mindegyikét megsemmisítette – közölte hétfőn Rishi Sunak brit miniszterelnök.
08:29 Január 16, 2024
Politika 988 1 хвилина
44990
A Vezérkar felmérte az oroszországi rakétagyártás ütemét
Az oroszok próbálnak megtartani egy bizonyos stratégiai tartalékot. Ez az általuk birtokolt részvények körülbelül 30%-a – jegyezte meg Vadim Szkibickij.
08:09 Január 16, 2024
Gazdaság 1386 1 хвилина
144160
Kezeletlen betegségben meghalt egy fehérorosz politikai fogoly
Kezeletlen tüdőgyulladásban meghalt Vadzim Hraszko bebörtönzött fehérorosz ellenzéki aktivista – közölte hétfőn a Vjaszna Emberi Jogi Központ.
07:51 Január 16, 2024
Események 783 1 хвилина
144155
A jemeni húszik rakétával eltaláltak egy amerikai teherhajót
A jemeni húszi lázadók az ország partjai közelében rakétával eltaláltak hétfőn egy amerikai teherhajót, a járműben kisebb kár keletkezett, de emberéletben nem esett kár.
07:32 Január 16, 2024
Események 849 1 хвилина
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
Január
HétfőKeddSzerdaCsütörtökPéntekSzombatVasárnap
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930