Bejegyzések: 08.10.2024

Őrizetbe vették az ukrán hatóságok a Kreml egyik háborúpárti ideológusát
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) külföldi hatóságokkal és az ukrán határőrséggel együttműködve őrizetbe vette Dmitrij Csisztyilint, a Kreml Ukrajna elleni agressziójának egyik ideológusát – hozta nyilvánosságra kedden honlapján az SZBU és az u...
22:25 Október 8, 2024
Események
1478
1 хвилина

Már majdnem 200-an jelentkeztek az Ukrán Légióba Lengyelországban
Lengyelországban megkezdődött a toborzás az Ukrán Légióba, már majdnem 200-an jelentkeztek – jelentette be kedden Pawel Zalewski.
22:06 Október 8, 2024
Közélet
1258
1 хвилина

Borrell kiszámolta: a Nyugat nélkül Ukrajna 15 napon belül veszítene
Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint a szövetségesek továbbra is támogatják Kijevet. Josep Borrell szerint ennek hiányában Ukrajna nem tudná megakadályozni Oroszország sikerét.
21:45 Október 8, 2024
Politika
856
1 хвилина

Ukrajna az év végéig vasúti összeköttetést indít Szlovákiával
Ukrajna és Szlovákia a két ország közúti és vasúti kapcsolatainak fejlesztéséről tárgyalt. Ezt Szerhij Derkacs, az ukrán közösségek és területek fejlesztéséért felelős miniszterhelyettes jelentette be a kormányközi egyeztetések eredményeit követően.
21:26 Október 8, 2024
Közélet
1408
1 хвилина

A lengyel gazdák ismét blokád alá vehetik az ukrán határt – Állami Vámszolgálat
A lengyel gazdák keddtől ismét blokád alá vehetik az ukrán határt a teherszállító járművek mozgásának korlátozásával a Medyka–Sehinyi határátkelőhely előtt, és a tiltakozás az év végéig folytatódnak.
21:15 Október 8, 2024
Események
1011
1 хвилина

EU-nagykövet: a jelenlegi kormány alatt Georgia soha nem lesz az Európai Unió tagja
Paweł Herczyński, az EU grúziai nagykövete kijelentette, hogy a Grúz Álom párt uralma alatt az ország soha nem lesz az Európai Unió tagja.
21:07 Október 8, 2024
Politika
1290
1 хвилина

Újabb csapást mértek kedden az oroszok
Újabb csapást mért kedden Oroszország Ukrajna második legnagyobb városára, a keleti országrészben lévő Harkivra, a legutóbbi információk szerint 21-en sérültek meg, köztük egy 16 éves tinédzser – közölte Ihor Teherov, a város polgármestere.
20:50 Október 8, 2024
Események
947
1 хвилина

Az ukrán légvédelem 19-ből 18 orosz drónt lelőtt
Az orosz hadsereg 19 drónnal és két rakétával támadta Ukrajnát keddre virradóra, az ukrán légvédelem egy híján minden drónt lelőtt – közölte kedden reggel az ukrán légierő.
20:44 Október 8, 2024
Események
863
1 хвилина

Nagy-Britannia mintegy 4,5 milliárd dollárt biztosított Ukrajnának fegyvervásárlásra
Nagy-Britannia 3,5 milliárd fontot (körülbelül 4,5 milliárd dollárt) különített el brit gyártmányú fegyverek vásárlására.
20:38 Október 8, 2024
Politika
867
1 хвилина

Drónokkal vadászna a csempészléggömbökre a litván hadsereg
A meteorológiai léggömbök cigarettacsempészetre történő használata Fehéroroszország felől nem új jelenség. Az ukrajnai háború kirobbanása óta azonban egyre gyakrabban sértik meg a litván légteret, a védelmi minisztérium pedig attól tart, hogy Mins...
20:19 Október 8, 2024
Közélet
1055
1 хвилина

Az európaiak mintegy 70%-a úgy véli, hogy országa profitál az EU-tagságból
Az EU-tagállamok polgárainak körülbelül 70%-a gondolja úgy, hogy országa számára előnyös az Európai Uniós tagság.
20:00 Október 8, 2024
Politika
710
1 хвилина

Szirszkij megvitatta Ukrajna győzelmi tervének a végrehajtását az amerikai hadsereg főparancsnokával
Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka telefonbeszélgetést folytatott Charles Brownnal, az Egyesült Államok fegyveres erői egyesített vezérkarának elnökével Ukrajna támogatásának kulcsfontosságú kérdéseiről.
19:50 Október 8, 2024
Politika
1145
1 хвилина

Baltával bántalmazta feleségét egy férfi Kárpátalján
19:36 Október 8, 2024
Események
1146
1 хвилина

A fizikai Nobel-díjat a mesterséges intelligenciárt ítélték oda
John Hopfield és Geoffrey Hinton nyerték el a 2024-es fizikai Nobel-díjat, amelyet a gépi tanulás terén végzett kiemelkedő munkájukért kaptak.
19:18 Október 8, 2024
Közélet
1092
1 хвилина

A Nova Posta a csomagkézbesítés késésére figyelmeztette az ügyfeleket
A Nova Posta jelentősen késleltetheti a csomagok kézbesítését. Ennek oka az a szándék, hogy Ukrajnában új adókat vezetnek be a nemzetközi szállítmányokra.
18:59 Október 8, 2024
Gazdaság
1249
1 хвилина

A második békecsúcs időpontja október végén válik ismertté – Elnöki Hivatal
A második globális békecsúcs időpontja a tematikus konferenciák befejezése után lesz ismert, amelyek október végéig tartanak – közölte kedden Darija Zarivna.
18:43 Október 8, 2024
Politika
1461
1 хвилина

Zelenszkij rendeletet írt alá a humanitárius segítségnyújtásról Csehországnak
Ukrajna humanitárius segítséget nyújt Csehországnak az árvíz következményeinek leküzdésére. Az erről szóló rendeletet már aláírta Volodimir Zelenszkij ukrán államfő.
18:34 Október 8, 2024
Politika
919
1 хвилина

Interpol által keresett járművet találtak Kárpátalján
A munkácsi határőregység dolgozói lefoglaltak egy 2005-ös kibocsátású Volkswagen típusú járművet, amely nemzetközi körözés alatt állt.
18:10 Október 8, 2024
Események
1243
1 хвилина

Újra munkában Putyin hírhedt fegyverneppere
A hírhedt orosz fegyverkereskedő, Viktor Bout, akit két éve cseréltek ki az amerikai kosárlabdázó Brittney Grinerre, állítólag ismét fegyverkereskedelemmel foglalkozik.
17:49 Október 8, 2024
Közélet
839
1 хвилина

Két ivano-frankivszki férfi halt meg egy balesetben Kárpátalján
17:27 Október 8, 2024
Események
1362
1 хвилина

Először rendeztek mesemondó versenyt a Kaszonyi kistérségben
Október 7-én a Kaszonyi kistérségben megrendezték az első kistérségi mesemondó versenyt „Mese, mese, mátka” címmel. Az esemény célja az volt, hogy a népmesék varázsát és tanulságait átadja a fiatalabb generációnak, valamint hagyományteremtő módon ...
17:08 Október 8, 2024
Közélet
1914
1 хвилина

Harkiv megye: kötelező evakuálást jelentettek be további két településen
A folyamatos ágyúzás miatt kötelező evakuálást hirdettek ki a Harkiv megyei Izjumszke és Bohuszlavka falvaiban. A kitelepítettek ideiglenes lakhatást, humanitárius, pénzügyi és egészségügyi segítséget kapnak.
16:50 Október 8, 2024
Közélet
1062
1 хвилина

Az orosz titkosszolgálat beszivárgott a nyugat-európai ország legmagasabb szintjére
Az ír kormányfő, Simon Harris szerint nem meglepő, hogy az orosz hírszerzés beszervezett egy ír törvényhozót, hogy az a Kreml érdekeit képviselje. A The Sunday Times által közölt hírt a Politicónak két magas rangú ír tisztviselő is megerősítette.
16:37 Október 8, 2024
Politika
741
1 хвилина

Az aradi vértanúkra emlékeztek a beregszászi főiskolán (videó)
Október hetedikén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában méltatták az aradi vértanúk emlékét.
16:27 Október 8, 2024
Közélet
815
1 хвилина

BIS”24 – az első Beregszászi Ifjúsági Sakktorna (videó)
A KMKSZ Ifjúsági Szövetsége gondolt egy nagyot és megszervezte első sakktornáját, ami a Beregszászi Ifjúsági Sakktorna BIS”24 nevet kapta. A szakmai hátteret Bunyi István, a Jóker-sakszakkör vezetője biztosította.
16:20 Október 8, 2024
Közélet
830
1 хвилина

Telefonon tárgyalt a közel-keleti helyzetről az orosz és a török elnök
A közel-keleti helyzetről folytatott eszmecserét telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök – közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.
16:12 Október 8, 2024
Politika
715
1 хвилина

Beadta lemondását az Ukrzaliznicja vezérigazgatója
Az Ukrzaliznicja vezérigazgatója, Jevhen Ljascsenko távozik posztjáról. A hírt a vállalat sajtószolgálata közölte.
16:00 Október 8, 2024
Közélet
1117
1 хвилина

Kárpátalja megkapta a támogatást az állami költségvetésből az általános iskolások ingyenes étkeztetésére
A kormány a közelmúltban jóváhagyta az étkeztetésre fordítandó támogatás elosztását az ország kistérségei számára.
15:41 Október 8, 2024
Közélet
1068
1 хвилина

Drónok a frontvonalra (videó)
Az Ukrán Fegyveres Erők alakulatai számára rendkívül fontos, hogy legyen megfelelő utánpótlás ahhoz, hogy hatékonyan tudjanak védekezni az orosz agresszor egymást követő támadásai ellen.
15:35 Október 8, 2024
Közélet
1109
1 хвилина

Rekordösszegű katonai segélyt küldött az Egyesült Államok Izraelnek
Egy éve tart az izraeli háború, tavaly október óta az Egyesült Államok soha nem látott összegű katonai segéllyel támogatta Izraelt. A Fehér Ház változatos fegyverarzenállal segítette a zsidó államot: Washington lőszereket, éjjellátó készülékeket, ...
15:28 Október 8, 2024
Politika
803
1 хвилина

Halábori szüreti délután a KMKSZ szervezésében (videó)
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Halábori Alapszervezete a helyi Tiszavirág tánccsoporttal közreműködve hagyományőrző szüreti délutánt szervezett a Fedák Sári Közösségi Házban.
15:16 Október 8, 2024
Közélet
1234
1 хвилина

Aktuális (2024.10.08) (videó)
Az óvodapedagógusi szakma fontossága, az elhivatottságot igénylő életpályát választó szakemberek képzése és a tapasztalatok voltak a témái a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében megtartott szakmai napnak.
15:10 Október 8, 2024
Közélet
1076
1 хвилина

Ukrajna hamarabb lesz a NATO tagja, mint az Európai Unióé – Kornyijenko
Ukrajna még azelőtt csatlakozhat a NATO-hoz, mielőtt az Európai Unió tagjává válna, erre utal a tárgyalási folyamat dinamikája és az EU bővítésével kapcsolatos hagyomány – jelentette ki kedden Olekszandr Kornyijenko.
15:03 Október 8, 2024
Politika
995
1 хвилина

«Made in Ukraine» iroda nyílt Munkácson a kis- és mikrovállalkozások támogatására (videó)
Munkácson, a Kárpátaljai Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségének bázisán nyílt meg a «Made in Ukraine» iroda.
14:53 Október 8, 2024
Közélet
770
1 хвилина

Ukrajna kérdése fontos szerepet játszik Biden részvételét illetően a Ramstein-találkozón – Fehér Ház
14:43 Október 8, 2024
Politika
1388
1 хвилина

„Fuss vagy meghalsz” ‒ életveszélyes játék terjed a gyerekek körében Kárpátalján
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a kárpátaljai gyerekek körében egy veszélyes játék. Az új gyerektrend neve: „Fuss vagy meghalsz” – írja a zakarpatta24.com október 6-án.
14:30 Október 8, 2024
Események
2109
1 хвилина

Az oroszok már Toreck keleti elővárosában vannak, a csaták a lépcsőházaknál zajlanak – ukrán fegyveres erők
Nehéz a helyzet a Donyeck megyei Toreckben, az oroszok behatoltak a város keleti peremére, a csatákat szó szerint minden lépcsőházért folynak – jelentette ki kedden Anasztaszija Bobovnyikova, a Luhanszk hadműveleti csoport szóvivője az ukrán telev...
14:23 Október 8, 2024
Események
1009
1 хвилина

Zelenszkij: ismertetjük a győzelmi tervet az ukránokkal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök október 7-i Telegramon közzétett videoüzenetében bejelentette, a győzelmi tervnek az ország minden polgára számára érthetőnek kell lennie, ezért hamarosan nyilvánosságra hozzák.
14:07 Október 8, 2024
Politika
1583
1 хвилина

Franciaország 2025 első felében adja át a Mirage 2000 vadászgépeket Ukrajnának
Franciaország Mirage 2000 vadászgépekkel látja el Ukrajnát, amelyeket az átadás előtt új felszereléssel látnak el, a modernizált repülőgépek 2025 első felében lesznek készen a szállításra – jelentette be Sebastien Lecornu francia védelmi miniszter.
13:51 Október 8, 2024
Politika
893
1 хвилина

A Fülöp-szigetek és szövetségesei megkezdték a közös haditengerészeti gyakorlatokat
A Fülöp-szigetek, az Egyesült Államok és négy másik ország fegyveres erői közös haditengerészeti gyakorlatot kezdtek a Fülöp-szigeteki Luzon sziget partjainál.
13:32 Október 8, 2024
Közélet
919
1 хвилина

Az aradi vértanúkra emlékeztek a Rákóczi-főiskolán
13:10 Október 8, 2024
Közélet
1412
1 хвилина

Ungváron tárgyaltak Ukrajna és Szlovákia miniszterelnökei
Október 7-én, hétfőn Ungváron találkoztak Robert Fico szlovák és Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.
12:49 Október 8, 2024
Politika
3755
1 хвилина

A Hezbollah szerint Izraelnek nincs helye a térségben
A Hezbollah libanoni síita szervezet ismét tagadta Izrael létjogosultságát a zsidó állam ellen egy évvel ezelőtt elkövetett iszlamista terrortámadás első évfordulóján közzétett nyilatkozatában
12:34 Október 8, 2024
Politika
770
1 хвилина

Az időseket méltatták Eszenyben
Eszenyben a Dorcas Ukrajna Jótékonysági Alapítvány kezdeményezésére tavaly rendeztek először idősek napi eseményt a helyi református gyülekezet szervezésében, mivel az ENSZ 1991-ben október 1-jét az idősek világnapjává nyilvánította. A pozitív vis...
12:12 Október 8, 2024
Közélet
1766
1 хвилина

Félrement egy orosz rakéta: ebből könnyen nemzetközi botrány lehet
Egy orosz ballisztikus rakéta egy palaui zászló alatt közlekedő teherhajót talált el Odessza kikötőjében, egy ukrán állampolgár meghalt, öt külföldi megsérült – írja a Reuters.
11:57 Október 8, 2024
Események
936
1 хвилина

Az ukrán hackerek több mint 20 oroszországi tévécsatornát „kapcsoltak ki”
A VDTRK orosz állami média holding online műsorszolgáltatása és belső szolgáltatásai október 7-én leálltak.
11:34 Október 8, 2024
Események
849
1 хвилина

Ismét elindultak a nyelvtanfolyamok a Rákóczi-főiskola Felnőttképzési Központjában
Október 5-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában tartotta meg a Felnőttképzési Központ az idei tanév nyelvtanfolyamainak megnyitóját. A képzések október 5. és 2025. február 28. között három nyelven zajlanak, összesen 80 órá...
11:08 Október 8, 2024
Közélet
1411
1 хвилина

Lőszerrobbanás fenyeget Hmelnickijben – városi tanács
A sztarokosztyantinivi városi tanács arra kérte a lakosokat, hogy maradjanak az óvóhely közelében, mert fennáll a lőszerrobbanás veszélye.
10:50 Október 8, 2024
Események
978
1 хвилина

Tűzszünetet és politikai rendezést sürgetett Scholz az izraeliek és a palesztinok között
Olaf Scholz német kancellár tűzszünetet és politikai rendezést sürgetett hétfőn a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet tavaly október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadásának az évfordulóján.
10:35 Október 8, 2024
Politika
1136
1 хвилина

Sakktornát szerveztek Beregszászban
Október 5-én Beregszászban került sor a Beregszászi Ifjúsági Sakktorna (BIS '24) megrendezésére a Mathias Corvinus Collegium (MCC) panorámatermében. Az esemény fő célja a sakk népszerűsítése volt a Vékre-parti városban és környékén.
10:11 Október 8, 2024
Sport
4862
1 хвилина

Oroszbarát hackercsoport intézett támadást több belga kormányzati weboldal ellen
Több belga kormányzati weboldal ellen intéztek támadást hétfőn oroszbarát hackerek – jelentette a Belga nevű belgiumi hírügynökség.
09:50 Október 8, 2024
Események
643
1 хвилина

Kijev nem hosszabbítja meg az orosz gáztranzitról szóló megállapodást
Ukrajna nem hosszabbítja meg az orosz gáz tranzitjára vonatkozó, az év végével lejáró szerződést – ismételte meg Denisz Smihal ukrán miniszterelnök hétfőn Ungváron, Robert Fico szlovák miniszterelnökkel közösen megtartott sajtótájékoztatóján.
09:36 Október 8, 2024
Gazdaság
1046
1 хвилина

Ökumenikus este a szürtei református templomban
A Szürtei Református Gyülekezet Presbitériuma, miután értesült arról, hogy Majnek Jenő Antal nyugalmazott római katolikus megyéspüspök – aki 26 éven át vezette a római katolikus egyházat Kárpátalján – Rát községben él, és alázatos, csendes szolgál...
09:09 Október 8, 2024
Közélet
1458
1 хвилина

Génszabályozásért járt az orvosi-élettani Nobel-díj
Két amerikai tudós, Victor Ambros és Gary Ruvkun kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a mikro-RNS és a poszttranszkripciós génszabályozásban betöltött szerepe felfedezéséért – közölte a díjat odaítélő testület hétfőn a stockholmi Karolinska I...
08:48 Október 8, 2024
Közélet
1209
1 хвилина

Szlovákia támogatja Ukrajna EU-csatlakozását, de ellenzi NATO-tagságát
Robert Fico szlovák miniszterelnök ismételten kijelentette, hogy Ukrajna NATO-tagságát nem támogatja, ugyanakkor megígérte, hogy nem akadályozza keleti szomszédja európai uniós csatlakozását. Erről a Szuszpilne ukrán hírportál szerint hétfőn Ungvá...
08:30 Október 8, 2024
Politika
884
1 хвилина
Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 |