Bejegyzések: 10.03.2025
A franciák 75 százaléka szerint az ukrajnai háború komoly kockázatot jelent számukra
A franciák 75 százaléka gondolja azt, hogy az ukrajnai háború komoly kockázatot jelent Franciaország számára, s 59 százalékuk személyesen is veszélyeztetve érzi magát – derül ki egy felmérésből. Ez kétszer annyi, mint három évvel ezelőtt, a konfli...
22:39 Március 10, 2025
Közélet
3267
1 хвилина
Musk szerint „masszív kibertámadás” okozta az X leállását
Az X több órás leállását követően Elon Musk bejelentette, hogy a problémákat egy jelentős kibertámadás okozta, amely vélhetően vagy egy nagyobb, összehangolt csoport vagy egy ország műve lehet.
22:15 Március 10, 2025
Közélet
2790
1 хвилина
Ukrajnának a békemegállapodás részeként át kell engednie az elfoglalt területeket Oroszországnak – Rubio
Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy Ukrajnának a békemegállapodás keretében át kell adnia a 2014 óta Oroszország által elfoglalt területeket.
22:06 Március 10, 2025
Politika
3766
1 хвилина
A lett elnök az európai országokat a hadkötelezettség bevezetésére szólítja fel
Edgars Rinkēvičs lett elnök kijelentette, hogy az európai országoknak mindenképpen be kell vezetniük a sorkatonai szolgálatot, mert katonailag Európa „elég gyenge”.
22:00 Március 10, 2025
Politika
2499
1 хвилина
Zelenszkij bocsánatot kért Trumptól a Fehér Házban történt veszekedésért – Witkoff
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bocsánatot kért Donald Trump amerikai elnöktől a Fehér Házban történt szóváltásuk miatt – jelentette ki hétfőn Steve Witkoff, az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja.
21:49 Március 10, 2025
Politika
3116
1 хвилина
Andrij Antonyijev alkotásaiból nyílt kiállítás Munkácson
Andrij Antonyijev kárpátaljai grafikus és festőművész munkáiból nyílt kiállítás a Munkácsy Mihály Magyar Házban március 6-án.
21:35 Március 10, 2025
Közélet
3844
1 хвилина
FT: kínai befektetők titokban vásárolnak részesedéseket Elon Musk cégeinél
Kínai befektetők titokban vásárolják a részesedéseket Elon Musk által irányított cégeknél, köztük a SpaceX, xAI és Neuralink vállalatokban, miközben rejtve maradnak a nyilvánosság elől.
21:00 Március 10, 2025
Gazdaság
2902
1 хвилина
Kínai külügyminiszter: Trump a „dzsungel törvényét” hozza vissza a világrendbe
Ha minden ország csak önmagát helyezné előtérbe, akkor a „dzsungel törvénye” térne vissza a világrendbe – jelentette ki Wang Yi kínai külügyminiszter.
20:44 Március 10, 2025
Politika
1799
1 хвилина
Soltész Miklós: a kárpátaljai magyarokra hősként kell tekinteni
Egyedülálló az a helytállás, amellyel a kárpátaljai magyarok vállalják a magyarságukat, a hitüket és őrzik a szülőföldet, ameddig bírják, ezért rájuk hősként kell tekinteni – jelentette ki a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum kápoln...
20:22 Március 10, 2025
Közélet
1996
1 хвилина
Az Egyesült Államok sikeres találkozót remél Ukrajna szándékainak a kifürkészéséhez – Rubio
Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki részt vesz a keddi amerikai-ukrán tárgyalásokon, reményét fejezte ki, hogy a két delegáció képviselő sikeres találkozót tartanak majd.
20:06 Március 10, 2025
Politika
2529
1 хвилина
Trump közel-keleti különmegbízottja jelentős előrelépést vár a héten az ukrajnai béketárgyalásokon
Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja jelentős előrelépést jelentett be az ukrajnai béketárgyalásokon, és reményét fejezte ki, hogy aláírják a megállapodást a ritkaföldfém ásványokról.
19:50 Március 10, 2025
Politika
2653
1 хвилина
Párizsban 30 ország képviselői tárgyalnak nemzetközi biztonsági erők létrehozásáról Ukrajna számára
Párizsban a keddi tárgyalásokon több mint 30 ország katonai képviselői vesznek részt, akik megvitatják nemzetközi biztonsági erők létrehozását Ukrajna számára.
19:25 Március 10, 2025
Politika
2227
1 хвилина
Amerika fékezi a G7 Oroszországgal kapcsolatos terveit
A G7 külügyminiszterei hamarosan Québecben tárgyalnak a nemzetközi biztonsági kérdésekről. A találkozó előtt azonban az Egyesült Államok máris megvétózott egy Kanada által javasolt intézkedést, amely Oroszország úgynevezett árnyékflottájának ellen...
19:07 Március 10, 2025
Politika
2605
1 хвилина
Már valódi európai migránsvisszaküldési rendszert szeretne Ursula von der Leyen
Az Európai Bizottság az uniós tartózkodásra jogosulatlan migránsok visszaküldésére vonatkozó szabályokat fog javasolni a kiutasítási határozatok tagállamok közötti kölcsönös elismerésével – tájékoztatott az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben az ...
18:53 Március 10, 2025
Politika
1854
1 хвилина
Zelenszkij Szaúd-Arábiába érkezett
Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn Szaúd-Arábiába érkezett, ahol számos találkozót fog tartani ott – számolt be az rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.
18:30 Március 10, 2025
Politika
2310
1 хвилина
Annyira eldurvult a helyzet Szíriában, hogy leül tárgyalni USA és Oroszország az ENSZ BT-vel
Az Egyesült Államok és több nyugati ország elítélte a Szíriában történt erőszakos cselekményeket, és felszólította a damaszkuszi vezetést, hogy védje meg a civileket és vonja felelősségre az elkövetőket.
18:10 Március 10, 2025
Politika
2253
1 хвилина
Ukrajnában egy év alatt 15 százalékkal drágultak az élelmiszer termékek, némelyik kétszeresére
Ukrajnában 2024 decemberében az élelmiszerek és az alkoholmentes italok átlagárai 15,2 %-kal nőttek tavaly decemberhez képest, minden termék drágult jelentette.
18:10 Március 10, 2025
Gazdaság
4848
1 хвилина
Aktuális (2025.03.10) - Ferenc Viktória: Brüsszelben is kiállunk a kárpátaljai magyarok jogaiért (videó)
Ferenc Viktória: Brüsszelben is kiállunk a kárpátaljai magyarok jogaiért.
18:00 Március 10, 2025
Közélet
2012
1 хвилина
Csatlakozz a Tv21 Ungvár_HU magyar nyelvű Telegram-csatornájához!
📢 Csatlakozz a Tv21 Ungvár_HU magyar nyelvű Telegram-csatornájához!
17:52 Március 10, 2025
Közélet
1794
1 хвилина
Hatalmas lángokkal ég egy teherhajó a brit szigeteknél, miútán összeütközött egy tankerhajóval
Hétfő délelőtt Kelet-Yorkshire partjainál összeütközött egy olajszállító tartályhajó és egy teherhajó, amelynek következtében az olajszállító kigyulladt. A brit mentőegységek már a helyszín felé tartanak.
17:45 Március 10, 2025
Események
2811
1 хвилина
Hagyományőrző alkalom Szürtén (videó)
A tavaszelő ünnepkörök eredetével és történetével ismertették meg a fiatalokat Szürtén.
17:35 Március 10, 2025
Közélet
2116
1 хвилина
A Védelmi Minisztérium 4,5 millió ukrán gyártmányú FPV-drón vásárlását tervezi
Ukrajna 4,5 millió FPV-drón beszerzését tervezi, a vásárlások összértéke meghaladja a 110 milliárd hrivnyát.
17:26 Március 10, 2025
Közélet
3420
1 хвилина
211 éve született Tarasz Sevcsenko (videó)
Ungváron is megemlékeztek Tarasz Sevcsenko születésének 211. évfordulójáról.
17:15 Március 10, 2025
Közélet
2405
1 хвилина
Egy Netflix-dokumentumfilm ihlette meg a tinédzsert, hogy halálra késelje édesanyját
Egy 15 éves fiút első fokú emberöléssel vádolnak, miután állítólag halálra késelte édesanyját. A rendőrség szerint a fiú egy Netflix-dokumentumfilm, a „The Menendez Brothers” hatására követte el a szörnyű tettet.
17:08 Március 10, 2025
Események
1866
1 хвилина
Soltész Miklós: a kárpátaljai magyarok továbbra is számíthatnak a magyar kormány támogatására (videó)
A kárpátaljai magyarokra hősként kell tekinteni, mert vállalják magyarságukat, hitüket és kitartanak szülőföldjükön.
16:55 Március 10, 2025
Közélet
1772
1 хвилина
Nagy-Britannia a héten másodszor tart csúcstalálkozót Ukrajnáról
Keir Starmer brit miniszterelnök szombaton az európai vezetők online találkozójának ad otthont, a tanácskozás fő témája Ukrajna lesz, a találkozó a legutóbbi Lancaster House-csúcs folytatása lesz.
16:46 Március 10, 2025
Politika
1966
1 хвилина
Aktuális (2025.03.10) 30 éve segíti a kárpátaljai rászorulókat a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (videó)
30 éve segíti a kárpátaljai rászorulókat a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat.
16:35 Március 10, 2025
Közélet
2113
1 хвилина
Meg van Trudeau utódja – rögtön megüzente Trumpnak, készen áll a háborúra
Hónapokig tartó, nagy tétekkel járó verseny után Mark Carney átvette a pozíciót Kanada lemondott miniszterelnökétől, Justin Trudeautól, és a Kanadai Liberális Párt új vezetője lett. Carney vezetésével a liberálisok várhatóan a következő szövetségi...
16:24 Március 10, 2025
Politika
2232
1 хвилина
Rubio: az USAID programok 83 százalékát törölte az amerikai kormány a felülvizsgálat után
Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya a felülvizsgálatot követően úgy döntött, hogy az USAID-programok 83%-át törli, ez 5200 szerződés felmondását foglalja magában.
16:09 Március 10, 2025
Gazdaság
3443
1 хвилина
Meghalt a luxemburgi herceg
Súlyos és ritka genetikai rendellenesség következtében, mindössze 22 évesen meghalt Frederik luxemburgi herceg. A fiatal férfi halálát a POLG nevű mitokondriális betegség okozta.
15:51 Március 10, 2025
Közélet
4649
1 хвилина
BILD: az új német kormány megszünteti a támogatást azok számára, akik nem akarnak dolgozni
Az új német kormány reformálni kívánja a társadalombiztosítási rendszert, amelyet Bürgergeld néven ismernek. Azok, akik teljes mértékben elutasítják a munkát, nem számíthatnak állami támogatásra.
15:33 Március 10, 2025
Gazdaság
3540
1 хвилина
„Kárpátaljai nők a XX. században” - fotókiállítás az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központban (videó)
A XX. századi kárpátaljai nők életének és sorsának bemutatását tűzte ki céljául a Kárpátaljai Magyar Népfőiskolai Egyesület és az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ által közösen meghirdetett, Nők fehéren-feketén Kárpátaljai nők a XX. században...
15:10 Március 10, 2025
Közélet
2404
1 хвилина
Nagy-Britannia tanácsokkal látja el Ukrajnát az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokhoz – The Times
Nagy-Britannia azon dolgozik, hogy meggyőzze Donald Trump amerikai elnököt, hogy folytassa a hírszerzési információk megosztását Ukrajnával, ez különösen fontos a harcok fokozódásának hátterében.
15:00 Március 10, 2025
Politika
2587
1 хвилина
Workshop: „Az önkéntesség egyfajta belépőjegy a lehetőségek világába” (videó)
Hol és hogyan keressünk lehetőségeket az önkénteskedésre, miben rejlik az önkéntesség ereje – erről volt szó az UNE Innovációs és Fejlesztési Központja az Ukrán Önkéntes Szolgálattal közösen szervezett workshop-ján.
14:54 Március 10, 2025
Közélet
2124
1 хвилина
Észak-Korea ballisztikus rakétákat lőtt ki, miközben Dél-Korea és az Egyesült Államok gyakorlatokat kezdenek
Észak-Korea "több azonosítatlan ballisztikus rakétát" lőtt ki a tengerbe hétfőn, ugyanazon a napon, amikor Dél-Korea és az Egyesült Államok jelentős közös hadgyakorlatba kezdett.
14:45 Március 10, 2025
Események
2891
1 хвилина
Drágább lett a paradicsom Ukrajnában
A héten Ukrajnában hiánycikk lett a paradicsom. Ennek következményeként az importálók megemelték az árakat.
14:25 Március 10, 2025
Gazdaság
2855
1 хвилина
Trump: a szaúd-arábiai amerikai–ukrán találkozón nagy dolgok történhetnek
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy pozitív eredményeket vár az Ukrajnával soron következő szaúd-arábiai tárgyalásoktól.
14:09 Március 10, 2025
Politika
2394
1 хвилина
Trump: az Egyesült Államok közel áll a hírszerzési információk Ukrajnával való megosztásának folytatásához
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy országa folytathatja a hírszerzési információk megosztását Ukrajnával, miután a közelmúltban blokkolták a segélyezés felfüggesztésével együtt a hivatalos Washington kezdeményezésére.
13:50 Március 10, 2025
Politika
2642
1 хвилина
24 órás figyelmeztető sztrájk kezdődött tizenhárom német repülőtéren
Németország 13 repülőterén 24 órás figyelmeztető sztrájk kezdődött a Verdi szakszervezet felhívására. A munkabeszüntetés hétfőn nulla órától éjfélig tart.
13:37 Március 10, 2025
Események
2479
1 хвилина
Újabb inzultus érte az amerikai alelnököt és hároméves kislányát
Az X-en osztotta meg nem mindennapi élményeit J. D. Vance, aki a történtekkor éppen hároméves kislányával sétált. A családi program nem sikerült a legjobban, hiszen egy csoport Ukrajna-párti tüntető követni kezdte őket, majd hangosan kiabálni kezd...
13:17 Március 10, 2025
Események
2203
1 хвилина
Összeszólalkozott az USA és Lengyelország a Starlink miatt
Senki sem fenyegetett azzal, hogy elvágja Ukrajnát a Starlinktől – közölte vasárnap Marco Rubio amerikai külügyminiszter az X-en.
12:50 Március 10, 2025
Politika
2085
1 хвилина
Trump: senki sem volt keményebb Oroszországgal, mint én
Donald Trump amerikai elnök szerint senki nem volt keményebb Oroszországgal, mint ő az első elnöki időszakában, és ennek ellenére volt képes „jól elboldogulni” Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az amerikai elnök egy interjúban reagált az őt ért kr...
12:36 Március 10, 2025
Politika
1732
1 хвилина
Még a kockaköveket is felszedték Georgescu támogatói Bukarestben
Erőszakba torkollott Calin Gerogescu támogatóinak tüntetése a román központi választási bizottságnál (BEC) vasárnap este, miután a bizottság elutasította a tavaly novemberi félbeszakított elnökválasztáson élen végző Georgescu jelöltségének bejegyz...
12:11 Március 10, 2025
Események
2335
1 хвилина
Leállítja Gáza áramellátását Izrael
Izrael bejelentette, hogy leállítja a Gázai övezet áramellátását, miután korábban a humanitárius segélyszállítmányokat is felfüggesztette.
11:50 Március 10, 2025
Politika
2248
1 хвилина
Visszaszólt Elon Musknak a lengyel külügyminiszter
Varsó évi 50 millió dollárt fizet a Starlink ukrajnai használatáért, de szükség esetén más szolgáltatót keres az amerikai helyett – reagált Radoslaw Sikorski.
11:30 Március 10, 2025
Politika
2485
1 хвилина
Az Egyesült Államok és Oroszország delegációi ezen a héten találkoznak Szaúd-Arábiában – CNN
Ezen a héten Donald Trump elnök adminisztrációjának vezető tisztségviselői külön-külön találkoznak Ukrajna és Oroszország küldöttségeivel Szaúd-Arábiában.
11:20 Március 10, 2025
Politika
2249
1 хвилина
Az ENSZ rögzítette a nők szexuális és reproduktív önrendelkezési jogát
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) először ismerte el hivatalosan, hogy az emberi jogok közé tartozik, hogy a nők joga dönteni a saját szexualitásukról, beleértve a szexuális és reproduktív egészségügyet is.
11:11 Március 10, 2025
Közélet
2300
1 хвилина
Antifa aktivisták támadtak a görögországi magyar nagykövet autójára
A Budapesti Antifasiszta Szolidaritási Bizottság (BASC) számolt be arról az X platformon, hogy görög „bajtársaik” március 4-én, kedden megtámadták az athéni magyar nagykövet autóját. Az akcióval pedig egy éppen előzetes letartóztatásban lévő széls...
10:51 Március 10, 2025
Események
2327
1 хвилина
Románia: kizárták az oroszbarát jelöltet
Elutasította a román központi választási bizottság (BEC) vasárnap a tavalyi félbeszakított elnökválasztáson legtöbb szavazatot szerző Calin Georgescu jelöltségének bejegyzését a májusi megismételt elnökválasztásra.
10:40 Március 10, 2025
Politika
2006
1 хвилина
Közös hadgyakorlatot tart a kínai, orosz és iráni haditengerészet
A kínai, az iráni és az orosz haditengerészet közös hadgyakorlatot tart márciusban – jelentette be vasárnap a kínai nemzetvédelmi minisztérium.
10:24 Március 10, 2025
Politika
1985
1 хвилина
Kiskorú motoros okozott halálos balesetet
A március 9-re virradó éjjel a rendőrség bejelentést kapott egy közlekedési balesetről Szerencsfalváról (Munkácsi járás). Az orvosok arról tájékoztatták őket, hogy egy fiatal fiú halálát állapították meg, akinek testén a közlekedési balesetre utal...
10:05 Március 10, 2025
Események
3172
1 хвилина
Az USA részlegesen leállította az F-16-os vadászgépek támogatását Ukrajnában – Forbes
Az Egyesült Államok részben leállította az F-16-os vadászgépek támogatását Ukrajnában, ez megfoszthatja a légierőt a légvédelem legfontosabb eszközeitől.
09:48 Március 10, 2025
Politika
2467
1 хвилина
Nem működtek a bankkártyák, leálltak az ATM-ek Kijevben
Jelentős kiesés történt vasárnap a Visa és a Mastercard működésében. Különösen Kijevben lehetetlen volt kártyával fizetni a szupermarketekben, az ukrán fővárosban nem működtek az ATM-ek sem.
09:30 Március 10, 2025
Gazdaság
2913
1 хвилина
Súlyos vihar sújtotta Ausztrália keleti partvidékét
Súlyos áradásokat okozó heves esőzésekkel csapott le Ausztrália keleti partvidékéra az Alfred trópusi vihar.
09:11 Március 10, 2025
Események
2747
1 хвилина
Gázvezetékben lapuló orosz egységet semmisíthetett meg az ukrán tüzérség
Hajmeresztő taktikát alkalmaztak az orosz különleges erők Kurszk régióban, mérföldeket kúsztak a katonák egy fő gázvezetékben Szudzsa város közelében annak érdekében, hogy majd rajtaütés szerűen lepjék meg az ukránokat.
08:49 Március 10, 2025
Események
5079
1 хвилина
Katasztrófa Argentínában: Bahía Blanca városa romokban az áradások után
Legalább 13 ember életét vesztette az argentin Bahía Blanca várost sújtó áradásokban – jelentette több helyi médium Javier Alonsóra, Buenos Aires tartomány biztonsági miniszterére hivatkozva.
08:32 Március 10, 2025
Események
3306
1 хвилина
| Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
| 29 | 30 | 31 | ||||