Bejegyzések: 01.03.2023

138567
Újabb egy évvel meghosszabbította az ukrajnai menekültek védelmét a magyar kormány
A kormány egy keddi kormányrendelettel újabb egy évvel meghosszabbította az ukrajnai menekültek ideiglenes védelmét – áll a Magyar Helsinki Bizottság közleményében.
21:08 Március 1, 2023
Közélet 2042 1 хвилина
138554
Mostantól fizetniük kell Lengyelországban az ukrán menekülteknek
A Lengyelországban kijelölt tömeges szálláshelyeken elhelyezett ukrajnai menekülteknek szerdától hozzá kell járulniuk tartózkodásuk költségeihez.
20:46 Március 1, 2023
Közélet 2982 1 хвилина
1314
Az EU hatalmas összeggel támogatja Szerbia vasúti fejlesztését
A Belgrádot a dél-szerbiai Nissel összekötő vasút fejlesztésére Szerbia 598 millió euró vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Uniótól; az erről szóló szerződést kedden írták alá egy Belgrádból dél felé tartó vonaton.
20:36 Március 1, 2023
Gazdaság 1671 1 хвилина
35546
Finnország megkezdte a kerítés építését az orosz határnál
Az információk szerint a kerítés összköltsége 380 millió euró. Szögesdróttal látják el, éjjellátó kamerákat helyeznek ki rá, valamint lámpákat és hangszórókat is rögzítenek a határkerítésre.
20:17 Március 1, 2023
Gazdaság 1842 1 хвилина
138488
Az Európai Parlament betiltja a TikTok használatát
Az Európai Bizottság és az Európai Tanács múlt heti intézkedéseit követően az Európai Parlament (EP) szerdán bejelentette: megtiltja munkatársai számára a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatát a vállalati eszközökön és a ...
20:00 Március 1, 2023
Közélet 2817 1 хвилина
35549
Mexikóban építi meg új gyárát a Tesla
A Tesla új gyárat épít, ezúttal Mexikó északi részén, Monterrey városában, amivel az elektromos járműgyártó az Egyesült Államokon kívüli terjeszkedését akarja megalapozni. Az országgal kötött üzlet értéke elérheti az 1 milliárd dollárt
19:41 Március 1, 2023
Gazdaság 1733 1 хвилина
110478
Hamis légiriadót sugároztak a rádiók néhány oroszországi régióban
Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma arról tájékoztatott, hogy szerverek feltörése miatt néhány oroszországi régióban hamis légiriadót sugároztak a rádiók – számolt be az MTI.
19:20 Március 1, 2023
Események 1401 1 хвилина
35570
A háború ellenére is sorra épültek a házak Ukrajnában
Hivatalos adatok szerint 2022-ben Ukrajnában 74 312 társasház és 18 281 kertes ház épült fel. Az építkezésben Kijev megye volt az első, annak ellenére, hogy a háború miatt 29 százalékkal kevesebb új területet adtak át az előző évhez képest – írta ...
19:04 Március 1, 2023
Gazdaság 1192 1 хвилина
72018
Izrael négy hónapon belül légiriadót jelző rendszerekkel látja el Ukrajnát – nagykövet
Izrael négy hónapon belül segít Ukrajnának egy olyan rendszer beüzemelésében, amely figyelmezteti a lakosságot az orosz rakéták közeledtére. Ezt Jevhen Kornyijcsuk, Ukrajna izraeli nagykövete mondta a The Times of Israelnek adott interjújában.
18:50 Március 1, 2023
Politika 1125 1 хвилина
72210
Németország a lőszergyártás növelését tervezi Ukrajna támogatása érdekében
Németország a lőszergyártás, valamint a fegyverjavító kapacitás növelését tervezi, hogy jobban támogassa Ukrajna harcát az orosz invázió ellen.
18:36 Március 1, 2023
Politika 1645 1 хвилина
72202
Az Európai Bizottság növelni akarja a lőszergyártást, már ki is dolgozta a tervet – Spiegel
Az Európai Bizottság olyan tervet kíván a tagállamok elé terjeszteni, amely nemcsak Ukrajna lőszerellátását biztosítaná a katonai támogatás keretében, hanem az uniós országok készleteit is feltöltené.
18:13 Március 1, 2023
Politika 1577 1 хвилина
72197
Putyin nem tárgyalni akar, hanem el akarja pusztítani Ukrajnát – Baerbock
Vlagyimir Putyin orosz diktátort nem érdeklik a béketárgyalások, a célja Ukrajna elpusztítása – jelentette ki szerdán Annalena Baerbock.
18:00 Március 1, 2023
Politika 2367 1 хвилина
35577
Lengyelország teljesen leállítja az orosz olaj importját
A nyilatkozat azután hangzott el, hogy Oroszország leállította a Lengyelországba irányuló olajszállításokat a Barátság kőolajvezeték északi szakaszán.
17:46 Március 1, 2023
Gazdaság 1076 1 хвилина
35556
Kiderült, mikor ér véget a fűtési szezon
Arra kérték az ukránokat, hogy meggondoltan bánjanak a fűtéssel, és csak szükség esetén fűtsék fel a helyiségeket, ne pazarolják az energiát.
17:25 Március 1, 2023
Gazdaság 3470 1 хвилина
138550
Alkotóműhely a nagyberegi tájházban (videó)
Alkotóműhely szervezésével folytatta idei programsorozatát a nagyberegi tájház. A foglalkozáson a csigatészta és a nádsíp elkészítésével ismerkedhettek meg a Guti Gimnázium tanulói.
17:15 Március 1, 2023
Közélet 2269 1 хвилина
72080
Ukrajna benyújtotta jelöltségét a NAÜ kormányzótanácsához
Ukrajna javasolta jelöltségét a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsába a 2023–2025 közötti időszakra – hangsúlyozta Herman Haluscsenko.
17:06 Március 1, 2023
Politika 1484 1 хвилина
32357
Az energiarendszer helyreállításához Ukrajnának nemzetközi finanszírozást kell bevonnia – miniszterelnöki tanácsadó
Az energiarendszert ért károk mértéke miatt Ukrajnának nem lesz elegendő saját forrása a helyreállításhoz, ezért nemzetközi finanszírozásra lesz szükség – közölte szerdán Jurij Bojko, a miniszterelnök tanácsadójára és az Ukrenerho állami áramszolg...
16:51 Március 1, 2023
Gazdaság 1676 1 хвилина
110463
Legkevesebb 650 diáklányt mérgeztek meg Iránban november óta
November óta már legkevesebb 650 diáklányt mérgeztek meg mérges gázzal Iránban, sokak szerint szándékosan, hogy kikényszerítsék a lányiskolák bezárását. Egyetlen lány sem halt meg, de több tucatnyian szenvedtek légzési problémáktól, hányingertől, ...
16:32 Március 1, 2023
Események 1386 1 хвилина
138544
Továbbra is támogatja a Kárpátaljára menekülőket a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (videó)
Továbbra is folyamatos az a segítségnyújtás, amelyet a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet biztosít az Ukrajnában bajba jutottak számára. Kárpátalján a segélyszervezet a 2000-es évek elejétől van jelen.
16:21 Március 1, 2023
Közélet 2047 1 хвилина
72192
Nincs felső döntés az ukrán csapatok kivonásáról Bahmutból – Cserevatij
Az ukrán parancsnokság nem hozott döntést a védelmi erők kivonásáról a Donyeck megyei Bahmutból, ahol jelenleg elkeseredett harcok folynak – közölte szerdán Szerhij Cserevatij.
16:08 Március 1, 2023
Politika 1575 1 хвилина
72189
Finnország jóváhagyta a NATO-csatlakozásról szóló jogszabályt
Nagy többséggel, 184 igen szavazattal 7 nem ellenében elfogadta szerdán a finn parlament azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi az ország csatlakozását a NATO-hoz.
15:49 Március 1, 2023
Politika 1753 1 хвилина
11078
Ungváron másodszor rendeztek mini futball bajnokságot Olekszandr Kohutics emlékére (videó)
Olekszandr Kohuticsra, az egykori kiváló kárpátaljai labdarúgóra, az ungvári futballcsapat kapitányára emlékeztek Ungváron, aki 15 éven át hűséges maradt a csapatához. Immár második alkalommal tartották meg az ő és a 45 évnél idősebb futball veter...
15:35 Március 1, 2023
Sport 2047 1 хвилина
72104
Ukrajna két Skynex légvédelmi rendszert kap Németországtól
Ukrajna két Skynex rövid hatótávolságú légvédelmi rendszert kap Németországtól. A német Rheinmetall cég kifejezetten Ukrajna számára gyártotta őket.
15:27 Március 1, 2023
Politika 1447 1 хвилина
138373
Felszólították a kárpátaljaiakat, hogy ne szedjék és ne árusítsák a tavaszi virágokat
Kárpátalja megyeszékhelyén és más városokban is árulnak már csokrokat az első tavaszi virágokból.
15:08 Március 1, 2023
Közélet 2036 1 хвилина
138527
A Magyar Kormány megteremtette a lehetőségét az ukrán iskolák indításának Magyarországon (videó)
Az ukrajnai menekültek Magyarországra érkezése után a különböző szervezetek, oktatási intézmények elkezdtek délutáni iskola keretében foglalkozni az ukrán gyerekekkel. Így történt az ELTE-n is, ahol heti négyszer tanítottak több csoportnak önkénte...
14:45 Március 1, 2023
Közélet 1491 1 хвилина
101673
Ukrajnában módosult a hadiállapot idején alatti külföldi utazáshoz szükséges okmányok listája
Ezentúl azok a hadköteles korú férfiaknak, akiket valamilyen fogyatékosság miatt felmentettek a szolgálat alól, a határátkelőn fel kell mutatniuk egy igazolást, amely megerősíti a diagnózis és a személyes adatok egyezését.
14:34 Március 1, 2023
Közélet 2531 1 хвилина
35565
Megnőtt a kereslet a HIMARS rakétavetők iránt
A Lockheed Martin amerikai üzemében felkészültek a HIMARS rakétarendszer gyártási kapacitásának bővítésére, miután az ukrajnai harctéren elért sikerek miatt más nemzetek részéről is megnőtt a kereslet iránta – közölték a vállalat vezetői.
14:22 Március 1, 2023
Gazdaság 1927 1 хвилина
72164
Nigéria megválasztotta új elnökét
Bola Tinubu volt lagosi kormányzó, a kormányon lévő Progresszív Kongresszus (APC) párt jelöltje nyerte a nigériai elnökválasztást – jelentette be az afrikai ország választási bizottsága (INEC) szerdára virradóra.
14:11 Március 1, 2023
Politika 1632 1 хвилина
11072
Ázsiába indulhatnak az orosz sportszövetségek
Jóváhagyta az Ázsia Sakkszövetség, így immár végleges: az Orosz Sakkszövetség május 1-jei hatállyal kontinenst vált, elhagyva Európát.
13:48 Március 1, 2023
Sport 1380 1 хвилина
72178
Február utolsó napján ülésezett az Ungvári Városi Tanács (videó)
Mintegy 100 millió hrivnyát különítettek el a fegyveres erők támogatására az Ungvári Városi Tanács képviselői a testület keddi ülésén.
13:35 Március 1, 2023
Politika 2133 1 хвилина
72166
Eljött az ideje az Ukrajna uniós tagságáról szóló tárgyalásoknak – Zelenszkij
Itt van az ideje annak, hogy megkezdődjenek a tárgyalások Ukrajna uniós csatlakozásáról – írta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalos Twitter-oldalán.
13:22 Március 1, 2023
Politika 985 1 хвилина
138386
Új szavazás a Gyijában: legyen-e szabadnap a március 8.?
A Gyija alkalmazásban új közvélemény-kutatás indult: legyen-e továbbra is szabadnap Ukrajnában a március 8. vagy módosítsák általános munkanappá.
13:07 Március 1, 2023
Közélet 1523 1 хвилина
72160
Kuleba: Putyin már öt nagy vereséget szenvedett az Ukrajna elleni háborúban
Vlagyimir Putyin orosz diktátor már öt nagy vereséget szenvedett a nagyszabású ukrajnai invázió kezdete óta, mindenekelőtt abban, hogy az agresszor ország támadása ellenére az ukránoknak sikerült túlélniük a telet, bár az orosz hadsereg tervei köz...
12:45 Március 1, 2023
Politika 1403 1 хвилина
138494
Föladhatja utolsó afrikai gyarmatát az Egyesült Királyság
A Chagos-szigetcsoportot katonai bázisként használja az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok, lakóit 1968 és 1973 között kitelepítették.
12:19 Március 1, 2023
Közélet 1569 1 хвилина
72157
Ukrajna védekező háborút vív, és nem támadja Oroszország területét – Podoljak
Ukrajna védekező háborút folytat, és nem támad orosz területet, az agresszor országon belüli dróntámadások az oroszok körében tapasztalható pánikrohamokhoz kapcsolódnak – közölte szerdán Mihajlo Podoljak.
12:00 Március 1, 2023
Politika 1209 1 хвилина
138510
5 millió eurót adományoz Németország ukrán iskolák helyreállítására
Az ENSZ Fejlesztési Programja arról adott tájékoztatást, hogy Németország ötmillió eurót különít el a háborúban megrongálódott ukrán iskolák helyreállítására.
11:49 Március 1, 2023
Közélet 1931 1 хвилина
35552
Németország: Technikai recesszióba süllyedhet a gazdaság
A mutató tehát az elmúlt néhány hónap javuló tendenciája után ismét távolodott a semleges értéket jelentő 100 pontos határtól. A DIW Berlin ez alapján az első negyedévre is némi GDP-csökkenést prognosztizál az első negyedévre a negyedik negyedévi ...
11:38 Március 1, 2023
Gazdaság 951 1 хвилина
138491
180 millió euró felett van már a hollandok adományozásai Ukrajnának
Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának egy évvel ezelőtti kezdete óta a hollandok körülbelül 183 millió euró adományt gyűjtöttek a háború ukrajnai károsultjainak – közölte az adománygyűjtésben és a támogatások eljuttatásában, elosztásában ...
11:15 Március 1, 2023
Közélet 1281 1 хвилина
138513
Oroszország ma vagy holnap átfogó rakétatámadást indíthat Ukrajna ellen – Humenyuk
Szerdán vagy csütörtökön Oroszország hatalmas rakétatámadást indíthat Ukrajna területe ellen – közölte Natalija Humenyuk.
11:00 Március 1, 2023
Közélet 1474 1 хвилина
72152
Bahmut védelméről egyeztetett Jermak Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval
Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője Jake Sullivannel, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójával folytatott telefonos megbeszélést a fronthelyzetről, mindenekelőtt a Donyeck megyei Bahmut védelméről.
10:44 Március 1, 2023
Politika 1537 1 хвилина
34285
A háború 2023 végéig minimum eltart a lett hírszerzés szerint
„Becsléseink szerint a harcok legalább 2023-ig folytatódnak. Oroszország stratégiai céljai nem változtak, így valószínű, hogy egy téli pihenő után újabb offenzívát indít. Az orosz rezsim továbbra is fontolgatja a Kijev elleni újabb offenzívát. Don...
10:27 Március 1, 2023
Politika 1481 1 хвилина
72140
Amerika tervei szerint csak egyetlen módon érhet véget az ukrajnai háború
Az ukrajnai háborúnak Oroszország stratégiai vereségével kell véget érnie – idézi egy szenior amerikai védelmi minisztériumi tisztségviselő szavait a CNN.
10:00 Március 1, 2023
Politika 1788 1 хвилина
72146
Smihal: Ukrajnában átvilágítják a jogszabályokat, mennyire felelnek meg európai szabványoknak
Ukrajna azt tervezi, hogy 2023-ban kezdi meg az európai uniós tagságról szóló tárgyalásokat, és két éven belül készen fog áll a csatlakozásra – közölte szerdán Denisz Smihal.
09:50 Március 1, 2023
Politika 1705 1 хвилина
9600
Finnország is határkerítést épít Oroszországgal közös határon
A NATO-tagjelölt Finnország megkezdi határkerítése építését Oroszországgal közös határán – közölte a a finn határőrség kedden.
09:32 Március 1, 2023
Politika 1128 1 хвилина
138457
Több áramkorlátozást is feloldott a megyei védelmi tanács
A tél kezdetén a megyei védelmi tanács korlátozásokat vezetett be a vállalatok villamosenergia-fogyasztására vonatkozóan. Az ilyen intézkedések elengedhetetlenek voltak, mivel az ország energiarendszere az ellenséges támadások miatt jelentős energ...
09:10 Március 1, 2023
Közélet 1981 1 хвилина
110427
Összeütközött két vonat Görögországban, rengeteg az áldozat
A tűzoltóság közlése szerint már 32 halottja van a Görögországban szerdára virradóra történt vonatbalesetnek.
09:00 Március 1, 2023
Események 1664 1 хвилина
72127
Stoltenberg: Ukrajna hosszú távon NATO-tag lesz
A NATO főtitkára kedden arról beszélt, hogy Ukrajna hosszú távon a szervezet tagja lesz. Véleménye szerint a jelenlegi helyzetben nagyon fontos, hogy Ukrajna független nemzet maradjon, és megvédje magát az orosz invázióval szemben, ehhez pedig tám...
08:45 Március 1, 2023
Politika 1051 1 хвилина
138499
Hamarosan több ezer elitkatona kerülhet az ukrán frontra
Eddig több mint 4000 ukrán katonát képzett ki az Egyesült Államok és szövetségesei, illetve jelenleg is folyamatban van még számos ukrán katona képzése – mondta Douglas Sims tábornok, az amerikai katonai vezérkari főnök műveleti igazgatója a CNN s...
08:23 Március 1, 2023
Közélet 1328 1 хвилина
72124
Japán új szankciókat jelentett be Oroszország ellen
Újabb büntetőintézkedéseket jelentett be kedden a japán kormány Oroszország ellen Moszkva Ukrajna ellen indított háborúja miatt. A szankciók 143 természetes személyt és vállalatot érintenek, köztük a Wagner orosz biztonsági magáncéget – közölte a ...
08:08 Március 1, 2023
Politika 999 1 хвилина
72121
Többé nem érvényesek Oroszországra az Európa Tanács nemzetközi szerződései
Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta az Európa Tanács (ET) nemzetközi szerződéseinek Oroszországra vonatkozó hatályát megszüntető törvényt.
07:51 Március 1, 2023
Politika 925 1 хвилина
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
Március
HétfőKeddSzerdaCsütörtökPéntekSzombatVasárnap
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930