Bejegyzések: 10.03.2023

Berlinben a nők félmeztelenül fürdőzhetnek a városi medencékben
A város döntése értelmében hamarosan a nők félmeztelenül úszhatnak Berlinben a nyilvános uszodákban. Korábban több panasz is érkezett a nőket ért diszkriminációra, így a hatóságok egyetértettek abban, hogy a nőknek joga van félmeztelennek lenni az...
21:25 Március 10, 2023
Közélet
2370
1 хвилина

Kínai Jagermeistert isznak az oroszok
Az utóbbi hónapokban szó esett arról, hogy Kína az ukrajnai invázió óta folyamatosan segíti Oroszországot. Az Egyesült Államok úgy véli, Peking továbbra is együttműködik Moszkvával, hogy kihívja az amerikaiakat.
21:07 Március 10, 2023
Gazdaság
1674
1 хвилина

Minden eddiginél veszélyesebb aszteroidát észleltek
Aszteroida csapódhat a Földbe 2046-ban, számították ki a NASA tudósai. A kisbolygót csak most sikerült detektálnia a szakembereknek.
20:50 Március 10, 2023
Közélet
3373
1 хвилина

Új elektronikus bevándorlási rendszert vezet be az Egyesült Királyság
A jövő évtől elektronikus beutazási engedélyt (ETA) kell kiváltaniuk azoknak a Nagy-Britanniába utazóknak, akik ezt korábban vízum nélkül tehették meg – írja a brit kormány hivatalos honlapján.
20:32 Március 10, 2023
Közélet
2847
1 хвилина

Már 5400 háború elől elmenekült ukrán dolgozik Finnországban
A háború után Finnországba érkezett munkaképes ukránok mintegy ötöde már talált munkát.
20:13 Március 10, 2023
Közélet
2332
1 хвилина

Marad a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség élén a korábbi főigazgató
Az Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) 35 országból álló Kormányzótanácsa támogatja Rafael Grossi újabb négyéves főigazgatói megbízatását a szervezet élén – közölték diplomaták a zárt ajtók mögött zajló ülés helyszínén.
19:48 Március 10, 2023
Közélet
2213
1 хвилина

Véradók kerestetnek, RH negatívra van a legnagyobb szükség
Ukrajna-szerte hiány van az Rh negatív vércsoportú donorokban. A hírt az Egészségügyi Minisztérium közölte.
19:26 Március 10, 2023
Közélet
2097
1 хвилина

Csehországban biztonsági fenyegetésnek minősítették a TikTokot
Ismét új országgal bővült azon országok listája, akik nem javasolják a TikTokot használatát.
19:07 Március 10, 2023
Politika
2090
1 хвилина

Bejelentette Erdogan, hogy mikor lesznek a választások
Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Ankarában bejelentette, hogy május 14-én tartják az idei elnök- és parlamenti választást.
18:50 Március 10, 2023
Politika
1915
1 хвилина

160 GB-nyi adatot loptak el az Acertől hackerek
Az elmúlt években több alkalommal is támadás áldozata volt az Acer, 2021-ben például volt, hogy néhány napon belül kétszer is. Most 160 gigabájt adatot emelt le egy támadó a szervereikről.
18:31 Március 10, 2023
Események
2141
1 хвилина

Normál nyomtávú vasútvonal kiépítését tervezi Ukrajna
Igazodna az európai trendekhez Ukrajna: a cári időkből örökölt keskeny nyomtáv helyett, az általános, normál nyomtávra térne át, megkönnyítve ezzel a teherszállítást a háborúban álló ország és Európa más államai között.
18:10 Március 10, 2023
Gazdaság
3190
1 хвилина

Tűz miatt több mint 700 diákot kellett kimenekíteni egy romániai iskolából
Tűz ütött ki pénteken reggel a romániai Konstanca kikötőváros egyik legnagyobb iskolájában. Több mint 700 embert, köztük diákokat és tanárokat evakuáltak – írja a maszol.ro
17:50 Március 10, 2023
Események
1311
1 хвилина

A Hyundai végleg kivonul Oroszországból
Számos oroszországi gyár felfüggesztette a termelést és elbocsátotta a dolgozókat, mivel a szankciók és a nyugati gyártók elvándorlása miatt hiány van a csúcstechnológiai berendezésekből, mióta Oroszország tavaly inváziót indított Ukrajna ellen.
17:35 Március 10, 2023
Gazdaság
2052
1 хвилина

Oroszország 144 lett, litván és észt állampolgár ellen vezetett be szankciókat
A „stoplistán” a balti országok Oroszországgal szemben „legellenszenvesebb” miniszterei, képviselői, közéleti szereplői láthatók.
17:02 Március 10, 2023
Politika
1709
1 хвилина

Emléktáblát avattak Csortos Gyula színművész tiszteletére Munkácson (videó)
140 éve született Csortos Gyula. Kevesen tudják, hogy a színművész Munkácson látta meg a napvilágot. Szülővárosában emléktáblát avattak a tiszteletére a Munkácsy Mihály Magyar Házban.
16:55 Március 10, 2023
Közélet
2182
1 хвилина

A bevándorlók ellenére is, rengeteg a betöltetlen állás Németországban
A tavalyi negyedik negyedévben rekordszintre, 1,98 millióra emelkedett Németországban a betöltetlen álláshelyek száma.
16:44 Március 10, 2023
Gazdaság
2250
1 хвилина

Kárpátalján árvízvédelmi központ épül
A Tisza-medencei Vízgazdálkodási Főosztály a pályázat második, infrastrukturális részét valósítja meg. Miroszlav Bileckij, a megyei katonai adminisztráció helyettes vezetőjének elmondása szerint egy árvízvédelmi központ létrehozásáról van szó.
16:30 Március 10, 2023
Közélet
2526
1 хвилина

Oroszország provokációra készül Ukrajna és Fehéroroszország határán – hírszerzés
A provokáció helyszínére Volodimir Szolovjov orosz propagandista érkezik, aki felvételeket is készít az orosz médiának.
16:10 Március 10, 2023
Politika
1986
1 хвилина

Ismerkedés a monotípia képzőművészeti technikával (videó)
Látszólag egyszerű feladat állt a Kárpátaljai Megyei Tudományos Könyvtárban tartott legutóbbi foglalkozás résztvevői előtt: ecsetek és festékek segítségével papírlapra vinni az érzelmeiket. Ezt viszont nem a megszokott festési eljárással, hanem eg...
16:00 Március 10, 2023
Közélet
2359
1 хвилина

Törökország hirtelen leállította a szankcionált áruk tranzitját az Oroszországi Föderációba
Az orosz piac a helyzetet Anthony Blinken amerikai külügyminiszter legutóbbi törökországi látogatásához fűzi.
15:51 Március 10, 2023
Gazdaság
2092
1 хвилина

Tarasz Sevcsenko versére írt dalhoz készített videoklipet egy ukrán rock-együttes (videó)
A Con Brio nevű ukrán rock-együttes megzenésítette Tarasz Sevcsenko egyik versét és a napokban egy videoklipet is készített hozzá. A klip megjelenését az ukrán költő születésnapjára időzítették.
15:40 Március 10, 2023
Közélet
1734
1 хвилина

Milliós havi nyereséggel rendelkező kábítószer-hálózatot lepleztek le Csernyivciben
Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) illegális droglaboratóriumokat leplezett le Csernyivciben, a szervezők nagy mennyiségben állítottak elő amfetamint. A kábítószer-kereskedők havi nyeresége átlagosan 1 millió hrivnya volt.
15:27 Március 10, 2023
Események
2126
1 хвилина

Továbbra is garantálva az anyanyelvi oktatás – nyílt nap a II. RFKMF szakgimnáziumában (videó)
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma 2014 óta az egyetlen olyan magyar tannyelvű szakgimnázium Kárpátalján, amely nemcsak az érettségire készít fel, hanem a munkaerő-piaci elvárásoknak megfelelően okleveles szakembereket...
15:20 Március 10, 2023
Közélet
2958
1 хвилина

A mexikói drogkartell megbüntette az amerikaiak haláláért felelős tagjait
A mexikói Öböl kartell átadta a hatóságoknak azokat az emberrablókat, akik a múlt héten amerikai állampolgárokra csaptak le fényes nappal. A támadásban hárman meghaltak, két embert pedig egy terepjáró platójára dobva elhurcoltak.
15:08 Március 10, 2023
Események
1950
1 хвилина

A lengyelek tankcsapdákat telepítenek a fehérorosz határra
A lengyel hadsereg tankcsapdákat helyez el a Fehéroroszországból kivezető utakon – közölte Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter a Twitteren.
14:47 Március 10, 2023
Közélet
2375
1 хвилина

Megszállták az oroszok Zelenszkij krími luxusvilláját
Elveszik az oroszok Zelenszkijék Jalta melletti luxusvilláját.
14:26 Március 10, 2023
Gazdaság
2692
1 хвилина

Brüsszeli tanulmányi úton a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző résztvevői (videó)
Látogatás Belgium magyarországi nagykövetségén, az Európai Történelem Háza és a Parlamentárium megtekintése, találkozó Dr. Balogh Istvánnal, Magyarország állandó NATO képviselőjével és nagykövetével. Egyebek mellett ezek a programok várták az MCC ...
14:10 Március 10, 2023
Közélet
2221
1 хвилина

A Nyugdíjalap ellenőrizni fogja a „beteglapokat”
2023. március 7-től az Ukrán Nyugdíjalap lett az a felhatalmazott szerv, amely ellenőrzi a „beteglapok” kiállításának és meghosszabbításának érvényességét.
14:03 Március 10, 2023
Gazdaság
2380
1 хвилина

Helyreállította a Zaporizzsjai Atomerőmű energiaellátását az Ukrenerho
Sikerült helyreállítani a Zaporizzsjai Atomerőmű energiaellátását a március 9-i tömeges orosz rakétatámadások után.
13:47 Március 10, 2023
Események
2055
1 хвилина

Nyílt napot szerveztek a II. RF KMF Szakgimnáziumában
Március 9-én nyílt napot tartottak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Szakgimnáziumában.
13:28 Március 10, 2023
Közélet
3385
1 хвилина

Kijevbe érkezett Sanna Marin finn miniszterelnök
Sanna Marin finn miniszterelnök Kijevben találkozott Volodimir Zelenszkij elnökkel, és közösen tisztelegtek Ukrajna elesett hőse, Dmitro Kocubajlo (Da Vinci) emléke előtt, akitől a fővárosban vesznek végső búcsút.
13:19 Március 10, 2023
Politika
3350
1 хвилина

A háború miatt újból lesz brit–francia csúcsszintű találkozó
Öt éve először tartanak kétoldalú brit–francia csúcstalálkozót. A nagyszabású pénteki párizsi értekezleten Rishi Sunak brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia államfő mellett a két kormány magas rangú tagjai is részt vesznek.
13:08 Március 10, 2023
Politika
1488
1 хвилина

Ennyi orosz rakétahordozó maradt a Fekete-tengeren
Oroszország mindössze két rakétahordozó hajója maradt a Fekete-tengeren a csütörtök hajnali rakétatámadás után – közölte a déli ukrán hadseregcsoport.
12:54 Március 10, 2023
Közélet
1273
1 хвилина

Kábítószer-kereskedőt tartóztattak le Beregszászban
A beregszászi járási rendőrkapitánysághoz bejelentés érkezett egy helyi személlyel kapcsolatban, akiről azt állították, hogy kábítószert terjeszt a járás területén.
12:34 Március 10, 2023
Események
2120
1 хвилина

Harmadszor is Kína elnökévé választották Hszi Csin-pinget
A Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése megszavazta pénteken, hogy harmadszorra is Hszi Csin-ping legyen Kína elnöke.
12:12 Március 10, 2023
Politika
4649
1 хвилина

A cseh kormány jóváhagyta a katonai-rendőri szakértők Ukrajnába küldését
Március 8-án, szerdán a Cseh Köztársaság jóváhagyta katonai-rendőri szakértők küldését Ukrajnába. Csatlakozniuk kell az Oroszország által elkövetett háborús bűnök kivizsgálásához.
11:50 Március 10, 2023
Közélet
2205
1 хвилина

Többen meghaltak egy lövöldözésben Hamburgban
Legkevesebb hat ember meghalt, és többen megsebesültek egy lövöldözésben az észak- németországi Hamburg városában – jelentette csütörtök este a Focus Online média a tűzoltóságra hivatkozva.
11:29 Március 10, 2023
Események
3574
1 хвилина

Az EU Tanács jóváhagyta a vízummentesség bevezetését Koszovóval
Az Európai Unió Tanácsa március 9-én bejelentette, hogy elfogadta a vízummentességet a Koszovó által kiadott útlevéllel rendelkezők esetében.
11:09 Március 10, 2023
Politika
2250
1 хвилина

Leállította az oroszországi kifizetéseket az egyik legnagyobb német bank
Az Unian hírügynökség tájékoztatása szerint Németország egyik legnagyobb bankja, a Commerzbank leállította az Oroszországba irányuló fizetéseket.
10:47 Március 10, 2023
Gazdaság
2155
1 хвилина

Többen életüket vesztették egy hajótörésben Tunézia partjainál
Legkevesebb tizennégy afrikai migráns meghalt Tunézia partjainál egy hajótörésben, míg 54 embert ki tudtak menteni a vízből.
10:18 Március 10, 2023
Események
2126
1 хвилина

Idén sem mondhat beszédet az Oscar-gálán Zelenszkij
Zelenszkij az elmúlt több mint egy évben a Berlinalén, a Golden Globe-díjátadón, a Grammy-gálán, valamint a Cannes-i és a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon is megkapta a lehetőséget arra, hogy szóljon az emberekhez, a vasárnapi Oscar-gálán azonb...
10:00 Március 10, 2023
Politika
1799
1 хвилина

Összeállt Ukrajna első Leopard 2-es százada
Lengyel, kanadai, norvég és spanyol hozzájárulással összeállt az első, Leopard 2A4 német gyártmányú harckocsikból álló, Ukrajnának szánt század – tájékoztatott Mariusz Blaszczak.
09:42 Március 10, 2023
Közélet
2401
1 хвилина

Nagy drogfogás a szerb–montenegrói határon
Mintegy fél tonna kokaint foglalt le a szerbiai határrendőrség a Montenegró és Szerbia közötti határon.
09:27 Március 10, 2023
Események
2223
1 хвилина

Zelenszkij ismét az orosz atomipar elleni szankciókra szólított a világbéke érdekében
Volodimir Zelenszkij elnök az Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével folytatott csütörtöki megbeszélésén megvitatta az Oroszország elleni szankciók kérdését, és elsősorban az agresszor ország nukleáris ipara elleni korlátozások be...
09:09 Március 10, 2023
Politika
1871
1 хвилина

USA: Hatalmas tömegverekedés egy iskolában
Minimum kétszáz szülő és gyerek verekedett össze egy alternatív középiskolában az Egyesült Államokban, Louisiana állam székhelyén, Baton Rouge-ban – számoltak be a helyi hatóságok.
08:51 Március 10, 2023
Események
2084
1 хвилина

Biden elnök több mint 6 milliárd dollárt javasolt Ukrajna támogatására 2024-ben
Joe Biden amerikai elnök közzétette a 2024-es költségvetési kérelmét, amelyben külön dollármilliárdokat kér Ukrajna támogatására.
08:29 Március 10, 2023
Politika
2128
1 хвилина

Emléktáblát avattak a 140 éve született Csortos Gyulának szülővárosában
Születésének 140. évfordulóján állított emléket Csortos Gyulának a Munkácsy Mihály Magyar Házban szülővárosának magyar közössége. A gyönyörűen felújított, patinás épületben ‒ Munkácsy Mihály szobra és Lehoczky Tivadar emléktáblája után ‒ került le...
08:10 Március 10, 2023
Közélet
2652
1 хвилина

Nyílt nap az ősszel átadott Erdélyi Béla Emlék- és Alkotóházban
Nyílt napra került sor a munkácsi várhegy tövében található, magyar kormánytámogatásból felújított, majd tavaly ősszel átadott Erdélyi Béla Emlék- és Alkotóházban március 7-én.
07:52 Március 10, 2023
Közélet
2822
1 хвилина

Jelentős mennyiségű zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le Beregrákoson
A rendőrök észrevették, hogy a sofőr gyanúsan viselkedik, és átvizsgálták a kisbuszt. Hamarosan kiderült, hogy 55 láda zárjegy nélküli cigaretta van a csomagtartóban. A sofőr nem tudta megmagyarázni, honnan szerezte.
07:28 Március 10, 2023
Események
2289
1 хвилина
Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | |||
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |